„Kolostorotok a város utcái” – Marillac Szent Lujza rendalapító

Lujza 1591-ben Le Meux közelében született házasságon kívül, édesanyját soha nem ismerte. Louis de Marillac elismerte a lányának, így a francia arisztokráciához tartozó de Marillac család tagjaként nevelkedett. A domonkos nővéreknél tanult Poissyban. Az itt elmélyülő istenkapcsolatában kezdett kifejlődni misztikus lelkisége. Akkoriban azonban a terjedő tévtanítások miatt a misztikát gyanúsnak tartották, főleg egy nő esetében.

Felvételét kérte a kapucinus apácákhoz, de az elöljáró úgy vélte, nem fogja bírni a kolostori életet, és eltanácsolta. Családja és a gyóntatója is a házasság felé terelték, s mivel előkelő neve volt, sokan pályáztak a kezére. 1613. február 5-én kötött házasságot Antoin Le Gras-val, Medici Mária francia királyné titkárával. Egyetlen gyermekük koraszülött lett, károsodást szenvedett, és speciális gondozásra volt szüksége.

Kilenc év házasság után Lujza férje megbetegedett. Lujzát súlyos hitbeli kétségek gyötörték, és úgy érezte, Isten bünteti, amiért annak idején engedett a nyomásnak, és nem lett apáca. Már a válást fontolgatta, amikor 1624-ben látomása volt. „Rádöbbentem, hogy a férjem mellett kell maradnom – írta később –, de eljön az idő, amikor szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tehetek. Egy menhelyen láttam magamat, s nem tudtam megérteni, miként lehetséges, hogy nővérek jártak ott ki-be.” Ez utóbbi azért volt furcsa, mert akkoriban minden női szerzetesközösség a világtól elzárva, szigorú klauzúrában élt.

Nem sokkal később Lujza megismerkedett Páli Vincével, és barátságuk során kirajzolódott előtte, milyen szolgálatra hívja Isten. 1625 decemberében megözvegyült. Pénzügyi nehézségei támadtak, ezért egy kis lakásba költözött Párizsban. Szigorú napirendet alakított ki magának annak érdekében, hogy elmélyítse istenkapcsolatát. Idejének nagy részét az imádság, a meditáció, a napi szentmisék tették ki, mégis talált időt, hogy nevelje a fiát, és mint előkelő özvegy ellássa társadalmi kötelezettségeit is.  Örök özvegységi fogadalmat tett, és egyre tudatosabban végezte a szociális, karitatív szolgálatot.

Maga köré gyűjtötte azokat a nőket, akik hozzá hasonlóan a szegények, betegek, árvák segítésének kívánták szentelni életüket. 1633-ban Páli Vincével közösen megalapította a Szeretet Leányai Társulatát, azaz az irgalmas nővérek rendjét. Eleinte a saját társadalmi köréből valók csatlakoztak Lujzához, ám hamar kiderült, hogy a rászorulók könnyebben fogadják el a hozzájuk hasonlók segítségét. Ezért a közösségbe szegény lányokat is meghívott; rendi öltözetük olyan volt, amilyen ruhát az egyszerű breton parasztasszonyok viseltek.

Lujza és négy társnője örökfogadalmat tettek a szegénységre, a tisztaságra, az engedelmességre és a szegények szolgálatára, de később az évenkénti magánfogadalom vált általánossá a közösségben. Az első szabályzatot 1633–34-ben Lujza állította össze. A maga korában egészen szokatlan rendi életet alakított ki. A nővérek szerzetesi házban életek, de napközben kijártak a kórházakba, árvaházakba, szükségszállásokra dolgozni. „Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban fekszik betegen, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség, beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség” – írta Lujza.

Hetvenéves volt, amikor 1660. március 15-én – néhány hónappal Vince halála előtt – meghalt. Az irgalmas nővéreknek akkor már több mint negyven háza volt Franciaországban.

Lujzát XI. Piusz pápa 1934-ben avatta szentté; Szent XXIII. János pápa nyilvánította őt a szociális munkások védőszentjévé 1960-ban.

Forrás
Diós István: A szentek élete 
Magyar katolikus lexikon
famvin.org
filles-de-la-charite.org

Magyar Kurír
(sza)