„Lángoló szívvel, útra kelve” – Ifjúsági találkozó a bánsági Tiszafán

Külhoni – 2023. december 6., szerda | 18:02

„Lángoló szívvel, útra kelve” (Lk 24,13–35) – e mottó jegyében szervezte meg a Temesvári Egyházmegyei Ifjúsági Központ és a krassócsörgői római katolikus közösség az ifjúsági találkozót december 2-án a bánsági Almás-hegységben fekvő faluban, Tiszafán. Sok fiatal érkezett plébánosa kíséretében, a többségében horvát nemzetiségű közösség tagjai pedig szeretettel fogadták őket.

A nap programjában szerepelt katekézis, amelyet Davor Lucacela orsovai plébános tartott, kiscsoportos beszélgetések, plénum, műhelymunkák és a nap végén szentmise, amelyet idén is Pál József Csaba megyéspüspök celebrált. Egyben ez volt a találkozó legünnepélyesebb mozzanata, az egyházmegyés papok koncelebrálásával.

A szentmise alatt Francisc Lisi diakónus meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. A liturgikus zenei szolgálatot a helyi kántor és az ifjúsági kórus, valamint a krassócsörgői és kiskrassói tamburacsoport látta el.

„Reménység Istene, azért gyűltünk össze, hogy együtt imádkozzunk. Te világosságként küldted Fiadat e világra, áldd meg ezt a gyertyát. Advent napjai emlékeztessenek minket Jézus Krisztusra, aki minden embert meg akar világosítani” – imádkozott az adventi koszorú és gyertya megáldásakor a megyéspüspök.

Homíliája elején a főpásztor Jézus buzdításáról elmélkedett: „Virrasszatok! Vajon mit jelent ez: virrasszatok? Miért kellene virrasztanunk, ha alhatunk? Nem lenne jobb aludni? Virrasztani azt jelenti, hogy nyitott szemmel figyelünk Istenre, észrevesszük Isten működését.

Virrasztani azt jelenti: jelen lenni Jézus számára, mert lehet, hogy mondani akar nekünk valamit. Aki nagyon szeret, az virraszt.

Milyen szépen fogalmazott Davor atya, hogy a lényeg a szeretet.

A szeretet kapcsolatokat teremt. Kapcsolatot Istennel és szép kapcsolatokat az emberek között.

Virrasszatok, vigyázzatok az Istennel való kapcsolatotokra – intette a fiatalokat a főpásztor. A szentbeszéd keretében Luca Ciobotaru és Ștefan Chisăliță tettek tanúságot, megosztva a jelenlévőkkel az adventi készülődéssel kapcsolatos gondolataikat.

A szentmise végén Mihai Milan Sima krassócsörgői plébános megköszönte Pál József Csaba megyéspüspöknek, hogy bemutatta a szentmisét és a fiatalok között töltötte a napot, a szervezőknek, a fiatal önkénteseknek és az egész közösségnek pedig a segítséget és erőfeszítést, valamint a Romániai Horvátok Demokrata Szövetségnek a támogatást. Ugyanakkor a jelenlévők jókívánsággal és énekkel köszöntötték az egyházmegye főpásztorát születésnapja alkalmából.

Végül Marin Matieș karánsebesi esperes-plébános a jelenlévők tapsa közepette bejelentette, hogy jövőre a hegyvidéki bánsági főesperesi kerület fiataljainak találkozójára és az első adventi gyertya meggyújtására a facsádi plébánián kerül sor.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria