„Isten látta, hogy jó” – Teológiai tanári konferenciát tartottak a Pázmány Hittudományi Karán

A tanácskozás társzervezője a Szent II. János Pál Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézete volt, melynek vonatkozó projektjét a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatta. A konferencián megjelent Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Marton Zsolt váci megyéspüspök és Beer Miklós emeritus váci megyéspüspök.

Puskás Attila, a PPKE HTK dékánja megnyitóbeszédében arra emlékeztetett, hogy az Egyháznak nemcsak felelőssége, de hatása is van az emberi magatartásra, így arra is, hogy az ember hogyan viszonyul a teremtett világhoz. A konferencia ökumenikus igénnyel szeretné vizsgálni a teremtésvédelem témáját, elsősorban Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára alapozva. Ha igaz az, hogy egyedül senki sem mentheti meg önmagát, akkor az is igaz, hogy egyedül nem menthetjük meg a világot, csak a teremtő Istennel összhangban.

Ezt követően Hidvéghiné Dr. Pulay Brigitta, a Teremtésvédelmi Kutatóintézet munkatársa mutatta be az intézet tevékenységét, majd Nobilis Márió a Laudato si’ enciklika pasztorálteológiai összefüggéseiről beszélt. Elmondta: a Megváltó megtestesülése minden cselekvés lényegalkotó struktúrája. A pasztorálteológia ezt a cselekvést vizsgálja: hogyan tud ennek minél helyesebben megfelelni az Egyház. Ha az Egyház Krisztus cselekvő jelenlétének a folytatása, akkor foglalkoznia kell a világgal, Ferenc pápa szavaival: „Isten válaszává kell válnia.” S mivel a világ számára problémaként jelentkezik a környezet romlása, ezért az

Egyháznak feladata, hogy vizsgálja a teremtésvédelemmel összefüggő kérdéseket, megtalálva a krisztusi válaszokat, a pasztorálteológiának pedig utat kell mutatnia abban, hogy nekünk magunknak miként kell megváltoznunk.

A Laudato si’ enciklika szerint tudatformálásra, ökológiai megtérésre van szükség. Ebben az Egyház megtérési, evangelizációs és böjti tapasztalata mellett a plébániai modell és a remény tanítása is fontos szerepet játszik.

Prem Xalxo SJ, a Pápai Gergely Egyetem (Gregoriana) professzora előadásában az ökológiai spiritualitás és nevelés keresztény szempontjait ismertette a Laudato si’ enciklika fényében. Rámutatott: Ferenc pápa enciklikája szerint nincs két világ, az ember, a természet kölcsönös függésben van egymástól. Az átfogó ökológia Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolatot is magában hordozza. Napjainkban azonban az én a saját sorsának ura akar lenni, megszakítva a kapcsolatot a másokért való léttel. A mai embert féktelen fogyasztás és individualizmus jellemzi.

Az ökológiai spiritualitás szerint azonban az Isten hasonlatosságára teremtett embernek a teremtés, a közös otthon őrzőjének kell lennie.

A szeretet különleges helyet foglal el a teremtésben, az enciklika szerint Isten szeretete az alapvető oka minden teremtménynek. Az ember nem azért létezik, mert gondolkodik – cogito ergo sum –, hanem azért, mert szeretve van – amo ergo sum.

Az Isten–ember, ember–ember és az ember–teremtett világ közötti kapcsolat szükségessé teszi az ökológiai nevelést. Ebben a család mellett az iskolának és a médiának is fontos szerepe van. Meg kell változtatni az ember a teremtés csúcsa és koronája paradigmát, a csúcs helyett az őrzőre téve a hangsúlyt. Ebben az összefüggésben az imago Dei azt jelenti, hogy az ember része a teremtésnek, küldetése, hogy fenntartsa a teremtett világot. Az indiai jezsuita professzor szerint rá kell találnunk a közös gyökerekre, eredetre, a környezettel kapcsolatos kérdések vizsgálatakor pedig figyelmet kell fordítani a helyi kultúrákra. Az új életstílus a haladási irány megfordítását jelenti, melyet egy szanszkrit mantra így fejez ki:

eljutni a homályból a világosságra, a halálból a halhatatlanságra, a hazugságból az igazságra.

Szükség van arra is, hogy az anyaföldet ne csupán res extensaként (testi anyagként) értelmezzük, mert ez kizsákmányoláshoz vezet. Az előadó a Joint Diploma in Ecologia Integrale (Közös diploma az átfogó ökológiában) kezdeményezésről is beszélt, melyben Róma egyetemei vesznek részt, megvalósítva az ökológiai nevelés gyakorlatát.

Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem A Laudato si’ enciklika mint a globális fenntarthatóság felelősségéről szóló alkotmány című online előadásában Peter Turkson bíborost idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a fenntarthatóság középpontjában az emberi személy áll, felelősségével, méltóságával és egyediségével. Az Egyházi Törvénykönyv szerint

mivel az ember teremtett lény, kötelessége van a Teremtő felé, ebből fakadó jogairól csak ezt követően lehet beszélni.

Szuromi Szabolcs Anzelm rámutatott, Ferenc pápa enciklikája foglalkozik a környezetszennyezéssel, a klímaváltozással, a biodiverzitás károsodásával, a vízzel kapcsolatos összetett problémákkal, az életminőség romlásával és a globális egyenlőtlenséggel. Az ember nem tulajdonosa a világnak, hanem – mint azt Turkson bíboros megjegyezte – társteremtője.

Bándi Gyula környezetjogász a Laudato si' kezdetű enciklika jövő nemzedékkel kapcsolatos meglátásairól beszélt. Rámutatott, Ferenc pápa enciklikája nem a semmiből jött, kulcsfogalmait több egyházi dokumentumban is fellelhetjük. Az enciklika a generációs méltányosság tekintetében így fogalmaz:

A közjó fogalma magában foglalja a jövő nemzedékeit is.

Felelősséggel tartozunk az utánunk következőkért, ennek alapja az emberi méltóság tiszteletben tartása, a javak egyetemes rendeltetésének elve, a tiszta és egészséges környezethez való jog, illetve a fenntartható fejlődés előmozdítása. Figyelembe kell vennünk, hogy a jövő nemzedékei nem rendelkeznek politikai hatalommal, az ő érdekeiket is nekünk kell képviselnünk.

Martos Levente Balázs Jób és a Prédikátor könyvét abból a szempontból vizsgálta, hogy miként lehet a teremtett világ menedék az ember számára. Az Ószövetség látásmódjában a teremtett világgal kapcsolatban nem a semmiből való létrehozás jelenik meg először, hanem Isten rendet tevő, a káoszt megzabolázó tevékenysége. Ez lehet ugyanis példa az ember számára. A zsoltárok arra hívják fel a figyelmet, hogy az egész teremtett világ hirdeti Isten dicsőségét.

Az Ószövetség szerint az Isten által teremtett világban mindennek és mindenkinek helye van, minden élőlénynek „joga van” az élethez.

Jób könyvének középpontjában a szenvedés kérdése áll. Isten ugyanakkor nem ad erre választ, helyette rámutat a teremtett világra, a természet rendjére való kitekintés ugyanis kitágítja a szenvedés perspektíváját. A világ szépsége bizalomra szeretné indítani Jóbot. Isten szózata után Jób ezt mondja: „Korholom tehát önmagamat, bánom bűneimet porban és hamuban!” (Jób 42,6) Ezt azonban úgy is lehet érteni, hogy már nem fontosak számára az előtte felsorolt sérelmek, újra létrejött az Istennel való bizalmi kapcsolat. A Prédikátor korában egyfajta értékvesztés lehetett, a szenvedő ember nem tudott kihez fordulni bajával. A könyv szerzője azt mondja, hogy el kell fogadni az Isten által adott élet örömeit, ugyanakkor arra is rámutat, hogy az embernek – ha ki akar lépni a válsághelyzetből – meg kell változnia.

„Isten teremtő volta a Jelenések könyvében főleg a hitvallást tartalmazó mondatokban és a dicsőítésekben jut kifejezésre” – kezdte Kocsis Imre Teremtés és újjáteremtés a Jelenések könyvében című előadását. Kiemelte, hogy a teremtésben Jézus Krisztus közreműködőként jelenik meg: „Így szól az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje (kezdete, fejedelme)” (Jel 3,14). A Jelenések könyvében Isten egy trónon ül, ez pedig azt jelenti, hogy uralkodik a világ felett, ugyanakkor fenn is tartja. Az említett négy élőlény (Jel 4,6) – a létezők különféle csoportjait szimbolizálva – utalhat az egész teremtett világra. A teremtmények mind az Istent dicsőítik (Jel 5,13). Isten ugyanakkor a teremtett világ ítélő bírája is: „Féljétek Istent, és adjatok neki tiszteletet, mert eljött ítéletének órája; és imádjátok őt, aki az eget és a földet, a tengert és a vizek forrásait alkotta!” (Jel 14,7) A Jelenések könyve szerint Isten az új ég és az új föld alkotója is.

Bodor Attila A kortárs ökoteológiák Szentírás-hermeneutikája című előadásában azt hangsúlyozta, hogy Lynn White 1967-es megállapítása szerint a kereszténység antropocentrikus, a nyugati ember pedig a világ urának érzi magát, így az ökológiai krízis problémájára nem is tud választ adni. White úgy látta, hogy a kereszténység szerint Isten akarata, hogy az ember a teremtést a saját céljaira használja. Bár ezt a nézetet sokan sok oldalról bírálták, az kétségtelen, hogy a Biblia nagy hangsúlyt helyez az ember istenképiségére, ráadásul a Szentírás-tudomány sokáig úgy látta, a Biblia alapjában üdvtörténet, melynek alanya az ember. A zöld megközelítés a teremtésvédelmet alátámasztó szövegeket emeli ki, míg a „méregzöld” felfogás figyelmen kívül hagyja az antropocentrikus textusokat, és mindent az ökológiai igazság mércéjével mér. Más nézet szerint a teremtésvédelemmel nem kell foglalkozni, mert Isten a végítéletkor új eget és új földet fog teremteni. Van olyan álláspont, mely a régi értelmezések mellé odateszi az ökológiai olvasatot is. Ugyanakkor az előadó szerint

tudomásul kell venni, hogy a Biblia nem minden kortárs problémára ad választ, emellett vissza kell térni a szövegek tudományos értelmezéséhez.

Zamfir Korinna a fundamentalista bibliamagyarázat következményeiről beszélt. Rámutatott: a diszpenzációs vagy korszakos teológia szerint Isten korszakokat állapított meg az üdvösség rendjében. A dominionizmus szélsőséges nézete szerint az ember bármit megtehet a teremtett világgal. A premillenarizmus követői azt gondolják, hogy mielőtt bekövetkezne Krisztus ezeréves uralma, eljön a nagy nyomorúság ideje, de az igazakat Krisztus elragadja magához az égbe. (Van, aki szerint az ukrajnai háború is ennek a nagy nyomorúságnak a jele.) Az előadó szerint ezeknek a nézeteknek nagy hatása van a mai amerikai evangéliumi keresztény gondolkodásra. A környezetvédelem mögött összeesküvést látnak, hiszen a felmerülő problémákat Isten hatalma, gondviselése és az ember találékonysága úgyis meg fogja oldani. Az Egyesült Államokban élő protestáns, neoprotestáns keresztények nagy része szerint a végidőkben élünk, ugyanakkor a túlnyomó többség szerint az ember kötelessége gondoskodni a teremtett világról. Zamfir Korinna arra is rámutatott, hogy az Egyesült Államokban teret nyerő fundamentalista evangéliumi keresztény felfogás által vezérelt politika megkérdőjelezte a környezetvédelem fontosságát, sőt, a korábbi törekvéseket is aláásták, mondván: ki tudja, lehet, hogy nemsokára eljön a világ vége.

Megfigyelhető, hogy a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdése hitkérdéssé vált.

Gyurkovics Miklós előadásában azt vizsgálta, hogyan jutottak el a patrisztikus szerzők a teremtés szépségétől a Teremtő felé. Az egyházatyák az ókori filozófusok gondolatai mellett a Szentírásra támaszkodtak. Arra igyekeztek választ kapni, hogy miként tükröződik vissza a teremtő a teremtményekben. Alexandriai Philón a világot Isten második árnyékképének tartotta, az első volt a logosz. Szent Jusztinosz szerint az örök Isten a formátlan anyagból hozta létre a világot, mely az emberi élet Istennek tetsző megélésének legalkalmasabb közege. Szent Iréneusz úgy látta, hogy

a teremtett természet valamiképp kinyilatkoztatja Istent, bár nem olyan világosan, mint a Szentírás.

Alexandriai Szent Kelemen szerint a természet az ember helyes istenkapcsolatának tanítója. Az igaz keresztény szereti a világot, és általa teremtőjét is. Az atyák szerint a kozmosz Krisztusnak köszönhetően teljesen istenközpontú, ugyanakkor emberközpontú is.

Bagyinszki Ágoston a természet könyve metaforáról és a teremtésvédelem fundamentális teológiájáról beszélt. Elmondta: Ferenc pápa enciklikája szerint a szépség, az igazság és a jóság oldaláról kell olvasnunk a természet könyvét, a természet ugyanakkor „vallási tapasztalatunk locusa” is. A teremtett környezetünkkel való méltatlan bánásmód istentapasztalatunkat is elszegényíti. Az enciklika arra bátorít, hogy a természettudományok és a teológia párbeszédének jegyében közeledjünk a természet könyve élményéhez, hagyományához.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír