„Joga és kötelessége” – Az Új Jeruzsálem Közösség vezetője a világiak apostolkodásáról

Nézőpont – 2026. október 4., vasárnap | 18:30

A világiak apostolkodása nélkülözhetetlen. A probléma sürgető aktualitásáról, a missziós identitásról és a fiatalság szerepéről is olvashatunk Kunszabó Zoltán állandó diakónus, a témában tevékeny és inspiráló Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapító vezetőjének tollából. Az alábbiakban ebből az írásból olvashatnak részletet, mely eredetileg a Bízd Rá Magad honlapján jelent meg.

A máig aktuális Apostolicam Actuositatem – Határozat a világi hívek apostolkodásáról címet viselő zsinati határozat kimondja: minden hívő „joga és kötelessége”, hogy a Szentlélektől kapott karizmával élve szolgáljon. De ha ez így van, miért hagyunk mégis mindent a papokra? Miért lenne üdvös, ha a világi hívők is összefognának az evangelizáció szent küldetésében?

A II. Vatikáni Zsinat tanításai több, mint 60 éve őrzik számunkra csodálatos frissességüket és mozgósító erejüket. Különösen érezhető ez az Apostolicam Actuositatem dokumentum olvasásakor. Nem csupán azért, mert a tanítás örök igazságokat fogalmaz meg a missziós küldetéssel kapcsolatban, hanem azért is, mert az egyházi élet olyan érzékeny pontjaira tapint rá, amelyek jórészt ma is megoldatlanok.

Miért nem érzik át a katolikus világiak személyes missziós küldetésük felelősségét? Miért nincsenek erre „ránevelve”, felkészítve? Miért nem működik olajozottabban a világi apostolok, missziós közösségek és a klérus együttműködése? Vannak eredményeink, de a zsinati határozatot mintha itt és most, nekünk írták volna.

Az Apostolicam Actuositatem (AA) határozatot úgy tekinthetjük, mint a zsinat legfontosabb dokumentumának, a Lumen Gentium (LG) dogmatikus konstitúciónak a kiterjesztését, folytatását. A Lumen Gentium az Egyházról szól, s a hagyományos, statikus és inkább intézményi felfogással szemben önmagát az üdvösség egyetemes szentségeként határozta meg (LG 48, AA 1).

Olyan missziós közösségként, amely az evangelizáló Jézus küldetését folytatva s az Ő igéjét hirdetve magához vonz minden embert, elvezetve őket az örök üdvösségre.

Istennek ez az egész történelmen átvándorló népe, egészében és egyes tagjaiban is ugyanazt a „szellemi DNS-t” viszi tovább. A teljes Egyház, s annak minden tagja – a papok, a püspökök, a szerzetesek, de a plébániák, a katolikus intézmények és minden egyes világi hívő – mind ugyanazt a küldetést hordozza: „minden embert meg akar világosítani azáltal, hogy minden teremtménynek hirdeti az evangéliumot (vö. Mk 16,15).” (LG 1)

Nézőközönségből apostolok?

Az Apostolicam Actuositatem célja, hogy valóban „minden hívő erejét” összefogja ebben a közös munkában. Igen, a világi hívőkét is. Makacsul tartja magát ugyanis az a mentalitás, amely az eddig elmondottakkal szemben pusztán nézőknek tekinti a világi híveket, akiknek sem joguk, sem képességük nincsen a „komoly” missziós feladatok ellátására. Ebben a modellben egyedül a pap aktív, aki önmaga nyilván nem képes a helyi társadalom széles rétegeinek evangelizálására (a kudarc tehát borítékolva van).

Ezzel szemben a zsinati tanítás szerint minden hívő „joga és kötelessége”, hogy a Szentlélektől kapott karizmával élve szolgáljon, „s a kapott ajándékokat az emberek javára és az Egyház épülésére használja fel” (AA 3).

A Szentháromság ugyanis nem csak missziós parancsot és küldetést ad, hanem a feladathoz személyre szabott karizmákat, lelki adományokat is juttat a Szentlélek által mindenkinek, „tetszése szerint osztván kinek-kinek” (vö. 1Kor 12,7; idézi az AA 3).

A zsinati dokumentum hangsúlyozza, hogy missziós tevékenységünket nem koronázhatja siker a papság, a szerzetesek, a világi hívek és azok közösségei hatékony összefogása nélkül (vö. AA 25). Számos területre, a munka, a kultúra, a társadalom különböző fórumaira ugyanis egyedül a világi hívek jutnak el, s az ő evangelizáló jelenlétük egyszerűen pótolhatatlan.

A közkeletű tévedéssel szemben, hogy a világi hívek szolgálata egyszerűen a szép keresztény élet tanúságtételére kell, hogy korlátozódjon, beszélni pedig csak akkor „szabad”, ha kérdezik az embert, a zsinati tanítás kimondja: „Az igazi apostolok azonban nem érik be ennyivel, hanem azon fáradoznak, hogy szavukkal is hirdessék Krisztust társaiknak.” (AA 13).

Az élet tanúságtétele természetesen megmarad, mint elengedhetetlen alap. A katolikus világiaknak azonban Jézus Krisztust kell hirdetniük a szavaikkal is.

Az eddigiekből is látjuk, hogy a zsinati szellemű missziós megújuláshoz most, 60 év után is komoly mentalitás-váltásra, gyökeres változásokra van szükség! Ehhez a dokumentum konkrét útmutatásokat is ad.

Az írás teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Forrás: Bízd Rá Magad

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria