„A halál nem a vég, hanem egy új kezdet” – Ferenc pápa előszava Angelo Scola bíboros könyvéhez

Rövid, de bölcsességben gazdag könyvében (Nell’attesa di un nuovo inizio, riflessioni sulla vecchiaia [Egy új kezdetre várva – Elmélkedések az öregségről], Libreria Editrice Vaticana, 2025) Scola bíboros az öregedésnek és a földi élet végének értelméről elmélkedik. Olyan szerzők széles skálájára támaszkodva, mint Dino Buzzati, Giacomo Leopardi, Julian Barnes vagy Michel Houellebecq, az örökkévalóságra megnyíló öregség fenomenológiáját vázolja fel Joseph Ratzinger és Hans Urs von Balthasar idevágó teológiai látásmódja keretében, de egészen személyes hangvételben:

„Mindennap azért imádkozom Istenhez, hogy annak vágya, hogy lássam az ő arcát, erősebb legyen, mint a haláltól való félelmem. Mert tudom, hogy nem »valami«, hanem »Valaki« vár rám.”

Angelo Scola bíboros jelenleg nyugalomba vonulva egy lombardiai plébánián él.

Az alábbiakban tehát Ferenc pápa előszavának fordítását közöljük.

Meghatódva olvastam ezeket az oldalakat, amelyek Angelo Scola, kedves püspöktestvérem gondolataiból és szeretetéből születtek. Olyan ember ő, aki fontos feladatköröket töltött be az Egyházban, például a Pápai Lateráni Egyetem rektora volt, később pedig velencei pátriárka, majd milánói érsek.

Mindenekelőtt szeretném köszönetemet kifejezni ezekért a gondolatokért, melyek úgy ötvözik a személyes tapasztalatot és a kulturális érzékenységet, ahogy csak ritkán volt módom olvasni. Az egyik, a tapasztalat, megvilágítja a másikat, a kultúrát; az utóbbi pedig alátámasztja az előbbit. Ebben a szerencsés összefonódásban az élet és a kultúra szépségben virágzik.

Ne tévesszen meg senkit e könyv rövidsége: magvas oldalakról van szó, melyeket el kell olvasni, aztán újra kell olvasni. Angelo Scola gondolataiból néhány olyat szeretnék kiemelni, amelyek különösen egybecsengenek azzal, amit saját tapasztalataim megértettek velem.

AZ ÉRTÉKEK

Angelo Scola az öregségről beszél, az ő öregségéről, amely – írja lefegyverző őszinteséggel – „hirtelenül gyorsan és sok szempontból váratlanul köszöntött rám”. Már annak a szónak a megválasztásában, amellyel önmagát meghatározza – „öreg” –, azonosulni tudok a szerzővel. Igen, nem szabad félnünk az öregségtől, nem szabad félnünk annak elfogadásától, hogy megöregszünk, mert az élet az élet, és ha megszépítenénk a valóságot, azzal a dolgok igazságát árulnánk el. Az önérzet visszaadása egy igen gyakran egészségtelennek tartott kifejezésnek olyan gesztus, amelyért hálásak lehetünk Scola bíborosnak.

Mert az, hogy „öreg”, nem azt jelenti, hogy „eldobandó”, ahogyan azt a selejtezés degradált kultúrája el akarja hitetni velünk. Ezzel szemben, ha azt mondjuk „öreg”, akkor azt mondjuk, hogy tapasztalat, bölcsesség, ítélőképesség, megfontoltság, odafigyelő hallgatás, lassúság… Ezek mind olyan értékek, amelyekre rendkívül nagy szükségünk van!

Igaz, az ember megöregszik, de nem ez a kérdés! A kérdés az, hogy miként öregszik meg.

Ha ezt az életszakaszt kegyelemként éljük meg, és nem nehezteléssel; ha köszönettel és hálával fogadjuk el azt az – akár hosszú – időszakaszt, amikor azt tapasztaljuk, hogy erőnk megfogyatkozik, testünk nehézkesebbé válik, reflexeink már nem olyanok, mint fiatalkorunkban, nos, akkor az öregség is az élet életkorává válik – ahogy Romano Guardini tanította –, igazán termékennyé, amelyből sok jó születhet.

Angelo Scola kiemeli a nagyszülők emberi és társadalmi értékét. Többször hangsúlyoztam, hogy a nagyszülők szerepe alapvető fontosságú a fiatalok kiegyensúlyozott fejlődése és végső soron egy békésebb társadalom szempontjából. Mert példamutatásuk, beszédük, bölcsességük olyan értékeket tud oltani a fiatalokba, mint a messzebbre látás, a múltra való emlékezés és a maradandó értékekhez való ragaszkodás.

SZENVEDÉS

Tébolyult társadalmunkban, mely sok esetben a mulandó dolgokat bálványozza és a látszat egészségtelen élvezetét keresi, a nagyszülők bölcsessége világítótoronnyá válik: eligazodást nyújt és irányt mutat bizonytalan unokáiknak, akik nagyszüleik tapasztalataiból „többet” meríthetnek, mint saját mindennapi életükből. Azok a szavak, amelyeket Angelo Scola az öregedéssel és következésképpen a halállal gyakran együtt járó szenvedés témájának szentel, hitet és reményt ébresztő értékes gyöngyszemek.

Püspöktestvérem érvelésében Hans Urs von Balthasar és Joseph Ratzinger teológiájának visszhangját hallom, egy „térdelve” művelt, imával és az Úrral folytatott párbeszéddel átszőtt teológiáét. Ezért írtam fentebb, hogy ezek az oldalak Scola bíboros „gondolataiból és szeretetéből” születtek: nemcsak a gondolkodásból, hanem az affektív dimenzióból is, amelyre a keresztény hit utal, hiszen a kereszténység nem annyira értelmi cselekvés vagy erkölcsi döntés, hanem szeretet egy személy iránt, az iránt a Krisztus iránt, aki eljött, hogy találkozzon velünk, és úgy döntött, hogy barátainak hív bennünket.

Angelo Scola könyve nyílt szívű vallomás arról, hogyan készül a Jézussal való végső találkozásra, könyvének utolsó lapjai pedig vigasztaló bizonyosságot adnak:

a halál nem mindennek a vége, hanem valaminek a kezdete.

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG

A halál egy új kezdet – ahogyan a könyv címe bölcsen rámutat –, mert az örök élet – melyet a szeretve élő ember már a földön, mindennapi elfoglaltságai közepette megtapasztal – azt jelenti, hogy elkezdünk valamit, aminek nem lesz vége. És éppen ezért „új” kezdet, mert olyasmit fogunk megélni, amit még sosem éltünk meg teljesen: az örökkévalóságot.

Ezzel a kis könyvvel a kezemben most gondolatban szeretném újra megtenni azt a gesztust, amelyet a fehér pápai ruha felöltése után nem sokkal a Sixtus-kápolnában tettem: szeretném nagy tisztelettel és szeretettel megölelni Angelo testvéremet, most, hogy már mindketten idősebbek vagyunk, mint azon a 2013 márciusi napon, de mindig összekötött bennünket a hála a szerető Istennek, aki életet és reményt ad nekünk, bármilyen életkorban legyünk is.

Vatikánváros, 2025. február 7.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Il Messaggero, 2025. február 22., 1. és 7. oldal.

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír