„Erőszakelvonó” a Boko Haram volt terroristáinak – A béke útja Nigériában

Kitekintő – 2021. október 19., kedd | 13:59

A nigériai kormány titkos programjának neve sulhu, ami arab nyelven azt jelenti: ’megbékélni’. Célja, hogy meggyőzze a Boko Haram, a hírhedt dzsihadista fegyveres alakulat vezetőit: tegyék le a fegyvert, és térjenek az integrálódás helyes útjára. A programot a kormány finanszírozza – tájékoztat a vatikáni Fides hírügynökség.

Azoknak a katonáknak, akik elfogadják a feltételeket, először bizonyítaniuk kell, hogy szándékaik őszinték, majd ezután részesülhetnek jogi támogatásban, pszichológiai és szociális terápiában, végül pedig egy integráló programban, ami bár titkos, mégis heves vita tárgya Nigériában.

Donatus Tizhe, a maidugurui egyházmegye helynöke és a Szent Hiláriusz-templom plébánosa a Fides hírügynökségnek elmondta: „A sulhu, ahogyan a kifejezés is utal rá, a megbékítés eszköze. Nem tudunk róla sokat, mivel ez egy titkos program, de hiszünk abban, hogy annyi csalódás után most működni fog. Az elmúlt években minden párbeszéd sikertelen volt, az alternatív megoldások kudarcba fulladtak, az emberek túl sokáig szenvedtek. De én hiszem, hogy imádkozva és az Egyesült Civil Különítménnyel (Civilian Joint Task Force, civil szervezet, tagjai a környékbeli dzsihadisták ellen küzdenek – A szerk.) együttműködve a dolgok jóra fordulhatnak.” A Boko Haram számos vezetője elhagyta az országot az elmúlt két hónapban, és sok frakció levált a csoportról, de a lakosság véleménye megoszlik: vannak, akik félve a háborútól boldogan fogadják a programot, de olyanok is akadnak, akik nem hajlandók a csoport tagjaival együtt élni, különösen az olyan falvakban, ahol korábban mészárlás is történt.

Donatus Tizhe kiemelte: „Elsődleges célunk véget vetni a háborúnak, és talán ez a módszer bizonyul majd a leghatékonyabbnak. Az elmúlt években a kormány amnesztiát hirdetett azoknak a gerilláknak, akik elhagyták a közösséget és hajlandóságot mutattak a beilleszkedésre. A mostani program keretében azonban a vezetőket célozzák meg, közvetlenül velük veszik fel a kapcsolatot, és megpróbálják megértetni velük a fegyverletétel előnyeit, majd rehabilitációs programokkal nyújtanak további segítséget nekik. A vezetőknek nagyobb hatalma van, mint az átlagos katonáknak: ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt két hónapban több mint kétezer parancsnok hagyta el az erdőségeket, és sok katonájuk is velük tartott. Így a Boko Haram belülről szűnik meg.”

A megadást követően fokozatos integrációs folyamat veszi kezdetét, mondja az atya. „Egy, a városunk kikötőjéhez közeli központba viszik őket, ahol hosszú ideig maradnak, addig, amíg megvizsgáljuk a szándékaikat. Ezután azokba a falvakba és városokba kerülnek, ahol új életet kell kezdeniük. Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt hónapokban csökkent a támadások száma. Sajnos azonban a terrorista frakciók egymással is harcolnak, hogy eldöntsék, ki lesz a következő vezető. Minden pillanat fordulópont lehet: mi bízunk Istenben és felszabadulásunk sikerében.”

Nigéria független állam Nyugat-Afrikában, Afrika legnépesebb országa, kétszer annyian lakják, mint Egyiptomot. A szárazföldön nyugatról Benin, keletről Csád és Kamerun, északról Niger határolja. 1991 óta a főváros az ország közepén fekvő Abuja, korábban a kormány a part menti Lagosban székelt.

Az ország területe 923 769 négyzetkilométer, lakossága 208 millió fő. A lakosság fele iszlám vallású, elsősorban északon élnek. Délen többnyire keresztények élnek, az összlakosság 40-46 százaléka. A többiek törzsi vallások követői.

*

A Boko Haram (jelentése hausza nyelven: „a nyugatiasodás szentségtörés”) iszlamista szektás mozgalom, melyet Mohammed Juszuf alapított Nigéria északkeleti részében 2002-ben. 2009 óta merényleteket és egyéb erőszakos cselekményeket hajtanak végre. A mozgalom eredeti deklarált célkitűzései a nigériai korrupció és igazságtalanságok felszámolása, valamint az iszlám törvénykezés, a saría bevezetése voltak. A csoport az al-Káidától kapott pénzt és kiképzést. 2013-ban Nigéria elnöke, majd az USA is terrorszervezetté nyilvánította. A Boko Haram 2009 júliusa és 2014 júniusa között több mint 5 ezer civilt ölt meg. Ebből legalább 2 ezer főt 2014 első felében. Erőszakos cselekményeik miatt 2014 augusztusáig 650 ezer embernek kellett elmenekülnie lakóhelyéről. 2014 augusztusában új iszlám állam létrejöttét kiáltották ki Nigéria általuk ellenőrzött északkeleti részén. 2015 márciusában a Boko Haram hűséget fogadott az Iszlám Állam nevű közel-keleti terrorszervezetnek, ezáltal annak része lett.

(Forrás: Wikipédia)

Fordította: Baranyai Judit

Forrás és fotó: Fides

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria