„Idegen voltam, és befogadtatok”– Magyarországon élő iráni testvéreink a háború árnyékában

Hamarosan egy hónapja lesz, hogy az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. A háborút megelőzte egy több hónapig tartó, az ország egész területére kiterjedő forradalom, mely elképesztően sok civil áldozatot követelt.

A különböző médiumok és portálok szinte óránként beszámolnak a háború hadi eseményeiről és a konfliktus lehetséges politikai és gazdasági kimeneteléről. Kevesebb szó esik az ott élők mindennapjairól, a civil áldozatokról, pedig egy közel 90 milliós országról beszélünk, amelynek mára már szinte az összes tartományába elértek a bombázások.

Magyarországon élő irániak

Még kevesebbet beszélünk a hazánkban élő iráni közösségről, akik gazdasági, politikai vagy vallási okokból hagyták el hazájukat, sokan közülük már több mint tíz éve hazánkban élnek. Budapesten pár ezer iráni állampolgár él, vannak közöttük családosok és egyedülállók. A fővárosban élők nagy része egyetemista, sokan tanulnak az egyébként szintén iráni alapítású Avicenna International College-ban. A diákok mellett számos iráni dolgozik a vendéglátásban és az egészségügyben. Az itt élők közül sokan megtartották iszlám hitüket, de vannak olyanok is, akik kereszténnyé lettek Magyarországon.

Jelen sorok szerzője is az Egyházon keresztül ismerkedett meg a perzsa néppel. Pár évvel ezelőtt ugyanis csatlakoztam egy szerzetesnővér által vezetett, keresztségre felkészítő iráni csoporthoz. Azóta a hálózat kibővült, már tanítással és egyéb integrációs munkával segítem iráni barátaimat (nem csak a keresztényeket). A szolgálat eddigi meghatározó eseménye az volt, amikor tavaly meglátogattam a bécsi és az epheszoszi iráni missziót.

Ez a cikk nem kívánja elemezni az iráni konfliktust, sem megértetni a helyzet előzményeit és latolgatni a konfliktus kimenetelét. Az iráni helyzet nagyon komplex, és sokféle életút megjelenik benne. Az írás egyrészről szeretné bemutatni az iráni keresztény misszió helyzetét, másrészről pedig gyakorlati tanácsokat, javaslatokat szeretne adni, hogy magyarországi keresztényként mi mit tehetünk iráni testvéreinkért.

Budapesti misszió

Budapest belvárosában több mint tíz éve működik az iráni és afgán menekültek közös missziója, amelyet azok számára alapítottak, akik érdeklődnek a kereszténység iránt. A misszió talán kevéssé ismert az Egyházban, mert tudatosan védjük a részt vevő személyeket. A budapesti közösséghez kapcsolódik egy Törökországban élő, de iráni származású diakónus is, aki havonta utazik Budapestre, hogy segítse az itteniek munkáját.

A közösségnek vannak lelki programjai, részt veszünk konferenciákon, együtt ünneplünk és segítjük egymást a mindennapokban. A közösségünk folyamatosan gyarapszik. 

A növekedést látva felmerül a kérdés, hogy miért fordul egyre több iráni ember Jézushoz. Nyilvánvalóan minden tanúságtétel egyedi és különleges, de van bennük azért némi hasonlóság is. Az első ok, amiről a megtérők beszámolnak, hogy életükből egyszerűen hiányzott az Isten, elkezdték őt keresni, és eljutottak Jézushoz. Jézus betöltötte a szívükben lévő űrt, békességet és nyugalmat találtak benne. Sokan kiemelték, hogy a keresztények Istenétől olyan szeretetet kaptak, amelyet korábban soha nem éreztek. Nagyon különlegesek azok a módok is, amelyekkel az Isten megszólította őket. Többen beszámoltak arról, hogy álmukban láttak egy Fehér Embert, akiről nem tudták, hogy ki, és csak később realizálták, hogy maga Jézus Krisztus volt.

Közösségeinkben vannak olyanok, akik már Iránban megtértek, ezért kellett menekülniük, de olyanok is, akik még most ismerkednek a kereszténységgel.

Törökországi misszió

2025 nyarán lehetőségem volt Törökországban, Epheszosz közelében részt venni egy nagyobb misszióban, amelyet a korábban már említett iráni diakónusnak köszönhetek. A misszióban egyaránt részt vettek Európa különböző országaiban élő irániak és Törökországban élő iráni menekültek is.

Az ott-tartózkodás azért volt nagyon meghatározó, mert megláthattam azt, hogy az Egyház mennyire élő és virágzó a perifériákon: kis helyi közösségek, kevés számú szerzetessel is élő és gazdag lelki központot tudtak létrehozni.

Jobban megismerhettem, hogy milyen keresztényként kisebbségben élni, és mégis hogyan lehet az evangéliumnak örülni. A misszió csúcsa azonban természetesen Szűz Mária volt, ugyanis bizonyos egyházi hagyományok szerint Szűz Máriát élete végén János apostol Epheszoszba vitte. Az ókori várostól pár kilométerre most is áll az a kis kőház, ahol a hagyomány szerint Mária élt.

Ott-tartózkodásunk éppen Nagyboldogasszony ünnepére esett, és felemelő volt látni, hogy az izmiri katolikus és örmény ortodox püspökök együtt miséztek. Szűz Mária jelentőségét az is mutatta, hogy sok muszlim is imádkozott Mária házában. A közös mise alatt az ökumenizmus gyönyörű formáját tapasztalhattam meg. Az itt élő keresztények olyan kevesen vannak, hogy számukra az egység a fontos, kevésbé törődnek a rítusokkal és a felekezeti hovatartozással.

Az idegenek befogadásának keresztény tanítása

A misszió bemutatása után álljon itt néhány javaslat, hogy mit tehetünk a hazánkban élő irániakért, érkezzenek ők bármilyen háttérrel is.

„Idegen voltam és befogadtatok” – ez az evangéliumi idézet rendkívül jól összefoglalja keresztény küldetésünk lényegét: fogadjuk be az idegeneket, ahogyan Jézust is be kell fogadnunk a szívünkbe. Tegyük félre az etnikai/vallási előítéleteinket és hittel közeledjünk a másik felé. Az országukat elhagyókban is Jézust kell felismernünk, hiszen ő maga is menekült volt Egyiptomban.

XII. Piusz pápa Exsul familia kezdetű pápai konstitúciója így fogalmaz: „Minden idegen, aki az ajtónkon kopogtat, alkalom a Jézus Krisztussal való találkozásra, aki azonosul minden kor befogadott vagy elutasított jövevényével (vö Mt 25,35.43). Az Úr az Egyház anyai szeretetére bízza az összes emberi lényt, aki saját hazája elhagyására kényszerül egy jobb jövő kereséséért” (XII. Piusz, Exsul Familia, Tit. I, I.).

Ahogyan a Szent Család egy kegyetlen uralkodó elől menekült Egyiptomból, úgy menekültek el az iráni testvéreink is egy elnyomó diktatúra elől. Minden családnak, minden személynek megvan a saját története, ne féljünk őket kérdezni a múltjukról.

Mit tehetünk a hazánkban élő irániakért?

Beszélgessünk minél többet ezekkel az emberekkel, hiszen Iránban hónapok óta alig, vagy egyáltalán nincs Internet. Sokan alig tudnak beszélni a hozzátartozóikkal, egyedül vannak és magányosak. Vannak akik a hírekből értesülnek arról, hogy a házukat bombatalálat érte, vagy hogy barátaik meghaltak, esetleg börtönbe kerültek. A Magyarországon élőket leginkább az bántja, hogy emigrációban vannak és nem tudnak segíteni az otthoniaknak.

Érdeklődjünk irántuk, és emeljük ki azt, ami az ő kultúrájukból fontos és szép. A perzsa nagyon büszke, ősi nemzet, és nagyon szívesen beszélnek a kultúrájukról. Magyarországon talán kevéssé ismert Irán története és kultúrája – fontos lenne, hogy ismereteket szerezzünk erről az országról, és az irániak nagyon szívesen beszélnek dicső történelmükről és kultúrájukról.

Közelgő perzsa ünnep

Lepjük meg őket! Március 20-án, pénteken lesz az iráni tavaszköszöntő ünnep, a Noruz. Iránban ez nagyon fontos esemény, hiszen ekkor ünneplik a perzsák az újév első napját és a tavasz kezdetét. Ha vannak iráni ismerőseink, figyeljünk erre a napra, kívánjunk nekik boldog ünnepet, és ünnepeljünk együtt.

Figyeljünk a külső segítségadási lehetőségekre is. Sok iráni szeretne Magyarországon maradni, de várja még a tartózkodási kérelmének meghosszabbítását. A Helsinki Bizottság kiadott egy tájékoztatót a hazánkban élők jogi segítségére. Ezt jutassuk el iráni ismerőseinknek!

Végül, a legfontosabb amit tehetünk, hogy imádkozunk a békéért és Iránért. Ez a legtöbb, amit ezekért az emberekért tehetünk. Az ima ereje sokat segít, vallástól függetlenül. A perzsa nép nagyon nyitott Istenre, szüntelenül keresi őt és vágyik a jelenlétére. Támogassuk őket imáinkkal!

Szerző: Szűcs Adél

Fotó: Jezsuita.hu; Szűcs Adél fotótára

Magyar Kurír