A szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban tartott szentelési szertartásra a papjelöltet elkísérték rokonai, barátai és ismerősei, valamint egyházközösségének – a szabadkai Jézus Feltámadása plébániának – tagjai.
Fazekas Ferenc püspök kinevezése óta első alkalommal szentelt papot. Az ünnepi liturgián papok, diakónusok mellett számos hívő vett részt.
Az ünnepélyes bevonulást és a bevezető köszöntést követően a szentmise a megszokott liturgikus rend szerint zajlott.
Az evangélium felolvasása után a megyéspüspök megkérdezte a papjelölt plébánosát, „méltónak tartja-e” az áldozópapi rend felvételére a jelöltet, majd a felszentelendőhöz fordulva így fogalmazott: „Kedves Imre testvérünk, lelkesedj mindig Krisztusért. Az ő lelkülete legyen a mindennapi imáidban, a liturgiában, az igehirdetésedben. Az ő lelkületét áraszd, amikor másokkal beszélsz, amikor vigasztalod a szenvedőket, vagy amikor bármit teszel, szervezel a rád váró hívő közösségben.
A Krisztusért való lelkesedésedet és a hozzá való hűségedet soha se törjék meg a minden jó és őszinte szándékod ellenére történő sikertelenségek.”
A szentbeszéd végén a főpásztor Antióchiai Szent Ignác szavaival buzdította a szentelendőt: „A nagy atléta ájtatossága, hogy noha ütéseket kap, mégis győz.
Nekünk legfőképp Istenért kell eltűrni mindent, hogy Ő is elviseljen bennünket!”
Ünnepélyes ígérettétele után a szentelendő a Mindenszentek litániája alatt leborult. A hívek és a papság térdelve imádkoztak.
Ezt követte a felszentelő ima, a felszentelés pillanata, amikor a papjelölt a szentelő püspök elé térdelt, ő pedig kézrátétellel fogadta be az egyházi rend papjai közé.
Az újonnan felszentelt pap kezeinek krizmával való megkenése után a papi módon viselt stólába és miseruhába öltöztették.
Átvette a papi szolgálat liturgikus eszközeit – a paténát és a kelyhet. Majd a főpásztor, valamint a jelen lévő papok békecsókkal köszöntötték a felszenteltet.
Az ünnepélyes szentmise a szentelési szertartás után a Hiszekegy közös elimádkozásával folytatódott.
*
A felszentelés előtt a papjelölt, Mester Imre a püspökség épületében Fazekas Ferenc megyéspüspök és vizsgabizottság előtt jurisdikciós (joghatósági) vizsgát tett, mely szükséges a gyóntatási fakultás (felhatalmazás, engedély) megszerzéséhez; a sikeres vizsgát követően a püspökség kápolnájában letette a hitvallást és a hűségesküt.
Mester Imre a szabadkai Jézus Feltámadása plébániáról származik, ahol ministránsként és felolvasóként szolgált. A Szabadkai Egyházmegye papnövendékei közé történt felvétele után akolitusként, majd diakónusként a csantavéri Szent Antal-plébánián szolgált.
*
A szentmisét követően az újonnan felszentelt Mester Imre a megyéspüspöktől megkapta az első papi szolgálati helyére vonatkozó kinevezését: ezentúl a szabadkai Avilai Szent Teréz-plébánián végez kápláni szolgálatot.
Szentelési jelmondatát a János-evangéliumból (Jn 21,7) választotta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.”
Forrás: Szabadkai Egyházmegye
Fotó: Borbély Áron; Szabadkai Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria