„Lángolj és világíts!” – Véget ért az első Szent Bernát-zarándoklat

A ciszterci zarándoklat ötlete 2020 nyarán kezdett testet ölteni, amikor a fiatal ciszterci Nivárd testvérrel és néhány barátommal együtt elhatároztuk, hogy gyalog indulunk el Budapestről a Zircen augusztus 19-én zajló Szent Bernát-ünnepre. Fontosnak tartottuk, hogy a magyar ciszterciek legnagyobb közös ünnepére lélekben felkészülve, közösségben érkezzünk meg. Erősen élt – és él most is – bennünk a tudat, hogy a keresztény élet a teljes embert igényli és a zarándoklat ennek kiváló megélési módja.

A meghirdetés során minden 16 év feletti számára nyitottá tettük a csatlakozás lehetőségét. Sokan érdeklődtek, de a közel egyhetes időigény, illetve a napi távok hossza sokak számára nem tette lehetővé, hogy csatlakozzanak. Mégis az ország sokféle tájáról érkezett az a csapat, akikkel végül útnak indultunk: idősek, fiatalok, férfiak és nők, különféle szándékkal és indíttatással – az úton mégis azt tapasztaltuk, hogy nagy összetartásban, egymásnak ajándékozottságban.

Budáról, a ciszterci Szent Imre-templomban közösen töltöttünk egy estét, másnap indultunk el. Útközben meglátogattuk az érdi Regina Mundi Apátságot, ahol ciszterci nővérek élnek. Élveztük a baracskaiak vendégszeretetét, a székesfehérvári ciszterci plébánia közössége is vendégül látott minket vacsorára. Ezek a találkozások felüdítettek bennünket az amúgy nem mindennapi igénybevételt jelentő utunk során. Az időjárás a tájhoz hasonlóan változatos volt: hol tűzött a nap és a meleggel küzdöttünk, hol esett az eső és fújt a szél; időnként kukoricaföldek mellett haladtunk, máskor hűs völgyben, sziklák közt vitt az utunk. Útközben több ciszterci szerzetes is csatlakozott hozzánk, hogy egy-egy szakaszon velünk gyalogoljon, imádkozzon.

Ciszterci szerzők gondolataira fűztük fel a közös formálódást. Induláskor a rendi jelmondatot állítottuk magunk elé: „Lángolj és világíts!” – ügyeljünk arra, hogy lángoljon bennünk az istenszeretet, s akkor világítani is fogunk. Az istenszeretet pedig a belé vetett bizalommal tud megszületni; ezt igyekeztünk gondolatban körüljárni.

Akik első nap ismeretlenek voltunk egymás számára, a közös cél, a közös küzdelem és főleg a közös imádság által az út végére különleges közösséget alkottunk; mindannyian éreztük, hogy itt a helyünk, hogy egy időben vagyunk megajándékozottak és ajándék a másik számára.

A számtalan lépés alatt megváltoztunk: nem csak lábunk állapota tért el a megszokottól, de az arcunk is mást mutatott. Lelkünk legmélyén lettünk megérintve, ott nyertünk megváltást – s most hálás szívvel várjuk, hogy ez a változás áthatóvá váljon, hogy úgy ragyogjon a mi világosságunk az emberek előtt, hogy látva jó cselekedeteinket dicsőítsék mennyei Atyánkat.

Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság

Magyar Kurír