„…a bűnnél édesebb a megtérés…” – Bemutatták Iancu Laura A vágány mellett című verseskötetét

Zsille Gábor bevezetőjében elmondta, hogy ez már a harmadik kötete Iancu Laurának, amit ő szerkeszt; régóta tartó munka- és emberi kapcsolat fűzi őket egymáshoz, és ami ugyancsak nagyon lényeges, a katolicizmus. A kötet címével kapcsolatban kiemelte: a könyvben búvópatakszerűen jelenik meg a Kelenföldi pályaudvar és vidéke (Iancu Laura férjével és két kisfiával együtt Velencén él – a szerk.), több versében is szerepel a vonat, a sín.

Miért pont A vágány mellett lett a vers címe? Iancu Laura a kérdésre válaszolva azt felelte, ha az ember végigolvasná az eddig megjelent nyolc verseskötetét, akkor a szókészlettár alapján nagyjából fel lehetne vázolni egy életteret, hogy mi az a világ, amiben él. Ezért „futkos ennyi vonat ebben a kötetben”.

A címmel kapcsolatban a moldvai Magyarfaluban született és Csíkszeredában érettségizett költő felidézte: 1996-ban érkezett meg először, egyedül a Keleti pályaudvarra. A mostani kötet írása közben elementáris erővel tört rá ennek a megérkezésnek az emléke.

Iancu Laura úgy érezte, a hangosbemondó őt szólította meg, és valóban kertészkedni, takarítani jött a nyári szünetben az anyaországba. Később ehhez az élményhez kapcsolódott Dsida Jenő Nagycsütörtök című verse, személyes élettörténetei is, „én is megálltam a semmi közepén”, majd következik az ő nagycsütörtökje:

az ember elzárhatja az utat a végső beteljesülés elől, vagy mások eltorlaszolhatják előle, de előbb-utóbb el kell kezdenünk azt a történetet, ami nagycsütörtökkel indul. Aztán következik a nagypéntek, végül pedig remélhetőleg húsvétvasárnap.

„A vágány mellett tessék vigyázni!” figyelmeztetéssel kapcsolatban Zsille Gábor megkérdezte: mire kell Iancu Laurának vigyáznia? A kötet szerzőjének válasza: őt nem kell bekamerázni, megpróbál úgy élni, hogy még sötétben, titokban se cselekedjen olyan rosszat, ami ha napvilágra kerül, nevet kelljen cserélnie, mert hűtlenné vált a közösségéhez, családjához, Istenhez.

Iancu Laura elmondta azt is: nem a szakmának akar megfelelni, hanem arra törekszik, mint a sportolók: folyamatos gyakorlással megtanulni a mesterséget, és ebben legjobb segítőtársa a jó költészet rendszeres olvasása.

Zsille Gábor szerkesztőként felidézte: mind az öt ciklusban tizenhat vers van, Iancu Laura szimmetriára, szabályosságra törekedett. Miért volt ez olyan fontos számára? A kötet szerzője elmondta: szabadverseket ír, és sok helyen előjött, hogy kár törni a sorokat, ezek prózaversek is lehetnének, de ő ezt nem így gondolja. Próbálta jelezni a szerkesztőnek és a leendő olvasónak is, hogy ebben a versvilágban következetes rendezettség uralkodik, „már-már merev és fojtogató”, csak nem a klasszikus hagyomány szerinti. Szerette volna egyértelművé tenni, hogy verseiben sok a tudatosság, nem véletlen, hogy ott törnek meg a sorok, ahol.

A megismeréshez sokféle úton juthatunk el, és a vers is egyik eszköz ehhez, mint ahogyan a hit is.

Értelemmel, lélekkel, szívvel átgondolt végtermék az, ami végül egy leadott szöveg testében ölt alakot.

Zsille Gábor megvilágította: a könyvnek van egy szép gondolati íve. Az első, Időnként című vers azzal indul, hogy a költő nem tudja, van-e ideje magára, és azzal a sorral zárul: „… bűnös vagyok magam is”. A kötet utolsó költeménye pedig a Jóbbal a szélben című. Jób az, aki a folyamatos megpróbáltatások közben sem veszíti el a hitét. Tényleg olyan bűnösnek érzed magad, illetve Jóbnak a világban? – kérdezte a kötet szerkesztője.

Iancu Laura kifejtette: az első vers arról szól, „ha nálad tél van hát elmondom / nekem a hideg az otthonom…”, vagyis ott vagyok otthon, ahol te vagy, és azért ez lehet bűn, ha nem az erkölcs szerint „állíttatott össze ő és én”. Megjelenhet az a gondolatok szintjén is.

Egy katolikus főpap a hűség kapcsán arról elmélkedett: az nem baj, ha egy madarat hagyunk átrepülni az egünkön. Megcsaphatja az embert a kísértés szele, és akkor minden előfordulhat: eddig vallottam egy elvet, és akkor lehet, fordítok egyet a köpönyegemen, és holnaptól mást mondok, vagy megtörténhet a hűtlenség egy kapcsolatban. Ezért azt kellene megakadályozni, hogy az egünkön átrepülő madár fészket rakjon. Van az a pillanat, amikor valami nem bűn, és van az, amikortól kezdve már bűnné válik. Valami ilyesfélét érzett meg akkor, amikor ezek a sorok íródtak – emlékezett vissza a szerző.

A Jób-verset illetően Iancu Laura elmondta: az Ószövetségből a Jób könyve a kedvence, a világ összes feszültsége benne van, mindaz, ami a teológiától függetlenül érzékelhető a világunkban. Ha választhatna, nem a barátai, hanem Jób szerepét venné magára, vele tud azonosulni, mégha hála’ Istennek, neki nem is kellett megélnie azokat a megpróbáltatásokat, amik Jóbnak jutottak. Jób nem tudja, hogy a mennyországban köttetett egy alku Isten és a sátán között: a kezedbe adom, bármit megtehetsz vele, csak az életéhez nem nyúlhatsz... Iancu Laura számára Jób története azt üzeni, hogy nem kell mindent tudnunk, hogy Isten miért így csinálja, vagy miért nem. A sátán ezzel eteti az embert. A bűnbeesés is ezért történt meg – olyanok lesztek, mint Isten, ha megszerzitek a jónak és a rossznak a tudását! Nem!

A sátán mindig próbálkozik, és mi mindig szóba állunk vele. Pedig nem kell mindent tudnunk, mert soha nem lehetünk azonosak Istennel, nem szűnünk meg embernek lenni.

A bölcs és okos magatartás az, hogy minden homály, szenvedés, meg nem értettség ellenére nyitva kell hagynunk a dolgokat. A szellemnek erre a korlátlan perspektívára van szüksége, és erről szól Jób története is: ostobaság lezárni, megmagyarázni valamit, nyitva kell hagynunk a kérdést. Te tudod, Uram! – ez nem a kicsinységünket jelenti, nem lefokozzuk magunkat ezzel. Jób történetében az ember nagysága, kiemelkedettsége mutatkozik meg.

A bemutatón szóba került az is, hogy Iancu Laura a Kárpátok legkeletibb részében, Magyarfaluban született, egy moldvai magyar család gyermekeként. Bár már több mint két évtizede él az anyaországban, gyökereitől nem szakad el, néprajzkutatóként mélyrehatóan foglalkozik a moldvai magyarok történetével, vallásával, több könyvet is írt, az idén jelent meg Miért magyar, ha csángó? című tanulmánykötete.

Iancu Laura elmondta: gyakran tér vissza szülőföldjére, szüleinek, rokonságának meglátogatása és gyűjtés céljából is. Azt szokták mondani neki: „A beszéde elmeszült, de nem tetszik rittad, hogy elmentél itthonról.” Vagyis: a beszéde megváltozott, de nem látszik rajta, hogy elment otthonról. Iancu Laura nem érzi úgy, hogy más ember lenne, mint amilyennek született. Néprajzkutatóként és Magyarfalu szülötteként is megpróbálja elhitetni az ottaniakkal, hogy a nyelv, amit beszélnek, az magyar nyelv, létezik annak a nyelvjárásnak egy „elme szült” változata is. Ők ugyanolyan magyarok, mint az anyaországiak. Magyarosan beszél velük, egy kicsit magyarfalusi, egy kicsit magyarországi.

Az este során a szerző több versét is felolvasta.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír