Míg a karácsonyra az adventben készülünk – majd azt követően még nyolc napig a karácsony nyolcadát éljük –, húsvét ünnepére a nagyböjt készíti fel lelkünket. A húsvéti ünnepkör azonban a feltámadással nem ér véget, hiszen még öt hétig készülünk a Szentlélek eljövetelére, pünkösd ünnepére.
Pünkösdöt azonban már nem követi nyolcad, ezzel az ünneppel a mindennapokba lépünk be, az évközi időben megyünk tovább.
A Lélek Fesztivált három évvel ezelőtt Tömő János álmodta meg a Szombathelyi Egyházmegyében, annak érdekében,
hogy a pünkösd ünnepe tovább élhessen bennünk, valóban be tudjuk azt fogadni, és méltó módon tudjuk megünnepelni.
A program már pénteken este elkezdődött Szombathely főterén, egy ideiglenesen felállított sátorban; az oda érkezők Tóth Dániel zenés tanúságtételét hallgathatták meg.
Ezt követően Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök tanúságtételében az Eucharisztia, valamint a szentségimádás életünkben betöltött fontosságáról beszélt.
A püspök a személyes imádságban való fejlődésének bemutatását követően arra biztatott, hogy a szentségimádásban legyünk Jézussal, és csak annyit kérjünk, hogy „alakítsd szívemet a Te Szent Szíved szerint”.
Engedjük, hogy ő legyen az aktív a kapcsolatban, hogy megtegye azt, amit ő szeretne velünk.
Hiszen ez a legfontosabb kapcsolat az életünkben. Ha így teszünk, akkor ő tudja alakítani a szívünket az ő Szent Szíve szerint.
A szentségimádás egy olyan forrás, ahová mindig visszamehetünk töltekezni. Ha a szívünket adjuk oda, akkor Jézus cserébe a sokszorosát adja vissza – hangsúlyozta Fábry Kornél.
Tanúságtételét a püspök egy Carlo Acutis-idézettel zárta: „Kilométeres sorok állnak egy koncert vagy egy focimeccs előtt, de a tabernákulum előtt üres a tér.
Az emberek nem tudják, hogy mi hiányzik nekik, mert ha tudnák, be sem férnének a templomba.”
A szombati nap főelőadója Johannes Hartl, az augsburgi Imádság Háza alapítója volt. Délelőtti előadásában arra hívta fel figyelmet, hogy Isten szépet alkotott. Isten egy művész, aki megannyi szépet megálmodik, de nem azért, mert szüksége lenne rá, hanem azért, mert gyönyörködik benne. A természet szépségei közül Hartl kiemelte a tengert, a sivatagot, a virágokat, a naplementét, de Isten legkiemelkedőbb alkotását, az embert is.
Isten tele van ötletekkel a szépségről, de kell neki valaki, akinek ezt megmutathatja. Ez a valaki éppen te vagy.
Isten olyan, mint egy művész, aki meghív téged a kiállítására, végül a bejáratnál ő vár.”
Isten egy ragyogó, sugárzó Isten, aki boldog. Nem nekünk kell őt boldoggá tennünk! Ha egész életedben nem csinálsz semmi jót, Isten akkor is megalkotna téged. Ha a te Istened nem mosolyog, hanem egy szomorú istenkép él benned, akkor azt fogd meg, és dobd ki” – tette hozzá Johannes Hartl. Mondatait a flipchartra rajzolt dühös arc összegyűrésével, majd eldobásával is megerősítette. Hivatásunk tehát az Isten szépségének, az általa adott teremtett világ szépségének, örömének hirdetésére szól (vö. 1Tim 1,11).
Délutáni előadásában Hartl arra hívott, hogy nézzünk egy kicsit befelé, önmagunkba. A „Hogy vagy?” kérdés a héber nyelvben úgy szól: „Hogy vagy a békességeddel?” Hogy vagy otthon önmagadban, hogyan érzed magad a belső házadban? Be mersz-e oda nézni, be mersz-e oda térni egyáltalán? Vagy félsz a semmitől, amit ott találsz? Nem csoda, igazából mindannyian félünk a semmitől. Hiszen olyan sok minden vesz körül bennünket, annyi zaj, ami megakadályoz abban, hogy igazán megnézzük, hogyan is vagyunk valójában. Pedig ha ezt meg merjük lépni, ha nem futunk el előle, kiderül, hogy a semminek a mélyén gazdagság van. „Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz” (Jn 15,5) – olvashatjuk Jézus szavait az evangéliumban. Valószínűleg Zakeus sem örült, amikor Jézus azt mondta neki: „Ma a te házadban kell megszállnom!” (Lk 19,5) Talán tartott attól, hogy mivel nem volt ideje kitakarítani, Jézus rendetlenséget fog ott találni.
Talán elsőre mi is úgy gondoljuk, előbb ki kell takarítanunk ahhoz, hogy Jézust be tudjuk fogadni a házunkba. Ne várjunk erre – hívta fel a figyelmet Johannes Hartl. –
Fogadjuk be előbb Jézust, és utána tegyünk rendet, együtt.
Ha belenézünk a szívünkbe, a belső házunkba, ha hagyjuk, hogy találkozzunk a semmivel, elsőre talán nehéz lesz. Szomorúsággal, magánnyal találkozunk ott. Ha meg is merjük ezt lépni, nem lesz egy csapásra minden jó, de szépen lassan béke születik. Ha felismerem, hogy valamiben hiányom van, és ezt odaadom Jézusnak, az űrt a Szentlélek tölti majd be az ő ajándékaival, az ő gyümölcseivel (vö. Gal 5,22): „szeretet: spontán szeretet egyre több ember iránt; öröm: pezsgő energia az egyszerű létezésben, béke: belső nyugalom a külső stresszel szemben; türelem: a kellemetlenségek elviselésének képessége; kedvesség: éber érdeklődés mások iránt; jóság: minden találkozásban átsugárzik, hogy szentnek tartom az emberek értékét; hűség: szavamhoz való ragaszkodás akkor is, ha senki sem látja; szelídség: nem kell semmit sem erőltetnem; önuralom: komolyan veszem az érzéseimet, de nem mindig engedelmeskedem nekik (Johannes Hartl: Tűz a szívemben, Budapest, Vigilia Kiadó, 133. o.).
Ahhoz viszont, hogy idáig meg tudjunk érkezni, Johannes Hartl kiemelte a csend, a nyelveken való imádság, a Szentlélek hangját befogadni kész szabad szív fontosságát, valamint azt, hogy mindezt kérjük el Istentől, hiszen ő azokhoz jön, akik kérik tőle.
A záró szentmisében Fábry Kornél a vasárnapi szentírási részeket három szóval foglalta össze: bűn, bűnhődés és megoldás. Isten nem hagy minket a bűn állapotában, azaz a tőle való elszakítottságban, hanem szeret, és örök élettel vár ránk. Ha naponta mindenki 20 percet imádkozna, békésebb lenne a világ.
A szentmisén részt vett Székely János szombathelyi megyéspüspök is, akit a jelenlévők énekkel köszöntöttek 60. születésnapja alkalmából.
A zenei szolgálatot a pénteki napon Melega Juli, szombaton pedig Csiszér László és barátai nyújtották.
Fotó: Bors Kata
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria