„Kalazanciusi szenvedélyünk gyakorlatának egyik járható útja a bábjáték” – Bábkiállítás a Vigadóban

„Kalazanciusi szenvedélyünk gyakorlatának egyik járható útja a bábjáték (…) Miért ne képviselnők mi a mi világnézetünket ezen a hangon is, melyet oly szívesen hallgatnak a gyerekek? – írta Vízvári László piarista szerzetes tanár 1948-ban. – Gyermekeket Istenhez vezetni kalazanciusi hivatás. Aki ezt az utat járja, legteljesebben piarista hivatását (…) gyakorolja, akkor is, amikor az első kezet kifaragja, akkor is, amikor a színpadon mókázik.”

Vízvári László első bábuja kezét 1945/46-ban a debreceni piarista gimnáziumban faragta ki, és bábszínháza hamarosan azt a kitüntetést nyerte, hogy az 1947. évi franciaországi Cserkész Világdzsemborin francia nyelvű János vitéz-előadásuk képviselte a magyar kultúrát.

Nem volt ez könnyű kor Magyarország és Katolikus Egyház életében, de a bábjáték „kalazanciusi szenvedélye” nem hagyta nyugodni a piarista szerzetes tanárt. 1954-ben barátaival és piarista gimnáziumi tanítványaival Budapesten megalapította az Aurora együttest, amely szabályzatában azt tűzte ki célul, hogy

szép emberi életet akarunk, ahogy Isten elképzelte”.

Az együttes 1962-től Astra néven folytatta munkáját. Fél évszázadon át sorban mutattak be olyan marionett-, kézibáb- és árnyjáték-előadásokat, amelyek kicsikhez és nagyokhoz egyaránt szóltak, a legmélyebb keresztény értékeket képviselték, de a kommunista hatalom sem talált bennük kivetnivalót.

Az együttes tagjai is osztották a „kalazanciusi szenvedélyt”, amelyet általában fiatalkorukban kezdtek, majd folytattak egészen Vízvári László haláláig, 2003-ig, sőt még azután is, 2019-ig. Művészetük sajnos élőben már nem élvezhető, de azok hangulatát most az Aurora és Astra bábjaiból és díszleteikből készült kiállítás idézi meg a pesti Vigadóban.

A június 18-án tartott ünnepélyes megnyitón először Richly Gábor, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára köszöntötte az egybegyűlteket, köztük az Aurora és Astra együttesek jelen lévő tagjait, és olyanokat, akik – legalább nézőként – részei voltak az egykori előadásoknak.

Kiemelte: a bábszínház a legrégebbi művészeti ágak közül való, és ma is fontos mondanivalók hordozója lehet. Ezt azonnal demonstrálta is a Maszk Bábszínház A szörny című előadása, amely Kosztolányi Dezső első világháborús, de megdöbbentő, mai áthallásokkal teli szimbolikus történetét dolgozta föl, a háború okozójának hitt titokzatos szörnyről, amelynek leleplezését megtiltja a semmiből megjelenő Szigorú Úr, aki végül Georg Friedrich Händel áriáját énekli a kedves árnyékról (Ombra mai fu – Händel: Xerxes, Largo).

A Maszk Báb- és Ifjúsági Színház egyik alapítója, Havas Zsolt is az Astra együttesben kezdte működését, mielőtt elvégezte az Állami Bábszínház szakképzését. 1994-ben hozták létre Havas-Krain Edinával együtt családi társulatukat, amely előszeretettel játszik magyar népmeséket és történelmi mondákat.

A bábelőadás után felidézték az Aurora, Astra és Maszk együttesek múltját.

Koós György televíziós rendező személyes emlékein keresztül hívta időutazásra a jelenlévőket, hiszen élete már születésétől fogva a bábszínházi családban folyt. Apja, Koós Iván az Aurora együttes alapítója volt, édesanyja pedig az első tagok közé tartozott, és ezután nem meglepő, hogy keresztapja Vízvári László lett. Ő maga 15 éves korától részt vett az Astra munkájában, amelyhez a zenei programok kidolgozása, a színpadépítés és a ládapakolás egyaránt hozzátartozott.

Galántai Csaba színháztörténész, egyetemi oktató színháztörténeti összefügésbe állította Vízvári Lászó és társai művészetét, amely a diktatúrák által lezárt határok idejében is az európai kultúra szerves szövetére épült.

Felidézte azt a bátorságot, amellyel az Aurora együttes vezetői 1954-től újrateremtették Magyarországon a marionett-bábjátszást, amelyet az uralkodó ideológia arisztokratikusnak, tehát nem kívánatosnak kiáltott ki – csak azért, mert egykor az arisztokraták kastélyaiban is voltak ilyen bábszínházak.

A kiállításon nagy méretű installációk, mintegy önálló „bábszínpadok” labirintusában jelennek meg az Aurora és Astra nevezetes figurái a zsebrádiót felfedező kedves kisnyusziktól, a táncoló struccokon és pingvineken keresztül Joseph Haydn holdbéli operájának társulatáig és az elveszett bárányig.

Látható az a díszlet is, amelyre a kiállítás címe – Bűvészinasok –  utal. Az Astra együttes 1966-ban vitte színre Johann Wolfgang Goethe történetét a bűvészinasról, aki felelőtlen varázsigéivel majdnem katasztrófát okoz. Bábtechnikai újításai – a hordozható színpadon játszható rövidpálcás marionettbábok – és örök érvényű mondanivalója miatt Koós György a Bűvészinast a megnyitón „az Astra történelem egyik legizgalmasabb darabjának” nevezte.

A kiállítás központi látványelemét képezi Vízvári László és az Astra együttes egykori Csalogány utcai műhelye, az esztergapaddal és a műhelyasztalon a készülő bábokkal. Itt láthatók az utolsó, már befejezetlenül maradt darab hősei: a lusta Kisrigó és a rá leselkedő Róka is.

A Vigadó alagsori helyiségét ugyanakkor a Maszk Bábszínház nagy méretű bábui népesítik be: Hagymácska, labanc és kuruc katonák, betlehemi pásztorok.

A megnyitó egyúttal lehetőséget adott arra, hogy az egykori és mostani bábosok ismét összegyűljenek, fölidézzék emlékeiket, és az érdeklődők számos izgalmas részletet tudhattak meg arról, hogy a kiállított bábok hogyan működtek a valóságban, és milyen élményeket szereztek generációk sora számára.

Forrás: piarista.hu

Szöveg és fotó: Koltai András/Piarista Központi Levéltár

Magyar Kurír