„Gondolkodni és beszélni tanítunk” – Egy szentencia jelentésirányai

„Valóban sokszor ellenünkre maradnak jók az ifjak.”
(B. M.: Erkölcs és iskola)

Babits Mihály Irodalmi nevelés (Egy tantárgy filozófiája tanulók számára) című, 1909-es esszéje máig érvényes belátásokkal szolgál. Nem azért, mert a világ nem változott tetemeset e bő száz évben, hanem mert a szöveg tanulságai hozzáigazíthatók e változásokhoz. Amit az alapoz meg, hogy egy, az értékőrző konzervativizmusa mellett is szabadelvűen nyitott és érzékeny gondolkodói magatartás áll mögötte.

A tudatműködés és a nyelvhasználat bonyolult viszonyáról ma már neurolingvisztikai és más, tudományközi kutatások tanúskodnak, mégis érdemes talán Babits summájáig visszarévednünk. Az értekezés gyakran, szinte bonmot-szerűen idézett tételmondatát emelem ki magam is: „Gondolkodni és beszélni tanítunk.” Mit jelent ez? Közelítsük meg fokról fokra!

(1) Elsőként a babitsi látásmód oktatásügyi korszerűsége kelt rokonszenvet. A gyerekközpontú oktatás, az interakciókra törekvés és a kompetenciafejlesztő módszertanok mind előlegüket találják ebben az egyszerű tényrögzítésben.

(2) Nemcsak gyakorló pedagógusként (beszédes az írás ajánlása: „Fogarasi diákjaimnak, az Értesítőbe”), hanem költőként (tágabban: művészként, értelmiségiként, felelős polgárként) is értelmes kinyilvánítás ez a hitvallás. Hiszen minden egyes kultúrát építő mozdulatunk hermeneutikai gesztus is; jeleket közlünk és olvasunk, s ezzel az efféle üzeneti hálózatban való részvételre ösztönözzük környezetünket.

(3) A mindennapok horizontján se becsüljük le a tétel igazságát: közönséges kommunikációs helyzeteinkben (és kommuniós egymásra találásainkban) is egész létünkkel hatunk mások egész létére; fontolási módozatok és szavajárások cserélnek alanyt, összebeszél bennünket a nyelvek mátrixa.

(4) Szimbolikus-spirituális síkon: a világ tényeit, tárgyait, lényeit is jelentésre szoktatja, ha értő pillantással tekintünk rájuk; meghallgat az ajtófélfa is, ha énekelünk neki, és biztatóan simul kezünkbe a kilincs, ha markunk melegséggel üdvözli. (Nem szólva a szent életű rózsák illatos szimbolikát közlő társadalmáról…)

(5) Kontextusából kiragadva – avagy mai akusztikát rendelve a mondathoz – legalább még egy, igen korszerű olvasati irány kínálja magát: szakemberek sokasága dolgozik e pillanatokban is azon, hogy az MI (AI), vagyis a mesterséges intelligencia (artificial intelligence)különféle változatait gondolatra és beszédre nógassa, s ebben a műveleti rendben – például a ChatGPT révén – a világ minden digitális polgára részt vehet.

Látni való, Babits egyetlen, a retorikai és stilisztikai tanulmányok fontosságára rávilágító mondatában is univerzumkezdemények tömkelege lappang; olyannyira, hogy mikor e sorokat írom, magam is arról adok számot: milyen képességekre és megfontolásokra tettem szert, miközben gondolkodni és beszélni tanított ez a gondolkodás és a beszéd tanítására fókuszáló mondat… Melynek teljesebb összefüggésrendje így ragyog föl:

„Gondolkodni és beszélni: nem lehetne rövidebben és mégis teljesebben megjelölni egész középiskolai tanításunk célját. Nem tanítunk mesterséget, és nem képesítünk semmi mesterségre. Nem tanítunk ismereteket vagy a feledésnek. Nem tanítunk tudományt: a tudomány nem tíz-tizennyolc éves gyermekeknek való. Aki tudományt akar tanulni, annak már nagyon jól kell gondolkodni tudnia. Művészetet sem tanítunk: azt nem lehet tanulni. Gondolkodni és beszélni tanítunk. […] Gondolkodni és beszélni: voltaképp egy. […] Az ember gondolkodó és beszélő lény, és egész élete gondolkodásból és beszédből áll, és mindig jobban csak abból. Az ember szavakkal gondolkodik, és szavakkal cselekszik.”

Persze a kölcsönösség jegyében – és a kölcsönösségnél mélyebb, ontológiai összetartozás okán – ennek a fordítottja is igaz, mégpedig mindenre és mindenkire: nemcsak tanítunk, hanem tanulunk is.

Gondolkodni, beszélni, lenni.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. március 30-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.