„A falak bontogatása a dolgunk” – A roma kultúra világnapja Körömben

Még Pesten, a villamoson találkozom régi kedves roma ismerősömmel. Hajléktalan, és most még beteg is. Mutatja a listát tízféle gyógyszerről, melyeket mindennap be kell szednie. „Szinte fel sem dolgoztam még, hogy infarktusom volt – mondja –, pedig már az egy hónapos rehabilitáción is túl vagyok. Meg akarok gyógyulni; nagyon komolyan veszem a gyógyszerszedést, az előírásokat. Azt az egyet leszámítva, hogy egy hete már újra dolgozni járok. Sokak szerint nem kellene, mert túlerőltetem magamat. De kell a pénz, és talán ki sem bírnám tétlenül.”

A roma kultúra világnapja ünnepi gondolatai mellé tegyük most oda az ő küzdelmét, eltökéltségét is. És tudatosítsuk, milyen nehéz ma Magyarországon a legtöbb roma számára szinte minden. Tanulni, munkához jutni éppúgy, mint lakást, házat venni vagy bérelni, egészségesnek maradni vagy meggyógyulni. Túlélni.

* * *

Három órával később már majdnem a Miskolcon túli Körömre érünk, amikor a keskeny és sekély Sajó állja utunkat. Az átkelés egy perc, a komp viteldíja kettőnknek autóstul 350 forint. Arra biztatom a kollégát, hogy lendületből hajtson át a folyócskán, de félti az autót.

A napfényben úszó vízen a méltóságteljesen lassú komppal átkelni ünnepélyes érzés. Súlyt ad az érkezésünknek, hogy egy ilyen határon is át kell lépnünk hozzá.

* * *

Az ünnepélyes hangulat az egész falut belengi. A plébánia kertjében színpad, sátor, árusok és az úton sok család, gyerek, tini, kisebb-nagyobb csoportok tartanak egy irányba. Mint kiderül, a Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskolába, ahol két roma művész festményeiből nyílik ma kiállítás. A tornaszobában minden helyi vezető összegyűlik, a szendrőládi cursillósok az Ez az a napot éneklik, majd hegedűsökből, gitárosokból és klarinétosból álló zenekar játszik, egy lány énekel. A zenéje óriási erővel adja meg a nap alaphangját; sok évszázad szenvedéseiről és bátortalan reményekről beszél. Megható pillanat, amikor zenekari társa megtörli a tiszta erőből improvizáló klarinétos verejtékező homlokát.

Horváth János festő, az egyik kiállító nyitóbeszédében a mérhetetlen szegénységet kitermelő kapitalizmust kárhoztatja, ami ellen egyetlen ilyen nap nagyon kevés. Arra mégis elég lehet, hogy egymásért való felelősségünkre figyelmeztessen.

* * *

Az ünnepség után Orosz Lászlóné igazgató és Juhos Ferenc SVD plébános az igazgatói irodába invitál bennünket. A 2017-ben egyházi fenntartásba került iskola már többedszerre ad helyet a kiállításnak (az alkotások a folyosó falaira kerültek fel). Az iskola, az önkormányzat és az egyházközség között jó a kapcsolat, az épület nemrég esett át energetikai felújításon; szigetelték és ki is festették, részben egyházi, részben pályázati pénzből. De máris új iskolaépületről álmodoznak, amelyben egy nagy tornaterem és a felsősök számára szaktantermek kaphatnak majd helyet. A tanulók száma ugyanis nő: a jelenlegi 196 diákból 13 ballag el nyáron, de 35–40 kis elsősre számítanak ősztől.

Juhos Ferenc verbita atya három éve nyáron került Körömbe. Rendtársa, Chavvakula Lourduraju SVD már 2013 óta itt van, így Ferenc atya nem érkezett teljesen idegen terepre. A verbiták sok éve döntöttek a plébánia megnyitása, vonzó közösségi központtá alakítása mellett, amely addig kissé titokzatos helynek tűnt a helyiek számára. 2009-ben ugyanis összeült a rend tartományi káptalanja, és úgy döntött, hogy szabályzatuk szellemében, amely a peremre szorultak szolgálatára rendeli a verbitákat, a körömi romák körében vállalnak missziót. A cigányság kitaszítottsága ellen akartak tenni, és az egyházi jelenlétet akarták a szemükben vonzóbbá tenni. A lakosok lelkesedése megnőtt, a kitartással azonban gondok vannak, akár a Cursillóról, akár a misén való heti részvételről van szó. Néhány házaspárra azért most már lehet stabilan számítani, és roma az iskolatitkár, a sekrestyés is.

A községben 80–20 a roma–nem roma lakosok aránya, az iskolába már szinte csak roma gyerekek járnak. 2018-ban alsó tagozaton bevezették az élménysuliprogramot, hogy minél jobban megkedveltessék a gyerekekkel az iskolába járást. Az igazgatónő úgy látja, az elsősök, másodikosok körében tapasztalt lelkesedés szép reményekre jogosít fel mind a tanuláshoz való viszony megváltozása, mind a település jövője szempontjából.

* * *

A falu népe kisétál a Sajóhoz, hogy indiai mintára színes koszorút bocsásson a vízre. A kompon Kecskés Attila esperes prédikál. A romák sajátos küldetéséről elmélkedik, de mindenki más számára is megfontolandó gondolatokat és imát ajánl figyelmünkbe.

„Fogadd el, ahová az Isten állított, adj hálát neki a helyért, ahol élsz, és kérd tőle azt, hogy mutassa meg a dicsőségét és a szeretetét éppen itt: azon a településen, amelyet lakhelyedül rendelt. Újulj meg, akár tavasszal a természet!”

* * *

„A koszorú vízre bocsátásával, annak sokféle színével a kultúrák – köztük a roma kultúra – méltóságára, szépségére, a sokféleségükből eredő gazdagságra utalunk – mondja Lourdu atya a visszaúton. – Jelenlétünk oka a romák iránt érzett megbecsülésünk, a sorsukat érintő felelősségérzetünk. Felzárkóztatásuk, nagyobb megbecsülésük, integrációjuk érdekében akarunk tenni. Sajátos kultúrájuk ismeretében akarjuk nekik hirdetni az evangéliumot; bizalmas kapcsolatra törekszünk velük, és örülünk, mert látjuk, hogy nyitottan fogadják a közeledésünket.

Az evangélium hirdetését sokkal szélesebben értelmezzük, az nem csupán tanítás. Része a szociális nyomorúság enyhítése is, amelyért egy osztrák szervezettel, a Club of Romával összefogva tudunk tenni, például élelmiszer- és ruhaosztással. De ha csak ezt tennénk, szociális munkások lennénk. Lankó József atya figyelmeztetett, mielőtt idejöttem: a romák elsősorban méltóságra vágynak, ezért irgalmas szívvel, testvérükként kell köztük jelen lenni. Ha érzik, hogy elfogadod őket, és sorsközösséget vállalsz velük, a mindennapi életükben akarsz a társuk lenni, sokkal jobban el fognak fogadni, mintha csak a szószékről próbálnál nekik szónokolni. A mi dolgunk itt elsősorban a falak bontogatása romák és nem romák között. Minden egyéb: a 160 családot támogató kertművelő programunk, az anyagilag is előnyös hímzőkör támogatása, az oktatás és a színjátszás, tehetségkutatás felkarolása ebből az alapvállalásunkból következik.”

* * *

A plébániakertben délután háromkor, az ünnepi műsor bevezetéseként beszédek hangzanak el. Megtudjuk, hogy Magyarország az ötödik legnagyobb roma népességű ország a világon, Tóth Tibor polgármester hangsúlyozza, hogy a mai nap a többségi társadalom számára is ünnep, és háláját fejezi annak a rengeteg roma magyarnak, akik hírnevet szereztek-szereznek Magyarországnak.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője példamutatónak nevezi a roma családok összetartását, Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló pedig a roma identitás erejéről, a roma kultúra napjának e téren fontos szerepéről beszél.

Aztán előbb óvodások, majd kisiskolások, középiskolások és felnőttek zenés-táncos produkcióit látjuk, és elemi erővel megtapasztaljuk, mennyi, de mennyi tehetség, humorérzék, előadókészség, optimizmus kér figyelmet itt magának, hirdet diadalt minden nyomorúság és kiszolgáltatottság felett és ellenére.

* * *

A szünetben Horváth Zsoltot kérdezem, aki a Roma Art Talent fiataljaival foglalkozik és a nívódíjas miskolci színház, a Romano Teatro rendezője. Nagyon tetszik ugyanis, ahogyan a produkciók közben, mint egy jó edző, lentről biztatja-erősíti a növendékeit. Erősen bennem él egy korábbi színpadi produkciójuk élménye is, amelyet Budatétényben, a verbiták rendházának udvarán, az egyik Világmisszió Országos Ünnepén láttam. A hatás, amit a közönségre gyakoroltak: hogy megnevettetni és megríkatni egyforma erővel voltak képesek.

Céljuk a roma fiatalok istápolása, útkeresésük segítése, valamint a hidak építése a nem romákkal a művészet eszközei révén – sorolja Zsolt. A jelentkezés egyszerű: nincs casting, mindenkit, fogyatékkal élőket is hívnak-várnak. Mert nem önmagában a művészetért vannak, hanem a művészet eszközei révén a fiatalok kiteljesedéséért. „Ezért a mi foglalkozásainkon kötelező a bohóság, és nincsenek fegyelmezési gondjaink. A gyerekek is érzik, hogy az ő javuk az első, ezért óriási lelkesedéssel vesznek részt a próbákon. Ha az iskolában esetleg rosszalkodnak is, nálunk sohasem.”

* * *

A plébánia jó hangulatú konyhájában ülünk le Bodolai Miklóssal, aki „mindent tud” Körömről, ő ugyanis az iskola igazgatóhelyettese, a polgármester-helyettes, az egyházközségi képviselő-testület és a helyi futballklub elnöke. Hat év megszakítással gyermekkora óta itt él, akárcsak az ősei századok óta. Úgy látja, Körömben mindig harmóniában éltek együtt romák és nem romák: iskola-, majd munkatársakként ismerik és becsülik egymást. A közmunkaprogram működését is jónak ítéli, amit az bizonyít, hogy mára már sokan ki tudtak belőle lépni, mert jobban kereső munkát találtak.

A problémák közül a szemetelést, a növényzet pusztítását, a környezetszennyező tüzelőanyagok használatát, a hangos zenehallgatást és a kóbor kutyák nagy számát tartja a legsúlyosabbnak (nemrég őt is megharapta egy). A megoldás felé vezető utat az oktatás biztosíthatja, ezért a takarítónők például óránként felmosnak az iskolában, hogy mindig minden ragyogjon, és a komplex alapprogram (differenciált fejlesztés heterogén tanulócsoportban) bevezetésével hozzásegítik a kisiskolásokat, hogy mindegyikük képességeinek megfelelő feladatokat végezhessen, és sikerélményeket szerezzen az órákon. Ehhez külön képzésen kellett részt venniük a tanároknak, és sokkal többet kell készülniük az egyes órákra, de megéri a fáradság.

Megkérdezem a focicsapatról is. Látszik, hogy a szívügye, és hogy mennyire örül a helyi focista gyerekek-fiatalok lelkesedésének, küzdeni akarásának. Arról nem is beszélve, hány családot tesz büszkévé, hogy a gyermeke focizik. Miklós nagyon hisz a sport nevelő erejében.

* * *

Orgon Gyula lassan két éve sekrestyés, korábban az önkormányzat munkatársaként az ároktisztítással, utcai járólapozással és fatelepítéssel foglalkozó csoport vezetője volt. Szeret itt lenni, dolgozni. „Rám mindig lehet számítani, és itt közelebb kerültem Istenhez” – mondja szerényen. Szomorú, amikor valaki fajgyűlöletből általánosít, és egy roma helytelen tette alapján minden romáról ítéletet mond.

Öt saját gyermeket meg egy hat hónapos korában magukhoz vett lányt nevelt fel, és ma már unokája is öt van. Szavajárása az, hogy „az Úr tudja”, amin – magyarázza – azt kell érteni, hogy bízzunk mindent az Úrra, mert még a rossz is jó, ha ő adja.

* * *

Mielőtt útra kelünk, még feljegyzem a plébánia (egykori pálos fogadó) homlokzatára írt latin mondatot: Quam cito felices eripit hora dies (Milyen hamar elrabolja az óra a szép napokat!) Az egész napra szóló, fél hét körül mégis egyik percről a másikra véget érő ünnep estéjén ezzel az alaposan megfontolandó bölcsességgel hagyjuk el Köröm községet.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír