„Isten embereken keresztül ajándékoz” – Vesperással köszöntötték a 80 éves Várszegi Asztrikot

A vesperást követően a köztársasági elnök köszöntötte az ünnepeltet. Az esten egy különleges ajándékkal is meglepték szerzetestársai Asztrik atyát.

Az ünnepi liturgiát Mozart egy hitvalló szent püspök ünnepére írt vesperása kísérte, amely a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Schola Cantorum Budapestiensis és a StEfrem kórus közreműködésével csendült fel a bazilikában, ezúttal a monostor és a templom fővédőszentjének, Szent Mártonnak a tiszteletére. A zenekari vesperásba a gregorián antifónák éneklésével a szerzetesközösség és a vendégek kórusa is bekapcsolódott.

A liturgián Hortobágyi T. Cirill főapát hirdetett igét. Mint mondta, a bazilika, ahol most az ünnepre összegyűltek, egy olyan tér, ahol az idő különös módon viselkedik. „Itt az évszázadok nem zajonganak, inkább türelmesen sorban állnak.

Egy szerzetesi jubileumnak van egy csendes derűje: tudjuk, hogy az idő múlik, de azt is, hogy nem rohan előlünk. Mi több, bevár.”

Szentbeszédét a főapát Szent Pál korintusiakhoz írt első levelének részletére építette, amely az olvasmányként hangzott el: „Senki ne dicsekedjék tehát emberekkel, hiszen minden a tiétek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők. Minden a tiétek! Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.”

Mint mondta, az apostol szavai, miszerint „minden a tiétek”, túlzónak is tűnhet, de megmutatkozik benne a szent humora. „Azé lehet minden, aki nem ragaszkodik görcsösen semmihez.” A lemondás nem szegényít, inkább jókedvűvé tesz: „nem kell mindent kézben tartani”.

Szent Pál figyelmeztetése – „senki se kérkedjék emberekkel” – pedig felszabadító megjegyzés. „A közösségben eltöltött élet arra nevel, hogy az élet értéke nem az egyéni teljesítményből, hanem az engedelmes ráhagyatkozásból, a hűséges kitartásból fakad. Nem az számít, ki mennyire feltűnő, hanem hogy ki mennyire hűséges.” Cirill atya hozzátette:

az Egyház közössége nem teljesítményverseny, hanem ajándékközösség.”

Arról is szólt, természetes, hogy egy születésnapon személyhez kötődő hála születik bennünk, de ez nem dicsekvés, hanem annak felismerése, hogy „Isten embereken keresztül ajándékoz”.

Pál apostol felsorolása – „akár az élet, akár a halál” – bár komor hangulatot sejtet, de a szerzetesi tapasztalat árnyaltabb. „Megtanít arra, hogy a halált ne vegyük könnyelműen, de az életet se túl komolyan. Mindkettő Isten kezében van” – mondta a szónok.

Az ünnepi vesperás alkalmából Szent István, Szent Márton, Szent Benedek és Szent Asztrik oltárra helyezett ereklyéire utalva a főapát kifejtette, hogy azok „nem a múlt múzeumi darabjai, hanem élő emlékeztetők”. Ők tudták, hogy „Isten ügye elsősorban nem a mi kreativitásunktól függ és nem a mi ügyességünktől halad előre” – világított rá.

Mindegyik szent tanít valamit. Szent István azt, hogy hit és felelősség összetartozik és az országépítés lelki alapok nélkül szétesik. Szent Márton, a főapátság és a bazilika védőszentje pedig azt, hogy a kereszténység mindig konkrét irgalomban mérhető. „Nem elmélet, hanem odahajlás a másikhoz.” A rendalapító Szent Benedek az imádság, a munka és az olvasás harmóniáját hagyta ránk. „Az állhatatos hűség – a helyhez és a közösséghez – ma is prófétai tanúságtétel egy nyugtalan világban.” Az első pannonhalmi apát, Szent Asztrik pedig a kezdetet jelenti, a gyökereket. „Azt a bátorságot, amellyel valaki nem önmagának, hanem a jelennek és a jövőnek él.”

Cirill atya rámutatott, hogy

a bencés élet nem merev ragaszkodás egy sajátos hagyományhoz, hanem inkább figyelmes jelenlét.

Olyan hűség, amely „nem fél a változástól, de nem is kapkod utána”. Szent Pál szavai – „Ti Krisztuséi vagytok” – pedig megóv minket attól, hogy túl komolyan vegyük saját szerepünket. „Nem mi tartjuk fenn a világot. Ez az igazi jó hír. Aki ezt elfogadja, annak van ideje meghallgatni a másikat, Istent.”

Beszédében a főapát a hála lelkületére irányította a figyelmet, amely a szerzetesélet legbiztosabb örömforrása. „A hála nem alkalmi érzelem, hanem lelki fegyelem. A Regula szellemében élő ember tudja: semmi sem magától értetődő. Minden nap, minden testvér, minden feladat ajándék.” Mint mondta, ma nyolcvan évért, a szolgálatért, a hűségért adunk hálát és „bölcsességet kérünk a további útra, derűt a mindennapokhoz, békét a szívben”.

A szentbeszéd végén Pál apostol szavaihoz – „minden a tiétek” – tért vissza a főapát. „Az ígéret tanúsága ma is ez: nem elveszünk a világból, hanem mélyebbre gyökerezünk benne Isten által. És aki így gyökerezik, annak élete csendben, hűségben, derűben olykor észrevétlenül, ám mégis bőséges termést hoz.”

Hortobágyi Cirill igehirdetésének utolsó mondata megrendítő, egyszersmind kijózanító erővel hatott az évszázados falak között: „Ti Krisztuséi vagytok. Krisztus pedig Istené.”

A vesperást követőn Sulyok Tamás mondott személyes köszöntőt Várszegi Asztrik tiszteletére, akit – ahogy a köztársasági elnök fogalmazott – Isten kegyelme kiemelt helyre állított, megkülönböztetett pályát szánt neki. „Ő pedig nyolc évtizede hűséggel és emberséggel jár ezen az úton.”

Az elnök a korábbi főapát pályáját egyedinek és tiszteletreméltónak nevezte. „Élete mindig a magaslatokhoz igazodott. Átvitt értelemben éppúgy, mint a fizikai valóságban, hiszen a soproni tűztorony mellett nőtt fel, majd a pannonhalmi bazilika égbe nyúló harangtornya alatt lett szerzetes. Napjait őrző tornyok és rá ragyogó égboltok magasságai vigyázzák nyolc évtizede.

Szent Márton hegye tágas látóhatárt kínált számára, ő pedig tekintetét a fény, Isten fénye felé igazította.”

Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy bármilyen tisztséget is töltött be Asztrik atya – szerzetes, tanár, püspök, püspökkari titkár, főapát –, mindvégig ugyanaz az emberi és lelki tartás jellemezte. „A magas pozíciókban is megmaradt annak, aki volt: barát és testvér, kolléga és embertárs. Sem a szószék emelvénye, sem a hatalom ereje nem változtatta meg szavait, céljait és eszközeit. Semmilyen hatás nem homályosította el őszinteségét, nyíltszívűségét.”

Köszöntőjében a köztársasági elnök méltatta Várszegi Asztrik főapáti szolgálatát, amely alatt – a kommunizmus évtizedeit követően – elindította a rend, a gimnázium és a monostor újjászületését. „Főapátsága idején a szerzetesrend és a gimnázium újra megerősödött, a monostor megújult, a hit mustármagjai termőre fordultak.

Asztrik atya és a bencés atyák munkálkodása során Pannonhalma újra a lélek és a tudomány szabad fellegvára lett.

Magaslat, ahol a bencés testvérek fogadhatták II. János Pál pápát. Magaslat, amely egy római katona kettévágott köpenyével mutat rá ma is az évezredeken át élő keresztény szolidaritás örök erejére. Magaslat, amely a nemzet felbecsülhetetlen erőforrása, ahol bő ezer éve mindennap imádkoznak a hazáért.”

Az elnöki köszöntő után a szerzetesi ebédlőben folytatódott a visszafogott ünnepség. Itt Cirill főapát átadta a szerzetesközösség meglepetését elődjének. Egy különleges imádságos könyv volt ez, amelyet szerzetestársai írtak és a nyolcvanadik születésnapja alkalmából Asztrik atyának ajánlottak. Ahogy az a Nyisd meg ajkamat, Uram című könyv előszavában olvasható: „Asztrik atya szíve ezer szálával kötődik a bazilikához: lelkes ragaszkodása és imádkozó jelenléte nagyon sokunk számára példa és inspiráció. Szívből azt kívánjuk, hogy Asztrik atya életének minden napján találjon örömre és vigasztalásra Isten házában, és közösségünkkel együtt jusson el a tündöklően szép Isten szemlélésére abban a csodálatos városban, amelynek a szép pannonhalmi bazilika földi mása.”

Várszegi Asztrik az ajándékozás után az őszinte hála szavaival fordult az egybegyűltek felé. „Egyetlen szolgálat sem magányos vállalkozás. Ami elvégeztetni adatott, az mindig közösségben történt: testvérek, munkatársak, támogatók, barátok bizalmából, türelméből, segítségéből. Köszönöm mindannyiuknak, akik mellettem álltak, bátorítottak, vagy akár vitatkoztak velem vagy csupán csendben hordozva segítettek. Sokszor többet tettek, mint észrevenni tudtam. Köszönöm a kritikákat is, megkövetem azokat, akiket megbántottam.”

Majd hozzátette, hogy hálás azért is, mert a különböző szolgálataiban – szerzetesként, elöljáróként, püspökként –

mindig akadtak olyanok, akik emlékeztették arra, mi a lényeg. „Nem a szerep, hanem az ügy. Nem az ember, hanem az, akire utalnia, mutatnia kell.”

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó: Hajdú D. András/Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír