„Hajnalka volt az édesanyám, hajnalra születtem én” – Látogatás a szekszárdi Babits-emlékházban

Tolna vármegye székhelyén, Szekszárdon található a szülőháza, amit 1983-ban, születésének 100. évfordulóján emlékmúzeummá alakítottak.  

Az első, amit megpillantunk, Farkas Pálnak az 1981-ben Babits Mihályról készített ülőszobra emlékház kertjében. A múzeumban Lovas Csilla irodalomtörténész, főmuzeológus vezet végig bennünket.

Az épület földszintjén találjuk Babits édesanyjának a szobáját, ahol 1883. november 26-án a költő megszületett. A költő megőrzött néhány történetet a születésével kapcsolatban. A Curriculum vitaeben megírta például 1939-ben, hogy a születése előtt az édesanyja egy költői levelet fogalmazott meg egyik barátnőjének, amit fel is olvasott a férjének, és ennek a levélnek tulajdonította azt is, hogy a fiából költő lett.

Egy másik történet a szekszárdi borhoz, pontosabban musthoz kapcsolódik. A költővel várandós édesanya ugyanis egy nap nagyon bevacsorált egy mustos tök nevezetű őszi édességből, és valószínűleg ez indíthatta be a szülést, hiszen néhány héttel későbbre várták a gyermek érkezését. Babits ezt nagyon szépen megfogalmazza az említett Curriculum vitaeben: reméli, az ő szívébe és lelkébe is beleivódott valami a szekszárdi bor és must ízéből, zamatából. Egyik fiatalkori versét is idézi ezen a ponton, Az anyám nevére címűt, ami így kezdődik: „Hajnalka volt az édesanyám, hajnalra születtem én.” Hozzáfűzi: „Meg kell itt vallanom, hogy este születtem, nem pedig hajnalra… A költők hazudnak, legalább régebben azt tartották róluk, s én azokban a boldog fiatal időkben voltam annyira költő, hogy egy jó rímért vagy széplejtésű sorért nyugodtan föl tudtam áldozni a kicsinyes igazságot. Ezt a képességemet azóta elvesztettem, gyáván és tehetetlenül ragaszkodom minden jelentéktelenséghez, ami véletlenül igaz.”

A költő szülőszobájában édesanyja kedves bútorai láthatók, például az íróasztal, ahol a kedvenc versidézeteit másolta. Rengeteg verset tudott kívülről, sokszor mondott altatóul Arany- és Vörösmarty-verseket a kis Mihálynak. Babits később azt írta: édesanyja volt az irodalmár a családban, „a verskedvet tőle örököltem”. Úgy emlékszik a gyerekkori vershallgatásokra, hogy ezek a rímek „a legmélyebb emlékezetemből csengenek vissza”.

A költő szintén Mihály keresztnevű édesapja törvényszéki bíró volt, ő biztosította a megfelelő anyagi hátteret a feleségéneke és három gyermekük számára. Apai ágon a dédapa Szekszárd város főorvosa volt, aki jelentős vagyont halmozott fel, de mire Babits megszületett, nem sok maradt belőle a számos örökös miatt. A házat egyébként az anyai nagyapa, az ügyvéd Kelemen József vásárolta meg, 1852-ben.

Abban a földszinti szobában, amelyen a költő megszületett, az ágy fölött a falon egy bizánci ikon látható, illetve az a kereszt, amelyet Babits Mihály hozott ajándékai az édesanyjának Olaszországból. Az itt látható festmények közül az egyik Kelemen József nagyprépostot ábrázolja, a nagyapa nagybátyját, akinek óriási könyvgyűjteménye volt. Ennek egy része később a pécsi püspöki könyvtárba került. A prépost támogatta az irodalmárokat, ösztöndíjat alapított a rokon gyerekek megsegítésére, amelyből még Babits is részesült. A családban volt egy másik pap is, Kelemen László: ő keresztelte meg Babits Mihályt. Babits a nagyprépost és Kelemen László alakjáról Anyám nagybátyja, régi pap című versében emlékezik meg.

A következő szoba a szalon, a család fogadószobája. Itt a legszebb bútordarab a piros kárpitos, neoreneszánsz ülőgarnitúra. Lovas Csillától tudjuk, Babits önéletrajzi ihletésű, az előbb folytatásokban, majd 1927-ben könyv alakban is megjelent regényében, a Halálfiaiban szintén ez az ülőgarnitúra szerepel. A regény történetét nem, de a helyszíneket és szereplőket a valóságból merítette az író. A szekszárdiak magukra ismertek benne, ráadásul „kicsit necces is volt a dolog”, mivel a regénybeli édesanyját házasságtörőként ábrázolja. Édesanyja azonban soha nem hagyta el a férjét és gyermekeit, ezért hangsúlyozzák a regény elemzői, hogy a Halálfiai története fikción alapul. Az a figura viszont, aki a regénybéli Imre édesanyját elcsábította, annak modellje egy valóságos szekszárdi férfi, aki ügyvéd és lapszerkesztő volt, színdarabokat írt, később pedig híres matematikus, filozófus és táncpedagógus lett: Dienes  (Geiger) Valéria édesapjáról van szó. Egyébként Gitta néven ez utóbbi is szerepel a regényben. Dienes Valéria és Babits gyermekkori játszópajtások voltak, kapcsolatuk később sem szakadt meg.

A szalon falán láthatjuk Babits Mihály édesapjának a portréját, a sarokban pedig az anyai nagymama, Kelemen Józsefné Rácz Innocentia ”, ahogy a családban nevezték, „Cenci néni” portréját. Ő szintén  szerepel a Halálfiaiban, egy fontos, ősasszony-szerű figura szerepében. A Kelemen nagymama fogta össze a családot. Babits úgy jellemzi a regényben, hogy bár nemesasszony volt, mindig sötét, parasztos ruhában járt, és a napszámosok soha nem tudták megelőzni, mert ő ért ki mindig előbb a szőlőben.

A családnak a lakáskiadás volt az egyik bevételi forrása, a másik pedig a borból és a szőlőből származó jövedelem. Mivel Cenci férje fiatalon meghalt, és négy gyereke közül a legkisebb még csak hatéves volt, az ő nyakába szakadt a családfenntartás terhe. Nem véletlenül írja Babits a Halálfiaiban Babits a róla mintázott hősről, hogy fogához veri a garast. A szőlőnek rendkívül fontos volt a szerepe a családban, és Babits gyönyörűen fogalmazza meg Cenci néni kapcsán, hogy „mások mámora táplálja az ő gyermekeit”. Eltelik tíz-tizenöt év, és jön az újabb csapás, a filoxéra. Megint nagyon nehéz helyzetbe kerül a család, komoly kölcsönöket kell felvenniük, hogy nagyon drága, ellenálló amerikai szőlőoltványokat vásároljanak, és évről évre bővítve a területet, újratelepítsék a szőlőt. Megint csak a Halálfiaiból idézhetjük itt Cenci néni szavait: „Nem halok meg addig, amíg adósságunk van.” Végül 1912 körül fizették vissza a szőlőre felvett hitelt. Aztán kitört az első világháború, beszűkülnek a piacok, akkor már Babits édesanyja és húga, Kelemen Ilona gondozzák a szőlőt. Van olyan időszak, amikor három év termése is a pincében marad, mert szinte lehetetlen eladni. Kívülről elegáns, gondozott a Babits család háza, de a felszín mögött generációk folyamatos, kemény küzdelme áll. Ugyanez igaz a költőre is: kezdő tanárként az ország másik felébe, Bajára, Szegedre, Fogarasra kerül, és mire elfogadható szintre emelkedne a fizetése, jön az első világháború, és megint megváltozik minden.

Az irodalomtörténész felhívja a figyelmünket a nagymama íróasztalán heverő levélre. A Babits család akkor már Pécsett élt, és ő vigyázott a két unokájára. Azt írja a lányának, Aurórának, Babits édesanyjának, hogy éppen Pécsre látogatott a király, és bár zuhogott az eső, egy pillanatra kihajolt a hintóból, így a gyerekek láthatták Ferenc Józsefet. A család egyik kedves emléktárgya Ferenc József és Erzsébet királynő üvegszobra. Nagyon szép üvegtárgyak, ezüstkanalak, imakönyv, fotóalbum, Poesie feliratú kötet, ami emlékkönyvként funkcionált, illetve az édesanyja ebbe vagy az ehhez hasonló kötetekbe írta bele a kedvenc versidézeteit. Babits Mihály fiatalkori verse, az Örökségem szinte leltárszerűen sorolja fel ezeket a tárgyakat.

Az egyik vitrinben névjegyek és rövid üzenetek láthatók a család barátaitól. Lovas Csilla szerint ilyenek voltak a korabeli sms-ek.

Az irodalomtörténész arra is kitér, hogy Babits Mihály édesanyja mélyen vallásos volt, de még nála is jobban húga, a költő nagynénje, Kelemen Ilona. Ezt bizonyítják az itt látható szentképek és kis ereklyék. Bőrkötésű könyvek sokaságával is találkozunk a szalonban. A családban két nagy könyvgyűjtő volt: egyikük a nagyprépost Kelemen József, másikuk pedig a Kelemen nagypapa testvére, a törzsorvos Gyula, akinél a gimnazista Babits lakik. Mint az 1920-ban Szabó Lőrincnek elmesélt gyerekkori élményeiből megtudjuk, nagyon büszke volt magára, hogy amikor egyszer jó jegyet kapott az iskolában, egy egész napra kölcsönkaphatott egy Jókai-regényt.

A szalon igazi látványossága az a muránói üvegcsillár, amit Babits Mihály és felesége, Török Sophie hoztak Olaszországból, s amely inkább az asszony ízlését tükrözi.

A következő terem a diákszoba. A gyermek Babits hatéves korában elkerül a szülői házból, miután édesapját két évre Budapestre helyezik az ítélőtáblához, majd annak decentralizációja után Pécsre kerül a család. Ott fejezi be az elemi iskoláit, osztálykép is tanúskodik erről az időszakról. Babits Szabó Lőrincnek mesélte el azt is, hogy már ciszterci gimnazistaként, amikor egyszer rajtakapták, hogy könyvet olvas a pad alatt, a tanára ezt a szófordulatot használta: „Nem kismiska…” Ő csak a kismiskát hallotta meg, mire rémülten felugrott, és valószínűleg iszonyatos élményként élte meg, hogy hatvan osztálytársa kinevette érte, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy még 1920-ban is emlékszik erre a történetre.

A diákszobában találjuk a legrégebbi bútordarabokat, amelyek a nagymama fiatalkorát idézik, köztük is a négyfiókos, fekete nyárfa borítású sublót. Mellette áll Babits Mihály gyermekkori íróasztala, ahová első írásait rejtette.

Az emlékmúzeum munkatársai kéziratmásolatban most az egyik gyerekkori művét be is mutatják. Szerzője Robur, címe A Hunyadi ház, az ajánlása pedig így szól: „Kedves nénémnek, Kelemen Ilonának tisztelettel ajánlja a szerző, Robur tulajdonában. Szekszárd, 1898. évben”. Ebből kiderül, hogy diákkori álnevét Verne Gyula Hódító Robur című regényéből vette. Ekkortájt Babits kedvenc írója Verne Gyula (illetve Jókai Mór) volt. Gyermekkori bizalmasa pedig a nagynénje, Kelemen Ilona, aki megismertette vele a Bibliát, és franciára tanította. Természetesen az ő alakjával is találkozunk Babits műveiben: a Gólyakalifában nagyon szépen emlékezik meg róla a csengő hangú, ezüsthajú hölgy figurájában. Az 1898-as évszám sem véletlen: ennek az évnek a tavaszán hunyt el az édesapja, és az édesanyja a két gyerekkel, Angyalkával és Istvánnal akkor költözik vissza ide. Babits ebben az évben kerül a nagybátyjához, Kelemen Gyulához kosztra és kvártélyra, a szünidőket azonban természetesen otthon tölti. Később egyetemistaként és fiatal tanárként is vissza-visszatér a szülői házba, sőt, alkalmanként még a házasságkötését követően is. Az 1898-as év abból a szempontból szintén fontos dátum, hogy ekkor jelenik meg a kétszer négysoros kis versfordítása a Szegszárd Vidéke (ekkor még g betű szerepelt Szekszárd nevében – a szerk.) című lapban. Babits Robur álnéven írja alá a fordítását, de a lap szerkesztője a névhez lábjegyzetben odaírja, hogy a néhai Babits Mihály táblabíró gimnazista fiáról van szó.

Családi fényképek is láthatók a diákszobában, így például egy 1906-os fénykép, amelyen, a fiatal tanár Babits húgával, Angyalkával és öccsével, Istvánnal szerepel. Istvánról Lovas Csillától megtudjuk, hogy az első világháborúban nagyon fitalon került ki a frontra, és végül a Távol-Keletről, sok évi hadifogság után sikerült hazatérnie 1920-ban. A Babits családban egyedül az ő ágáról maradtak utódok.

Az emeleten megtekinthetünk egy Petőfi-relikviát, az úgynevezett Petőfi-tabernákulumot. A kétszáz éve született költő két évig járt a sárszentlőrinci evangélikus gimnáziumba, és itt ismerkedett meg a későbbi orvossal, Sas Istvánnal, akivel jó barátságba került. Az itt őrzött, nagyon szép, 18. századi írószekrény egykor a Sas-kúriában állt. Az írószekrény asztallapján most Babitsnak az 1923-ban, a Petőfi-centenárium évében írt versének a kéziratát láthatjuk, a Petőfi koszorúit.

Az emeleti szobákban a Babitsról, a nagyszüleiről, szüleiről, és nagynénjéről készült fényképekkel találkozhatunk. A vitrinben pedig családi tárgyakkal, így például borospince kulcsával vagy Arany János Toldi szerelme című elbeszélő művének egy példányával is, amelyből Babits édesanyja hosszú részleteket tudott kívülről. Láthatunk egy kéziratos ajánlást is az ajándékkötetben, amit Babits az édesanyjának írt: „A régi század utolsó karácsonyán ajándékozza hű fiad, Misi.”

Babits Mihály 1941. augusztus 4-én halt meg. A házban öccse, Babits István maradt, de később, főleg a háború után, az ínséges lakáshelyzet miatt idegenek is költöztek mellé. István bátyja halálát követően sokáig küzdött azért, hogy legalább egy emlékszobát alakítsanak ki Babitsnak a házban, de hiába. 1952-ben elköltözött Szekszárdról, és, elsősorban anyagi okok miatt, magával vitte a bútorok egy részét is. A Babits Mihály Emlékház 1967-ben nyílhatott meg Illyés Gyula jóvoltából, akire ifjúkorában óriási hatással volt Babits, és akinek a halála után még három évig Magyar Csillag tovább szerkesztette a Nyugatot. Az Emlékmúzeumban először a földszinti tereket nyitották meg, majd 1983-ban mind a két szinten teljes egészében emlékmúzeumot alakítottak ki. Az emeleti részek irodalmi kiállítással egészültek ki.

A „Babits Mihály és Szekszárd” című állandó kiállítás mellett megtekinthető a „Dienes Valéria-emlékszoba” és a „Baka István-emlékszoba” című kiállítás is a földszint udvari szárnyában. Dienes Valéria mellett Baka István is Szekszárd szülötte. Csakúgy, mint Mészöly Miklós, akinek emlékháza a Babits Emlékház közvetlen szomszédságában található.

A Babits Mihály Emlékházat évente körülbelül hétezren látogatják. Ami különösen biztató, hogy közülük nem kevesen vannak a fiatalok. A múzeum örömmel fogadja az iskolai csoportok jelentkezését is.

Szerző: Kuzmányi István - Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. október 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.