„Itt vidámság van, és barátokat találunk” – Ukrán gyerekeket táboroztat a Karitász Balatonakaliban

Már javában zajlott a sorverseny, amikor délelőtt megérkeztünk a Karitász táborába. A három csapatot magyar, orosz és ukrán nyelven vegyesen buzdították a csapattársak és a játékvezetők. Különféle labdákkal zsonglőrködve igyekeztek a gyerekek megkerülni a távolabbra helyezett célpontot, hogy visszaérve a csapatukhoz jöhessen a következő játékos. Ismerős gyerektábori jelenetek – ami különös volt benne, a nyelvi kavalkád mellett, a kamaszok jelenléte, akik morgolódás nélkül vettek részt a kisebbekkel együtt a játékban. Egyrészt szívesen segítették a kicsiket, másrészt nekik is jólesett a közös foglalatosság, a törődés. A menekültként való élet az otthoninál ingerszegényebb környezetben zajlik; ez később, a gyerekekkel való beszélgetésben is nagyon hangsúlyos volt: otthon sok barát veszi körül őket, itt pedig alig látnak kortársakat a hétköznapokban. Egy ilyen tábor ezért is nagy ajándék, végre önfeledten, gyerektársaságban élvezhetik a nyarat.

Écsy Gábor karitászigazgató elmondta, hogy szeretetteljes, odafigyelő légkörben ugyanazt a lelkületet próbálják átadni a gyerekeknek, mint a Karitász többi táborában. Az ország minden részéről érkeztek ide gyerekek, például Balatonszemesről, Budapestről, Kaposvárról, Piliscsabáról, Nyíregyháza mellől.

Az új táborhelyen 9 faház áll, 56 férőhely áll rendelkezésre. Idén ez a második turnus, egész nyáron táboroztat majd itt gyerekeket a Karitász. Két tábort menekült gyerekeknek szerveznek, de a többi táborukban is lesznek másokkal együtt ukrán gyerekek. A Katolikus Karitász menekültprogramját az „amerikai karitász”, a Catholic Relief Services (CRS) is támogatja, és ukrán származású munkatársuk is részt vett az eseményen.

Sinkovicsné Máté Hortenzia táborvezető – a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász munkatársa – elmondta, 36 gyerek táborozik itt, 8 és 16 év közöttiek. Sok szabadidős programot, élményt szerveztek nekik, van kézműveskedés, sport, fürdés, emellett Szent Erzsébet életét is megismerték, látogatásunk délutánján pedig a sümegi várhoz készültek, ahol lovagi tornás foglalkozás várta őket.

Nem igazán beszélgetnek egymással ukránul, oroszul; a magyar gyerekek nem beszélik anyanyelvi szinten ezt a két nyelvet, bár sokat értenek. Ezzel együtt nagyon barátságosak egymással, a közös programokon mindenki részt vesz. Sok fájdalmas tapasztalat van mögöttük, de néhány nap alatt összerázódtak, barátságok születtek.

A segítők is az egész ország területéről érkeztek, csakúgy, mint a gyerekek. A magyarok Kárpátaljáról, az ukránok Donyeck, Mikolajiv, Kijev, Harkiv, Dnyipropetrovszk térségéből. Sokan hordoznak fájdalmas történeteket, de ezekről itt nem kérdezik a táborozókat, hanem próbálnak olyan környezetet teremteni, ahol igazán gyerekek lehetnek, önfeledten játszhatnak. Miközben van olyan gyerek is köztük, aki három napig nem tudott kimenekülni a pincéből, mert a mellettük lévő házat lebombázták… És még ki tudja, milyen traumák érték őket ebben a rettenetes háborúban.

Három tolmács segíti a munkát, az egyikük Éva, aki maga is a háború kitörésekor érkezett Magyarországra. Júniustól a Karitász központjában dolgozik az ukrán menekültekkel foglalkozó projektben. A Felső-Tisza vidékéről, Técsőről érkezett a családjával áprilisban, találtak munkahelyet, iskolát a kislányának. Szeretettel fordul a gyerekekhez, ők is nagy bizalommal állnak hozzá.

Lera és Adam ukrán gyerekek, Éva segítségével elmondták: nagyon szép a környezet, kedvesek az emberek, szívesen vannak itt. Lera Liszicsanszkból érkezett és Székesfehérváron lakik. Ha épségben marad a házuk, visszamennek, de ha nem, itt kell maradniuk. Adam Krivoj Rogból jött, Csákberényben lakik most a család. Nagyon szeretnének visszamenni, de egyelőre erre nincs lehetőség.

A magyar anyanyelvű gyerekekkel könnyen szót értettünk, három okos, kedves, érdeklődő fiúval beszélgettünk. A 12 éves Miklós az Ungvári járásban lévő Csapról érkezett, Alex a Beregszászi járás egy kis falujából, Bence, Alex unokatestvére Beregszászról. A háború kitörése után rögtön átjöttek, szerencsére az egész családjukkal: Alexék hárman, Miklósék négyen vannak testvérek, így az édesapáknak sem kellett otthon maradni.

Két-három hónapig is ellaknék itt – mondta Miklós a táborról, és a többiek is osztották a véleményét. Friss a levegő, sok a barát – tette hozzá. A Balaton különösen tetszett mindannyiuknak, és a táborhelyen töltött időt is szeretik, ami végig programokkal, játékokkal, csocsózással telik.

Mindhárman beszéltek egy érdekes különbségről a régi és a mostani életük között. Miklós felidézte, hogy a gyerekek otthon kint szaladgáltak az utcákon, mindenki a barátjuk volt. Itt szinte csak felnőttekkel találkoznak. Alex szintén ezt tapasztalja, Ófehértón, Nyíregyháza közelében négy hónap alatt alig látott gyerekeket az utcán, a boltban sem. Pedig otthon, a kis faluban az utcák, a parkok tele voltak gyerekekkel. Bence Beregszászon egy olyan udvarban lakott, ahol hat ház van. Mindig volt kivel játszani az udvarban is. A legkedvesebb játszótársa családja már elment Hollandiába, de mindenki elment a hat házból, és szerinte a többiek nem is mennek vissza. Nagyon hiányoznak neki a barátai, az otthon maradottak, és akik távolabbra mentek… Szomorú volt hallgatni, hogyan rombolja le az erőszak azt a kedves környezetet, ahol felnőtt, ahol szeretett lakni.

Miklós szülei maradnának, de a nagyszülők, dédszülők otthon maradtak, ő nagyon ragaszkodik hozzájuk, és vágyik a barátaira is, hogy ne egész nap a lakásban üljön. A másik két család szeretne visszamenni. A gyerekek online fejezték be az iskolát, a falu kicsiny, 90 fős iskolája is megtartotta az órákat, majdnem mindenki becsatlakozott. Bence Beregszászba járt egy 900 fős iskolába, ahonnan a háború óta 3-400 gyerek elment, online sem csatlakoztak, ők szerinte már nem is mennek vissza.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a látogatáskor tartott ünnepségen megköszönte a szervezők munkáját, és üdvözölte a gyerekeket a csodás környezetben. Megerősítette, hogy a magyarokra a továbbiakban is számíthatnak, majd Isten áldását kérte mindannyiukra. Kérdésünkre elmondta később: fontos a tárgybeli segítség, de ha ott van mellette a lélek, akkor hamarabb gyógyulnak a sérülések. Hozzátette: mindent megtesznek a menekültekért, sok magyar karitatív szervezet nyaraltat ukrán gyerekeket.

Grexa Liliána, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója a magyarországi ukrán nemzetiség nevében mondott köszönetet a táborért és azért, hogy Magyarország nyitott szívvel fogadja a menekülőket. Ajándékot, meséskönyvet és csokoládét is hozott a gyerekeknek.

Écsy Gábor karitászigazgató elmondta, hogy idén a Vár a nyár program keretében a Katolikus Karitász 10 héten át összesen 3600 gyereket táboroztat. A gyerekekhez fordulva azt kívánta, érezzék meg és adják tovább azt a szeretetet, amit itt kapnak.

Röviden ismertette a Karitász menekülteket segítő programját, a budapesti integrációs központ munkáját, ahol már több mint 330 család sorsát követik nyomon, a barabási segítségpont tevékenysége és a határon túli segélyszállítmányok mellett.

Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, a Katolikus Karitász elnöke a tábor megáldása előtt hangsúlyozta: az Istentől kapott szeretet erősebb a háború pusztító gyűlöleténél. Kérdésünkre elmondta, nagy öröm volt számára itt lenni, jó volt látni, hogy önfeledten tudtak a gyerekek örülni, feltöltődni, kicsit elfelejthették a félelmeiket. Biztosan később is emlékezni fognak arra, hogy a magyarok szerették őket.

Az áldás után közösen elimádkozták a Miatyánkot, majd a gyerekek kedveskedtek egy-egy énekkel a vendégeknek. Az ukrán gyerekek az Ukrajnában nagyon népszerű, Oi u luzi chervona kalyna kezdetű régi hazafias dalt énekelték el lelkesen, a magyarok pedig a Kicsiny kis fényemmel kezdetű éneket.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír