„Én megköszöntem neki a szegények világnapját” – Beer Miklós az ad limina látogatásról

– A találkozásunk is sajátos volt: a közeli szálláshelyen, bent az aulában vártalak, az utcáról jöttél, nem is akárhonnan…

– A Szent Péter-bazilikában voltam Palánki püspök úrral és Cserháti püspök úrral, egy kicsit még beszaladtunk.

– Ez egy privát látogatás volt…

– Igen. Éppen jöttünk ki az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációtól, és még gondoltam, van egy kis időnk a találkozásig, bementünk a szentségi kápolnába, és egy kicsit az időből kiléptem. Mert eszembe jutott az a sok-sok kérés, amivel indítottak engem otthonról, hogy gondoljak rájuk: papjaimra, a munkatársaimra, aztán rögtön eszembe jutottak a halottaim, eszembe jutottak azok a szenvedő, beteg emberek, akikkel a napokban találkoztam. Tegnap halt meg – ahogyan otthon ismerik – az én „fogadott fiam”, tulajdonképpen egy hajléktalan fiú, Sanyi. Egymás után tolultak elő a szívemben ezek a gondolatok, ezek a fohászok, és mindenkit az Isten elé vittem ott, Szent Péter sírja közelében.

– Gondolom, eszedbe jutott Szőnyi Zsuzsa is, a rádió egykori munkatársa is, akivel itt találkoztál. Hány esztendeje volt?

– Hogyne. Már huszonkét éve.

– Akivel földiek vagytok.

– A zebegényi emlékek mind felidéződtek. Természetesen fölidéződnek itt, Rómában a régi találkozások.

– Az előd pápákkal…

– Felejthetetlen Szent II. János Pál pápa, most is ott voltunk a sírjánál egy fohászra. A nagy találkozás számomra 2000-ben volt, akkor szenteltek püspökké májusban, és a szentévben, a magyar zarándoklat kapcsán jöhettem ide már püspökként Rómába.

– Jubileumi püspök voltál.

– Igen. És nagyon jól emlékszem, hogy október 8-a vasárnapra esett, Magyarok Nagyasszonya ünnepe, részt vettünk a pápai misén itt, a Szent Péter téren, de október 9-én megkaptuk a Szent Péter-bazilikát mi, magyarok. Valami csodálatos élmény volt: magyarul imádkoztunk, énekeltünk csak mi, magyarok.

– Akkor volt a nagy zarándoklat.

– Az volt a nagy zarándoklatunk, és a mise végén a drága Szent II. János Pál pápa odajött közénk, és mi, püspökök egyenként odamehettünk hozzá. És ezt már sokszor elmeséltem, hogy mire én odaértem hozzá, elfelejtettem mindent, amit mondani akartam, de a szemébe néztem, és nekem az a tekintet Jézus tekintete volt. És ma is bennem van ez az élmény, hogy akkor értettem meg, hogy mit jelent egy szenttel találkozni. Tisztán, hitelesen tükrözi Jézus arcát. Azóta is ez a gondolat annyiszor visszatér.

– Aztán a gondviselés a szent pápa után nekünk adta a bölcs Benedek pápát, akivel szintén találkoztál.

– Ez volt a legutóbbi ad limina látogatás. Már az írásait ismertem, még Ratzinger bíboros korából, A mustármag reményét. De amikor jöttek a pápai körlevelek, a Spe salvi, én el voltam ragadtatva, hogy mióta az eszemet tudom, ilyen hitelesen, tisztán a mennyországról, a föltámadásról nem hallottam senkinek a tanítását. És utána jött a Deus caritas est, azt is annyiszor emlegetem, hogy abban van az a mondat, ami nekem az egyházképemet azóta is meghatározza: hogy a kérügma, a liturgia és a diakónia szerves egysége, vagyis a szent tanítás, a Szentírás, az imádság, a személyes kapcsolat az Eucharisztián keresztül és a szeretetszolgálat egymást föltételező tényezői az Egyháznak. Ezt is tőle kaphattuk. Szóval rá is nagy szeretettel gondolok. És most itt van Ferenc pápa.

– Mit hoztál a szívedben a vele való találkozásra?

– Otthon tréfásan úgy szoktak emlegetni, hogy „Ferenc pápa magyar hangja” vagyok. De tényleg annyira közel érzem magamhoz az ő gondolatait, megnyilatkozásait. Nagyon vártam ezt az első személyes találkozást. Tavaly Krakkóban is a közelében lehettem, együtt misézhettünk az ifjúsági világtalálkozón, de vártam ezt a személyes találkozót. És nem csak olyan volt ez a találkozó, ahogy elgondoltam, de messze meghaladta. A bölcs tanítónk, az a normális, tiszta, hiteles keresztény ember, aki nem pózol, akiben nincs semmi félszegség. Odajött közénk, mindenkit köszöntött, ott voltak a Rómában tanuló kispapok is a szent kereszt előtt, amit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra viszünk haza Budapestre, megáldotta, és utána behívott bennünket, és egy pillanat alatt otthon éreztük magunkat. Azt mondta: „Gyertek, üljetek le, ott van víz, ha szomjasak vagytok, álljatok föl nyugodtan”, és elkezdett velünk beszélgetni. És elröpült a két óra.

Én megköszöntem neki a szegények világnapját. Amivel kapcsolatban egy érdekes egybeesés volt, hogy a mi látogatásunk előtt, éppen vasárnap, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe volt nálunk, ő pedig erre a napra tette a szegények világnapját. De ez megint megerősítette azt, amit eddig is tudtam róla: a szegények, a peremre kerültek, a rászorultak, az elesettek iránti szeretete, az Assisi Szent Ferenc-i nagyszerű lelkülete, ami egészen közel hozza az Úr Jézus személyét, aki szegényként jön közénk, és a szegényekkel sorsközösséget vállal. Ez hitelesíti, azt hiszem, ma is nagyon sokak számára az Egyházunkat, az evangéliumot. Ez a találkozás felejthetetlen volt számomra.

– Hogyan tudod ezt otthon továbbadni? Mi az a sajátos körülmény, amiből ő megszólal?

– Már előre gondolok arra, hogy ha hazamegyek, ha otthon leszek, mit fogok mondani. És a bölcs emberrel való találkozás, aki kiegyensúlyozott, itt értettem meg, hogy a szavaiba nem lehet belekötni, mert hitelesen az evangéliumot, a hegyi beszédet képviseli.

Egy nagy élményem itt, Rómában: valamelyik nap fölmentem a szálláshelyünk tetőteraszára. Onnan rálátni Rómára. Gyönyörű, napsütéses időben olyan nagyszerű ez a rálátás. Egy másik élményem: amikor fölszálltunk Ferihegyen a repülővel, és a kivilágított Budapestet fölülről láttuk. Ez már sokszor eszembe jutott, hogy fölülről minden olyan tiszta, olyan rendezett, olyan harmonikus. Valahogy így gondolom el: az Úristen is így rálát a mi világunkra, csak mi látjuk a kuszaságokat, a problémákat. Az Úristen szemével nézni a világot – nekem ez a római látogatás ezt az élményt adta. Otthon is ezt szeretném mindenhol elmondani azoknak, akikkel találkozom, hogy próbáljunk az Úristen szemével nézni, és ne aggódjunk, ne féljünk, ne legyen bennünk szorongás. Az Úristen segítségével mindent a helyére lehet tenni.

Európa jövőjéről gondolkozunk. Érdekes véletlen, hogy innen, Rómából szinte egyenesen majd Brüsszelbe utazom, meghívtak, Csák Pál képviselő úr személyesen, egy látogatásra. És kérte, hogy egy pár szót mondjak nekik arról, hogy püspökként én hogyan látom Európa jövőjét. És most hozzákapcsolom Szentatyánknak legutóbbi beszédét, amit az európai püspöki konferenciák elnökei előtt mondott. Európa újragondolása: visszatalálni a gyökereinkhez, az ember személyes méltóságához, amit Jézus Krisztusban értünk meg, az individualizmustól megszabaduló gondolkodás, a szolidaritás, a közösség élménye, a felelősségvállalás egymásért. Én azt hiszem, ez az, amit majd otthon is el tudok mondani, és kérem az otthoniak további imáit, és már alig várom, hogy majd otthon újra találkozzunk.

Lejegyezte: Szalontai Anikó

Forrás: Vatikáni Rádió – a hangzó anyag ITT érhető el

Fotó: Merényi Zita, News.va

Magyar Kurír