„A kongresszusi grandiózus ünnepek egész életre szólnak” – Az 1938-as budapesti eseményről

Az 1938-ban Budapesten megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a 20. századi magyar katolicizmus egyik legnagyobb szabású rendezvénye volt, amely nemcsak a jelenlévőkre tett mély hatást, hanem szervezettsége és lelkisége miatt több mint nyolcvan év távolából is elismerésre készteti az utókort. Most, amikor Budapesen ismét eucharisztikus kongresszust tartanak, érdemes röviden áttekinteni az egykori eseményeket.

A kongresszus rendezési jogát 1936. novemberében nyerte el a Magyar Katolikus Egyház, amely ezzel komoly kihívás elé nézett. Nem egészen másfél év – tizenhét hónap – állt rendelkezésre, hogy ezt a világméretű rendezvényt megszervezze. Ennek feladatait Serédi Jusztinián hercegprímás az Actio Catholicára, illetve annak igazgatójára, Mihalovics Zsigmondra bízta.

A rendkívül összetett feladatok megoldása a mainál jóval egyszerűbb technikai feltételek ellenére tiszteletet parancsoló eredményre vezetett. Budapesten jelentős városrendezési munkákat végeztek. A Hősök terét teljesen átépítették, műkőlapokkal fedve le a zöldfelületeket. A Városligeti-tavat leeresztették, medrét iszaptalanították és lebetonozták, hogy padsorokat helyezhessenek el a területén. A Szent István-bazilika előtti teret bontási munkálatok után kiszélesítették, kialakítva ezzel a ma is látható térszerkezetet.

Ötholdnyi fenyőerdő faanyagának (800 m²) felhasználásával felépítették a kongresszus főoltárát, amely a római Szent Péter-bazilika baldachinjának mintáját követte. Az építés szászezer pengős költségét a kongresszusi jelvények bevételéből fedezték.

A kongresszus népszerűsítésébe bevonták a korszak művészeit is. Két plakátpályázatot is hirdettek, melyen Konecsni György, illetve Molnár-C. Pál tervét fogadták el kivitelezésre. A hivatalos kongresszusi reklámkampányban végül több tervet is kinyomtattak, és tizenkét darabos színes képeslapsorozatot hoztak forgalomba.

A jelvénypályázaton Madarassy Walter szobrászművész alkotását találták a legjobbnak. Madarassy motívuma annyira kedvelt lett, hogy a kongresszus emblémájává vált, így ez került a tömegesen előállított kegytárgyak, ajándéktárgyak és egyedi készítésű darabok szinte mindegyikére.

A kongresszus jelmondatául egy Szent Ágostontól vett idézetet választottak: „Eucharistia vinculum caritatis”, vagyis az Oltáriszentség a szeretet köteléke. Magát a programot pedig e mottó kifejtéséhez igazították.

Szorgalmazták, hogy minden egyházközségben tartsanak eucharisztikus jellegű lelki napokat népmisszió vagy triduum formájában. Végül 603 helyen tartottak missziót, valamint 1201 helyen triduumot, azaz lényegében minden plébánián, sőt a filiák egy részében is, és a beszámolók szerint ezek valóban jó hatással voltak a hívekre.

Bár a kongresszus május 25-én, szerdán kezdődött, előzetes ünnepségek sorozatával vezették be a megnyitó napját. Kiemelt jelentőséggel bírt a pápa legátusa, Eugenio Pacelli bíboros államtitkár hétfői fogadása, akinek útja szinte diadalmenet volt Budapestig és a fővárosban is.

A kongresszus hivatalos kezdete előtti napon, május 24-én a Károlyi-palotában megnyílt a Nemzetközi Karitász Kiállítás, a Műcsarnokban pedig a Szent István képzőművészeti kiállítás. Este a városligeti Ünnepi Csarnokban üdvözlő estet tartottak a pápai legátus tiszteletére.

A kongresszus ünnepélyes megnyitására május 25-én, a Hősök terén került sor, mintegy százötvenezer hívő jelenlétében. Délután 16 óra 30 perckor a harangok jeladására az ideiglenes sekrestyeként szolgáló Mezőgazdasági Múzeumtól megindult a papság menete a Hősök terére.

A pillanat méltóságát Márai Sándor a következőképpen örökítette meg: „Százezer ember áll fel helyéről a tribünökön, s fedetlen fővel fogadja a pápa követét, lehajtott fővel fogadja az áldást. A csönd olyan nagy egy nagyváros közepén, mint a templomban. A fekete, fehér, lila és bíborszín körmenet lassan halad előírt útján, már nem látni a menet elejét, még nem látni végét.”

Mivel a kongresszus programja olyan gazdag volt, hogy bemutatása meghaladná a jelen írás kereteit, így most csak néhány jelentősebb eseményt emelnénk ki.

Május 26-án, csütörtökön a Hősök terén 9 órakor tartották az ifjúság szentmiséjét háromszázezer hívő részvételével. A szentmise a jelenlévők mellett a járókelőkre is mély benyomást tett. A hangosításnak köszönhetően ugyanis az Andrássy úton és a környező utcákban az emberek hallották a kürtjeleket, a zenekar és az ének hangjait, a csengőszót. Sokan megálltak, levették a kalapjukat, voltak, akik letérdeltek. Bár a miséből semmit sem láttak, mégis részt vettek benne. Nem véletlenül nevezte egy újságíró az Andrássy utat és környékét egyetlen templomnak.

Ezen a napon 20 órai kezdettel került sor a kongresszus leglátványosabb eseménye, a dunai eucharisztikus hajókörmenetre. A Szent István-bazilikából induló körmenet az Eötvös térre vonult, ahol a papság hajókra szállt. A Duna két partján ötszázezer hívő énekelve vett részt a körmeneten. Óriási szervezőmunkát igényelt, hogy az ének egységesen szóljon. Ezért a Zeneakadémia termében Bárdos Lajos vezényletével éneklő kórus hangját hangszórók segítségével kihangosították. Ezt vette át a két parton egymástól azonos távolságra felállított ötven kórus, ami biztosította a nagyszámú résztvevő egységes énekét.

A hajók, megkerülve a Margit-szigetet, leúsztak a Horthy Miklós hídig (ma Petőfi híd), és innét visszafordultak. Amikor az Oltáriszentséget vivő hajó visszaért a Vigadó téri állomás elé, megállt a Duna közepén. Ekkor kialudt a teljes díszvilágítás, és reflektorok világították meg a Szent István hajót. Pacelli bíboros pedig díszlövések közepette szentségi áldást adott a világ négy égtája felé. Ezután tűzijáték vette kezdetét, és az Oltáriszentség visszatért a Szent István-bazilikába.

A pénteki nap, május 27-e kiemelkedő eseménye volt a férfiak éjjeli szentségimádása, amely 23 órakor kezdődött a Hősök terén. A teret és a városligeti tómedret már jóval a kezdés előtt több mint százötvenezer férfi töltötte meg.

Elsőként Bangha Béla jezsuita szerzetes lépett a szónoki emelvényhez. Beszédében Krisztus nagycsütörtöki szavaira emlékeztetett: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?” (Mt 26,40). Szavai a virrasztás értelméről szóltak, ugyanakkor rámutatott a hitetlenségre is, és arra, hogy a világ elfordult Istentől. Majd Csávossy Elemér korábbi jezsuita tartományfőnök két elmélkedése következett, melyek témája a hit és az engesztelés volt, különösen a szentségi Jézus ellen elkövetett bűnök miatt. Szavai a résztvevőket a bűnbánat felindítására ösztönözték, így az éjszakában elhangzó szavak a gyóntatószék felé irányították a férfiakat. Sok pap, akinek ezen az éjszakán nem is kellett volna a helyszínen lennie, a cserkészek hívó szavára a Hősök terére sietett kisegíteni, majd stóla és karing nélkül, a padon ülve fogadta az elébe járulók gyónását.

Május 28-án, szombaton az ünnepi üléseké és a kulturális programoké volt a főszerep. A kongresszus utolsó ünnepélyes szentmiséjére május 29-én, vasárnap 9 órakor került sor a Hősök terén. Már hajnali 5 órától kezdve a város minden irányából megindult a népáradat a szentmise helyére, ahol a korabeli sajtó szerint legalább ötszázezer ember gyűlt össze. A papság most is a Jáki-kápolnától indult a főoltárhoz. A menetben 196 püspök, 37 érsek és 14 bíboros vonult fel. A szentmise végén a Vatikáni Rádió XI. Piusz pápa latin nyelvű beszédét közvetítette.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseménysorozata délutáni ünnepélyes körmenettel zárult. A körmenet már jóval azelőtt megindult, hogy az Oltáriszentség 16.30-kor kilépett a Szent István-bazilika kapuján. Egymás után vonultak fel az ifjúsági szervezetek képviselői, a katolikus iskolák diákjai, a női és férfi szerzetesrendek, a papság, a püspökök és az érsekek. Az Oltáriszentséget Pacelli bíboros baldachin alatt hozta, majd a bíborosok következtek. Mögöttük jöttek a kormány tagjai és a közjogi méltóságok a vármegyék képviselőivel. E menet öltözetében is kifejezte hódolatát a Királyok Királya előtt, hiszen a régi magyar viseleteknek ezt a gazdagságát a főváros utoljára 1916-ban, IV. Károly koronázásakor láthatta.

A menet még ragyogó napsütésben indult el a Szent István-bazilikától. Ám öt órakor beborult az ég, és mire Pacelli bíboros az Oltáriszentséggel a térre ért, teljes erővel kitört a vihar. A hívek azonban a felhőszakadás ellenére kitartottak. A rendkívüli időjárás miatt a helyszínen meghozott gyors döntést hangosbemondókon hirdették ki: a pápai legátus áldása után a beszédek elmaradnak, és az ünnepség véget ér. Megkondultak a harangok, és a tömeg mindent feledve, a gyönyörű ünneplőruhákban térdre borult a szentségi Jézus előtt. Ezzel a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalosan véget ért.

Később döntés született arról, hogy a pápai legátus beszéde élő adás keretében elhangozzék a rádióban. Így Pacelli bíboros végül 22.30-kor a Magyar Rádióban mondhatta el német nyelvű beszédét, melyben felszólította a hallgatóságot, hogy életükben legyenek Krisztus tanúi. Végül magyar nyelven mondott köszönetet a kongresszus megszervezéséért és a magyar közönség példátlanul fegyelmezett magatartásáért.

A pápai legátus szavai nem diplomáciai udvariasságból fakadtak, hanem őszinte meggyőződésből. Pacelli bíboros mély benyomásait és rendkívül pozitív tapasztalatait pápává választása (1939) után is megőrizte, mindig nagy figyelemmel fordulva a magyarok felé.

A résztvevők közül sokan levélben mondtak köszönetet a kitűnő szervezésért és a kongresszuson szerzett felemelő lelki élményekért. A világsajtó is elismerően írt az eseményről. A külföldi vendégeket leginkább a rendezvények méltóságteljes pompája, a tömeg buzgósága és fegyelmezettsége ragadta meg.

Pacelli bíboros rádión keresztül elhangzott záróbeszédének gondolatai prófétai szavaknak bizonyultak: „Ha korunk szellemének némely szóvivője (…) az egyéni és a közboldogságot Krisztus nélkül vagy éppenséggel Krisztus ellen akarja megvalósítani, akkor elmondhatjuk, hogy a »tanúim lesztek« órája elérkezett számunkra.” E mondat útmutatást adott ahhoz, hogy tíz évvel később a magyar katolicizmus szembeszálljon az intézményesített istentagadással.

A kongresszus hivatalos szereplői és előadói közül többen hitvallók lettek a kommunista egyházüldözés idején. Így Boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök, Boldog Gojdics Péter eperjesi görögkatolikus püspök, Schmidt Sándor dorogi bányaigazgató, Tóth László, a Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, Csávossy Elemér jezsuita tartományfőnök, Kerkai Jenő jezsuita szerzetes, Werner Alajos szombathelyi egyházmegyés pap. Ők azok, akik nyilvánosan szerepeltek az eucharisztikus világkongresszuson, majd később üldözést szenvedtek az igazságért. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról az ismeretlen, illetve részben ismert megannyi emberről sem, akik szintén hűek maradtak az Egyházhoz. Életükben megvalósították, amire Serédi hercegprímás utalt az előkészítő nagygyűlés alkalmával: „a kongresszusi grandiózus ünnepek egész életre szólnak”, ezért „legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói” (Jak 1,22).

Fotó: Fortepan; Wikimédia Commons; Iec2020.hu

Magyra Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. szeptember 5–12-i összevont számában jelent meg.