„Egyetlenegy valóság van: az Isten” – Beszélgetés Kisléghi Nagy Ádám festőművésszel

Nézőpont – 2021. szeptember 16., csütörtök | 19:45

Szokatlan, de a kortárs egyházművészetben jártas szemnek ismerős képpel találkozhattunk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A Hungexpo csarnokában a színpad mögött két méter magas, másfél méter széles festmény vonzotta tekintetünket: sötét háttér előtt sápadt, halott Krisztus a kereszten. Király András készített interjút a festmény alkotójával, Kisléghi Nagy Ádámmal.

Krisztus azonban nincs egyedül, de nem a megszokott golgotai jelenetet látjuk, holtteste alatt nem sír édesanyja és János apostol, hanem valami mást – azt is mondhatnám –, meghökkentőt látunk. Krisztus lábánál jobbra egy asztalon kehely, melyben az oldalából kifolyt vér van, balján megtört kenyér. Ferenc pápa szavai jutnak eszembe, aki Isten botrányos újdonságáról beszél, aki megtört kenyérként életét adja a világért.

A Kenyér és bor című, szokatlan kompozíciót Kisléghi Nagy Ádám Kossuth-díjas festőművész készítette 1992-ben, azóta néhány hazai és római kiállítástól eltekintve a műtermében állt. Egészen sajátos értelmet kap az a tény, hogy a festmény ilyen központi szerepet kapott az eucharisztikus kongresszuson. Erről és a kép történetéről mesél a festőművész, aki a televízióban, Mateus quitói érsek szentmiséjét nézve vette észre az „ismerős” képet.

– Mit szólt, amikor meglátta a képet?

– Meglepődtem, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy ott van. 2018-ban kölcsönkérték, hogy az eucharisztikus kongresszust előkészítő kiállításon, a Vigadóban mutathassák be. Aztán idén januárban az esztergomi Keresztény Múzeum megvásárolta. Ekkor már sejtettem, hogy ennek köze lehet a világeseményhez, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen központi helyen, öt kontinenst átölelő módon, emberek tízezrei előtt lesz látható.

– Büszkeséggel tölti el ez a tény?

– A művészet nem az egyénnek, nem az alkotónak szól, nem én keresem általa az elismerést. Én személyes meghívást kaptam az Istentől erre a hivatásra,

számomra a festészet annak a küldetésnek az eszköze, ami Hamvas Béla gondolatát fejezi ki, hogy egyetlenegy valóság van, és az az Isten.

A büszkeség emberi dolog, valamilyen eredményre szoktunk büszkék lenni. Az a fontos, ha az Úristen örül annak, hogy a kép „működik, végzi a dolgát”. Ezt a képet majdnem harminc éve festettem, és csodálkoztam, hogy miért nem akarja valaki megvenni, miért nem kerül egy templomba oltárképnek. Most azonban minden világossá vált, minden értelmet nyert. Erre az alkalomra várt huszonkilenc évig becsomagolva, falnak fordítva a műtermemben. Sokaknak haláluk után jön el a hírnév, a dicsőség. Nekem 45-50 év munkája, elhivatottsága után érkezett el ez az érzés, de nem a saját dicsőségem miatt, hanem azért, mert ilyen nemes feladatot tölthetett be az, amit alkottam.

– Előfordult már, hogy véletlenül „jött szembe” egy festménye?

– Újságban, képeslapon találkoztam már a festményeimmel, de így még sohasem. Ez azért érdekes, mert hiába én festettem a képeimet, már nem érzem őket magaménak. Hiába az én „gyermekeim”, már kívülállóként tekintek rájuk. Most mégis azt éreztem, hogy végre a helyére került, ezért készült.

– Meséljen a kép történetéről!

– 1992-ben egy ausztriai művésztelepen az volt a feladat, hogy a kenyér és bor témájában alkossunk. Amikor megfestettem ezt a képet, kinevettek. Ki sem akarták állítani, szinte botrányosnak találták. Grazban volt egy kiállítás, ott is úgy eldugták, hogy a fáradt nézelődő már meg se nézte. Összetekerve, a kocsi tetején szállítottam haza. Itthon a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában volt egy kiállítás, ahol szintén igyekeztek „eldugni”, de egy ilyen feszületet azért nehéz úgy elrakni, hogy ne kapjon hangsúlyt. Ott is inkább komolytalanságnak tűnt, hogy valaki ilyet fest. Láttam egy fiatal párt, amint elkezdtek nevetni a képen. Aztán egyszer csak abbahagyták, és nem nevettek többet. Elmélyülten nézték a képet. Megérezték a kép üzenetét, a szemem előtt volt látható ez az átváltozás. Az emberek – akárhol volt is kiállítva – méregették, hogy komolyan gondolom-e, és hiszek-e ebben, vagy pedig csak provokálok vele.

– Ez a szokatlan kompozíció miatt van?

– Egyrészt a mai kortárs művészet sajnos nem erről szól, másrészt igen. Nem hiteles golgotai képet akartam megjeleníteni háttérrel, felhőkkel, fegyverekkel, síró alakokkal, hanem

a drámaiságra akartam rámutatni, a kereszten holtan függő Krisztusra. A képen nincs tér, mert megszűnt. A mélység nélküli, sötét háttér fokozza a mondanivalót, nem engedi, hogy figyelmünk másra terelődjön. A képen halott Krisztust láthatunk, aki meghalt, de ránk hagyta testét és vérét, és ez jelen van ma is.

– Idő sincs, hiszen a halál pillanatát látjuk, de a kenyér és bor mint Krisztus teste és vére ma is él…

– Pontosan. A Golgota, a halál pillanata, a múlt – és a ma is élő Eucharisztia egyszerre jelenik meg. Ezt a golgotai áldozatot éli meg az utolsó vacsora cselekedete. Nem a történelmi Jézust akartam megfesteni, aki a történelemben létezik, hanem azt, aki a létezésben létezik. Az Eucharisztiában a kenyér és a bor színe alatt jelen van, és létezik örökké.

Amit hallok, azok hullámhosszok, amit látok, azok színek, de egyetlenegy valóság van: az Isten. Ennek a legkézzelfoghatóbb formája az Eucharisztia. Ez nem megemlékezés, hanem maga a létezés.

Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója:

„2018 augusztusában a Vigadóban rendeztük meg a kongresszusra készülve az Átlényegülés – Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén című kortárs művészeti kiállítást. Célirányosan választottuk ki az átlényegülés nehéz témájának ikonográfiáját. Ekkor került a képbe Kisléghi Nagy Ádám festménye. A kiállítást Győrben és Pécsett is bemutattuk, idén januárban pedig a Keresztény Múzeum megvásárolta a képet a művésztől. A kongresszus eseményein művészeti szakértő munkatársként az volt az egyik feladatom, hogy javaslatot tegyek a liturgikus eszközökre és dekorációkra. A Hungexpo előadóterébe olyan alkotást kellett választani, ami szentmisék, előadások és plenáris ülések háttereként egyaránt alkalmas, ezért ezt a képet javasoltam, mert a térarányokhoz kitűnően alkalmazkodik, megragadja a tekintetet, galériában és múzeumban is jól mutat, kiválóan funkcionál oltárképként, és témája az Eucharisztia. A kép azért izgalmas, mert a kenyér és a bor kereszt alá helyezésével olyan új dimenzióba helyezi az megfeszített Krisztus ábrázolását, mely talán példa nélküli. Nem historizál, hanem teologizál. Elgondolkodtat. A kereszthalál pillanatán túlmutatva a máig szól. Ezt Jézus korában még nem érthették volna, az emmauszi tanítványok kezdenek csak rájönni először, hogy miről is van szó, miért is történt ez az áldozat. Ez az áldozat valósul meg újra minden szentmisén. Ezeken a teológiai kérdéseken gondolkodtat el a kép – olyan eszközökkel, mely mindenki számára érthető.”

A kép ezentúl az esztergomi Keresztény Múzeum állandó kiállításának lesz része.

Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria