„Élő tabernákulummá teszel” – Mary Healy biblikus teológus tanúságtétele a NEK csütörtöki napján

„Áldjuk az Urat most és örökké!” – köszöntötte Mary Healy teológus a hallgatóságot, majd kiemelte, az Úr kegyelme minden reggel megújul, és szeretné megérinteni, meggyógyítani, megszabadítani az emberek szívét.

Önmagát bemutatva elmondta, New York-i katolikus családból származik. Misére ugyan jártak vasárnap, de nem ismerték az Urat személyesen egészen addig, míg szülei életében áttörés nem történt: szinte beleszerelmesedtek Jézusba. Ez őt, a 12 éves kamaszlányt is mélyen megérintette. Később mégis átélte az eltávolodást és azt az ürességérzést, amit olyan sokan mások is megtapasztalnak. „Hogyan találjam meg az Urat? Hogyan imádkozzak?” – kérdezte magától sokszor. Az űr szinte kitapintható volt a szívében.

Ohióban, a Szent Ferenc Egyetem hallgatójaként megtapasztalta, milyen egy közösség, ahol jelen van a Szentlélek. Részt vett maga is egy héthetes „Élet a Lélekben” szemináriumon, megkeresztelkedett Szentlélekkel, ami – hangsúlyozta – nem egy új szentség, hanem a keresztség és a bérmálás kegyelmének életre keltése. Mary nem hirtelen tapasztalta meg ezt, hanem élete radikális megváltozásában.

Például akkor, mikor az egyetemi campuson egész éjszakás szentségimádást hirdettek, amire ő is elment, rózsafüzért, litániát mondott, de az idő nagyon lassan telt. Úgy érezte, túl sok neki az egész éjszakás ima, nem bírja tovább, hazamegy. Amikor kilépett a kápolnából, egy pillanat alatt átérezte, hogy

Jézus ott van a monstranciában, de ugyanúgy benne is ott van, kézzelfogható a jelenléte, maga is élő tabernákulum.

Ez az élménye minden addigi tapasztalatát felülírta, megértette, hogy Jézus nem hagyja el, mindig vele van.

Egy másik alkalommal az egyetemi hallgatótársakkal Floridába utaztak. Tavasz volt. De nem azért keltek útra, mint minden más egyetemista: ők evangelizálni indultak a tengerpartra. Voltak, akik elutasítóan, mások nyitottan fogadták őket. Éjszaka a templomban énekelve érintette meg mélyen, mit jelent az, hogy Jézus él, feltámadt.

Ez a legnagyobb örömhír, mely valaha elhangozhat, és ami nem változik meg soha: nem a halálé az utolsó szó, mert Jézus feltámadt, és él!

Egy női közösségbe költözve is érdekes tapasztalatot szerzett. Azelőtt úgy gondolta magáról, hogy jó ember, barátságos, kedves, nagylelkű, intelligens, türelmes, de az együttélés során csakhamar kiderült, hogy bizony ő is ítélkezik, gőgös, irigy és kritikus másokkal szemben. Elhatározta hát, hogy megjavul, de minél inkább igyekezett, annál több frusztráció érte a sikertelensége miatt, ami elbizonytalanította őt. 

Mary, Isten pontosan ott tart téged, ahol neked lenned kell”

– mondta egy barátja, akivel megosztotta elkeseredését. Átélte, hogy szegény és semmi az Úr előtt, képtelen bármit tenni, hogy érdemes legyen az Úr szeretetére. Jézus viszont feltétel nélkül, őrült módon szeret. Átadta élete „sofőrülését” Jézusnak, azóta együtt utaznak, és az élete egy nagy kaland.

Beszámolt arról is, hogy hét évvel ezelőtt Michiganben kivett egy „sabbat-évet”, azaz egy évig nem tanított az egyetemen, mert szerette volna közelebbről megismerni a gyógyítás képességét.

Pünkösd óta az Egyház küldetése a gyógyítás, Isten gyógyítani akar, akár csodálatos módokon is

– hangsúlyozta. – A gyógyuláshoz azonban nagyon sokszor meg kell bocsátanunk, ha ezt nem tesszük meg, akadályt állítunk gyógyulásunk elé, nem tudjuk kinyitni az Úr számára az ajtót.

Egy alkalommal egy katolikus iskolában tartott előadást, aminek végeztével egy tanárnő megosztotta vele vérfolyásos betegsége kétéves történetét. Kiderült, azóta nem gyakorolja a férje a hitét. Először megbocsátásra hívta Mary az asszonyt, hogy ezt mondja: „Nagy probléma, hogy elfordultál a hited gyakorlásától, de hagyom, hogy Isten ítélkezzen, és én nem hordozom magamban a megbántottságot.” Tizenegy nappal később levelet kapott Mary a tanárnőtől, melyben beszámolt a fizikai gyógyulásáról. Máskor Mary találkozott egy férfival, aki húsz éve nem látott jól a bal szemére, mert valaki egy ólomcsővel megütötte. Amikor ez a férfi megbocsátott a támadójának, a látását is visszakapta.

Mary nemcsak a megbocsátás fontosságára hívta fel a hallgatók figyelmét, hanem kérte, mindnyájan tekintsünk magunkba, kik azok, akik valamivel megbántottak minket. Majd ezt a döntést az ott lévők nevében ki is mondta imádságban: „Atyám, teljes mértékben megbocsátok nekik, ahogy te is megbocsátottál nekem. Hagyom, hogy ez a súly lekerüljön rólam.”

A járvány alatt az egész világon megtapasztalhattuk, hogy a félelem befedi az egész világot – folytatta a szónok. – Féltettük az egészségünket, a szeretteinkét, féltünk, hogy elveszítjük a munkahelyünket. A félelem számtalan formája tartotta megkötözve az emberiséget. Mary imájában kérte az ettől való megszabadulást, hiszen Isten gyermekei szabadságban és békességben élnek. Az okkultizmus is sokakra hatással van, szentgyónás elvégzésére biztatta azokat, akik ezzel kapcsolatba kerültek, és értük is imádkozott. Hívta a Szentlelket a szívek meggyógyítására, de hangsúlyozta: Isten fizikai gyógyulást is ad. Az imádság végén életünk átadására buzdított, hogy engedjük meg Jézusnak, hogy azt tegyen az életünkkel, amit csak akar, hiszen ő a megmentőnk.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír