„Hogy mindnyájan egyek legyenek” – Boldog Scheffler János-zarándoklat a szatmári egyházmegyében

Ünnepre készültünk, amit Scheffler János püspök vártanúsága hozott el nekünk. Ahogy húsvéti öröm sincsen az értünk szenvedő és végtelen szeretetéből értünk a halált is vállaló Jézus Krisztus nélkül, így a mi ünnepünk sem lenne János püspök szenvedése és szeretete nélkül.

(…) A szentév idején egyházmegyénk Boldog Scheffler János püspök kapcsán kettős évfordulóról emlékezik meg: 75 évvel ezelőtt tartóztatták le és vitték kényszerlakhelyre Körösbányára, valamint 15 évvel ezelőtt hagyta jóvá XVI. Benedek pápa a boldoggá avatását.

(…) Még sötét volt, amikor a kálmándi plébániatemplom udvara megtelt lelkes zarándokokkal. Ezt a sötétséget Bíró Norbert plébános köszöntő szavai, Tatár János Zoltán krasznabélteki plébános indító gondolatai után mécsesekkel törtük meg. Mindenkinek az egyéni igenje egy közös igenné vált, amit kifejeztünk azzal, hogy saját világító mécseseinket Scheffler János püspök szobrához helyeztük, és így csodás megvilágítást kapott a szobor. Ezután szalagjainkat, melyekre szándékainkat írtuk fel, a zarándokkeresztre kötöttük, felajánlván az utat ezekre a szándékokra.

Ezután kezdődött a hosszú út, melynek során bőséges kegyelmet kaptunk. A Kaplonyba vezető úton a nap sugarai kezdték áttörni az éj sötétségét, és a Szent Antal-templom nyitott ajtajai vártak, ahol ima és rövid elmélkedés következett Kocsis Aliz szervezőtársunktól a Jó Pásztorról. (…)

Kaplonyból a Kraszna-töltésen folytatva utunkat dicsőséges rózsafüzért imádkoztunk, és közben azt vettük észre, hogy a felkelő nap előcsalogatta az énekesmadarakat is, akik énekükkel csatlakoztak a mi imáinkhoz, utunkat pedig pipacsok szegélyezték, így mind együtt hirdettük Teremtőnk dicsőségét.

A domahidai elágazásnál lelkes nagykárolyi csapat csatlakozott hozzánk, így már együtt emlékezhettünk a majtényi síkon az 1711-ben megkötött szatmári békére. Itt Kovács Zsuzsanna szervezőtársunk beszélt a Jézus Szíve-tiszteletről, amelyet Scheffler János püspök is fontosnak tartott. (…) 

Kismajtényból Nagymajtényba földúton mentünk, amely alkalmas volt arra, hogy egy hosszabb csendszakaszt tartsunk. A csendről a legnehezebb beszélni, de a csend a legbeszédesebb; az a hang külső fülnek hallhatatlan, csak a saját lelkünkben szólal meg. Csendünket csodálatos fülemülekórus kísérte, pipacsok és a még zöldellő búzamező. A csend megnyitott minket mindennek a befogadására. Nagymajtényba érve imával fejeztük be a csendszakaszt.

A nagymajtényi kultúrházban (…) hosszabb pihenőt tartottunk, és talán ez volt az első pont, ahol már éreztük a mögöttünk lévő kilométereket. A továbbinduláshoz segítettek Tatár Zoltán János atya gondolatai a Szűzanyába való kapaszkodásról, az öröm és a vidámság szükségességéről, amiről Scheffler János püspök így írt: „Az igazi öröm olyan, mint a havasi gyopár, nem található az élet lapályain, hanem csak a jámborság és az erényes élet magaslatain.” A zarándokok ezen az úton is megtapasztalhatták, hogy az igazi örömöt akkor tudjuk megélni, ha kilépünk a komfortzónánkból, a hétköznapok langyosságából, és azon túl Isten túláradó kegyelme vár ránk.

Nagymajtény után egy hosszabb országúti szakasz következett Krasznaterebesig. (…) Krasznaterebesen a templom előtt a már fáradt zarándokok a fűben heverésztek, és felkészültek az előttük álló hosszabb egybefüggő útszakaszra Szatmárzsadányig. (…)

Zsadányon áthaladva énekeltünk, majd a faluból kiérve újra rózsafüzért imádkoztunk az örvendetes titkokkal. Mire a rózsafüzért befejeztük, a földútnak is vége lett, és utunkat ezután már országúton folytattuk, majd Szatmáron az utcákban kanyarogtunk. Ekkor már a megtett útnak az öröme megújította erőinket, hogy lendületesen haladjunk és időben beértünk a székesegyházhoz, ahol fenséges agapéval fogadtak minket. Köszönet érte!

Utunk zárásaként következett a bevonulásunk a templomba; a zarándokkeresztünk és vele együtt a szándékaink elhelyezése az oltárnál; majd az ünneplés a szentmisével, melyet Schönberger Jenő megyéspüspök celebrált több egyházmegyés pap koncelebrálásával. A szentmise szónoka Kocsis Csaba Gábor volt, aki Scheffler János püspök életpéldáján keresztül a hit, a hűség, az áldozat fontosságáról beszélt. A szentmise végén a teljes búcsú elnyeréséért együtt imádkoztunk, majd Boldog Scheffler János püspök sírjánál litániát mondtunk.

(…) Áldott, kegyelmekben teli utunk volt, ami bár a testi energiakészletünket megcsappantotta, de lelkileg olyan töltést adott, amiből még sokáig táplálkozhatunk.

Istennek legyen hála! Boldog Scheffler János, könyörögj érettünk!

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír