„Hívhassuk az utat megérkezésnek” – Halmai Tamás versei

Ajtónyílásban

Minden vagyonunk közül, meglehet,
a személy a legszemélytelenebb.

Ajtónyílásban tisztás, őzsuta.
A csend az erdő algoritmusa.

Míg fény a sötét anyagot csodálja,
árvául fogad csillagok családja.

Minden üdvözlés elköszön a rossztól.
Sivatagban a porszem is apostol.

Vízimalom

Vizet is őröl a vízimalom.
A molnárt bűnömmel vigasztalom.

Eredetté változni, mint az ének.
Hívhassuk az utat megérkezésnek.

Folyóban úszó tenger teremtésképp
űzi a megbocsátás mesterségét.

Mindenkit éltet, ha valaki hisz.
A vízimalmot megőrli a víz.

Körbenéz, nem retten

Az anyag seb az anyagtalan testén?
Teremtményektől gyógyul a teremtmény.

Molekulák mosolyát ünnepelnéd?
A nyolcadik főbűn: a bűntelenség.

Földért az angyal egekkel fizet?
Az emberség emberfeletti tett.

Ádám körbenéz. Új világ. Nem retten.
A kert Évából kiűzethetetlen.

Senki földje, Krisztusország

A senki földje közös pusztaság.
Nem mondhatja ki egy szusszal a szád.

A senki földje tisztás, angyaloknak.
Ártatlanok is el-elbitangolnak.

A senki földje íratlan papírlap.
Napszentületkor csillagonként pirkad.

A senki földje mindenki kottája.
Kalauzoljon dal Krisztusországba.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír