„Gyújtson világosságot a szívetekben!”

Karácsony napjaiban talán különös a „mennyekben élő Krisztusról” olvasni. Hiszen éppen földi születését ünnepeltük. A hitünk titka azonban éppen az, hogy a menny magasából közénk jött Isten, az „egészen más” emberré lett, hogy velünk legyen. Az Efezusiaknak írt levél szerzője Isten végtelen idejének és üdvözítő tervének távlatába helyezi az emberi történelmet, s benne a megváltás csodáját.

Ebben a vasárnapi szentleckében egymást követi a hit néhány kulcskifejezése: az áldás, a kiválasztás, a teremtés, a fogadott fiúság. A szerző ünnepélyes hangulatban sorolja, mi mindent kaptunk Istentől. Persze nemcsak az az érdekes, hogy mit kaptunk, hanem az is, hogy miért kaptuk. Isten „szeretetből”, „jóságosan” cselekedett, „fölséges” kegyelemmel, „szeretett Fiában megajándékozva” minket. Bizony, olyanok ezek a szavak, mint egy himnusz sorai, vagy kissé bátrabb párhuzammal, mint izzók egy díszes karácsonyfán, amelyek Isten szeretetét, gazdag ajándékait világítják meg szelíd fénnyel.

A „fogadott fiúság” a Szentírásban azt hangsúlyozza, hogy Isten beavat a teljes örökségébe, hogy meg akarja osztani velünk valóságos isteni életét. A dolgot kissé megfordítva úgy is érthetjük, hogy amikor vallásos, hívő módra élünk, nem valami mesterkélt dolgot teszünk, hanem olyasmit, ami megfelel legmélyebb emberségünknek. Ha Isten az ő Fiában beavatott a saját életébe, akkor mi is beavathatjuk őt a mi életünkbe, amelyben persze ott a sok kétely, bizonytalanság, küzdelem és gyengeség. Az efezusi levél szerzője mindenesetre tele van reménységgel, tele az újonnan kapott istenfiúi méltóság feletti örömmel.

De vajon miért kell ennyire hangsúlyoznia ezt a teljességet? Úgy tűnik, a levél címzettjei nem voltak biztosak a kegyelem valóságában. A szakasz második része két oldalról közelít ehhez a helyzethez. Az egyik a tettek nagyrabecsülése. A szerző hálát ad a hitért és a szeretetért, amely eltölti a levél címzettjeit. A hit a szeretetben cselekszik, olvassuk a Galatáknak írt levélben (Gal 5,6). A hit önmagában is tény, aktív valóság, kapcsolat Istennel és az ő igazságával, ám ennél is többet jelent, ha szeretetben tevékennyé lesz. A bizonytalankodókat olykor rá kell döbbenteni, hogy amit tesznek, nem természetes, hanem hitükről tesz tanúságot.

A szerző másrészt azért imádkozik, hogy a Lélek „gyújtson világosságot” a hívek szívében, és így ismerhessék meg Isten kegyelmét. Nem csak a természet retten meg a mély decemberi sötétségtől. Az ember is hátrahőköl, ha belegondol mindabba a rosszba, amire az emberiség képes. A világosság a sötétségben világít, kezdetben csak mécsvilággal, azonban Isten segítségével mind bátrabb ragyogással. Aki a Lélek ajándékaival vigasztal, az emberiség természetfeletti hivatására emlékeztet, ezt a hitet őrzi a világ éjszakájában.

Szerző: Martos Levente Balázs

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír