„I was Francis Moly”

A kötet három részre osztható. Az előszót jegyző Lantos Erzsébet régész restaurátor az unokahúg szemszögéből ír anyai nagybátyjáról, aki egyúttal a keresztapja is volt. Az érettségi után az akkor már Rómában élt Magyary Gyula meghívta, hogy ott folytassa faszobrászi tanulmányait. 1964 márciusában turistavízummal utazott Rómába, ahol beiratkozott a Központi Restaurátorképző Intézetbe. Hivatalosan egy olasz családnál volt bejelentve, de nagybátyjánál lakott. Az együtt töltött évek során sokat beszélgettek, és Lantos Erzsébet számára egyértelművé vált keresztapja missziójának érdekessége, amit meg kell örökíteni. A hétszalagnyi hangfelvétel 1966-67 telén néhány hét leforgása alatt készült el, az írott változatot az OSZK-ban helyezték el. Ez alapján jelent most meg a könyv.

Lantos Erzsébet jellemzése szerint nagybátyja közéleti kérdésekkel, problémákkal „a vallás, a jótékonyság, a hazafiság” kérdésein belül foglalkozott, minden magyart testvérének érzett, és ezt ki is mutatta, egyrészt azzal a sok segítséggel, amit számukra nyújtani tudott, másrészt a magyar közösség szentmiséin való részvételével. A római magyar közösség jól ismert, tisztelt és szeretett „Gyula bácsija” lett. Nagyon ragaszkodott szülővárosához, Szolnokhoz. Emellett jó humorú, jó kedélyű ember volt.

A kötet központi részét az anyag szerkesztője, a forráskiadást jegyzetelő Fejérdy András történész Magyary Gyula életét és munkásságát bemutató tanulmánya alkotja. Kiemeli: az értelmiségi családból – édesapja tanár, iskolai igazgató, újságíró, édesanyja tanítónő – származó Magyary egész életére jellemző volt az „Isten, király, haza” hármas elv, valamint a következményekkel nem számoló kötelességtudás. Lelkébe mélyen beleivódott annak a gyermekkorában hallott legionáriusnak a története, aki másokkal ellentétben nem menekült el, amikor Kr.u. 79-ben a Vezúvból kitörő tüzes láva maga alá temette Pompeit, mert nem kapott parancsot őrhelye elhagyására. A szülői házban magába szívott istenszeretet és tisztelet állt a papi hivatás választása és egész életén át történő rendíthetetlen megélése mögött. Az édesanyjától tanult király iránti hűség lett haláláig őrzött legitimista meggyőződésének alapja. A haza és a honfitársak iránti elkötelezettség pedig a kötelességtudattal párosulva döntőnek bizonyult veszélyes missziójának vállalásában, vagy abban, hogy a második világháborút követően fáradságot nem ismerve látogatta végig a világszerte szétszóródott magyarokat. Magyary Gyula életének jelentős mozzanata volt, amikor Serédi Jusztinián hercegprímás 1929 szeptemberében kinevezte a bécsi Pázmáneum vicerektorává. Szolgálatának idejére esett az Osztrák Köztársaság hanyatlása és a független Ausztria vége. Sok osztrák katolikushoz hasonlóan szimpatizált a keresztény ideológiai alapokon álló, marxizmus- és nácizmusellenes Dollfuss-Schuschnigg-rendszerrel, amely természetes szövetségesre lelt az osztrák legitimista mozgalomban, amely a közép-európai Habsburg-hagyomány feltámasztásával hasonló célokat kívánt elérni. Az Anschluss, Ausztria német megszállása után a totalitarizmus minden formáját és a fajelméletet elutasító Magyary, a bécsi érsekségen végzett egyházjogászi munkája nyomán Innitzer bíborossal kialakult jó kapcsolata révén vált 1938 októberében a bécsi érsekség nácik általi kifosztásának egyik koronatanújává. Ez bosszúakció volt azért, mert a bíboros egyik beszédében Hitler helyett Krisztust nevezte Führernek, amikor így fogalmazott: a jelen nehéz helyzetben „annál határozottabban kell hitünket megvallanunk, Krisztust, a mi vezérünket!” Magyary az osztrák és külföldi legitimista csoporttal is tartotta a kapcsolatot, a német rendőrség figyelte minden lépését. Évekkel később, 1944 júliusában az Apor Gábor vezette Római Szabad Magyarok Szövetsége (OSS) kérte fel Magyary Gyulát egy magyarországi küldetés végrehajtására. A német megszállás alatt bujdosni kényszerült, 1945 után többé már nem tért vissza Magyarországra.

A kötet harmadik része Magyary Gyula visszaemlékezéseit tartalmazza. Háború alatti diplomáciai missziójáról azt írja, „csak tiszta hazaszeretetből tettem az én magyar népem iránti mélységes szeretetből, melyből származom”, de a misszió a szövetségesek ügyének is használt, hiszen a háború megrövidítése mindkét oldalnak az érdekében állt. Missziójáért amerikai kitüntetést is kapott. Visszaemlékezéseiből szívesen tréfálkozó, kedélyes ember képe rajzolódik ki, ezt bizonyítják az olyan, idővel derűssé vált epizódok, mint a határpatakon való átkelés a szlovák partizán nyakában ülve, a két falu közti séta egy aknamezőn keresztül, vagy amikor az öreg néni a viselkedéséről felismerte, hogy nem civil, hanem pap. Természetesen tragikus mozzanatok is szerepelnek a kötetben, így a halálmenet látványa, amikor az oroszok, ígéretüket megszegve Ceglédtől Budapest, azaz kelet felé hajtották a nekik kiszolgáltatott embereket, és nemcsak a hadifoglyokat, hanem az asszonyokat, gyerekeket, felnőtteket is. Magyary Gyula nem azért mondta el élettörténetét, hogy magát helyezze előtérbe, hanem hogy ezzel is szolgáljon. Címere jelmondatául Szent Pál mondatát választotta: omnibus omnia frei”, „mindenkinek mindenévé lenni”, amennyire tud, amennyire képességei engedik, és ennek mindvégig igyekezett megfelelni.

A kötethez Erdő Péter bíboros prímás írt ajánlást, aki Magyar kánonjogászok az egyetemes egyház történetében című, 2006-ban megjelent munkájában részletesen is foglalkozott Magyary Gyula személyével. A főpásztor szerint „Az izgalmas és informatív kötetet nem csupán szaktörténészek forgathatják haszonnal, de mindazok is, akik szeretnék közelebbről megismerni egy egyházához és hazájához hűséges papnak a 20. század csaknem egészét árfogó, kalandos életét.”

„I was Francis Moly”
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír