„A Lélek is élénkíti. Minden megváltozhat!” – A kereszténység válsága és jövője

A Notre-Dame lángjai ráirányították a figyelmet arra a sokféle, különböző természetű szálra, amelyek az európaiakat ehhez az épülethez kötik. Azonban már nem csak az európaiak sorsáról van szó: az esemény az Egyház eltűnésének lehetőségét is szimbolikusan felvetette. A Notre-Dame ég, és a kereszténység kialszik: az Egyház szempontjából ez az Anya kudarcának képe, amely Európa történelmének és kultúrájának gyökere. A Notre-Dame sorsa hirtelen megjeleníti azt, ami a katolicizmussal történik Franciaországban, Európa különböző részein, sőt az egész világon.

A válság azonban nem hanyatlás, legfeljebb a tegnap még hatékonynak ismert modellek hanyatlása. Az pedig logikus, hogy a múlt hanyatlik. A válság a jövő felé vezet, és nemcsak egy nemzedék jövője felé, hanem a világ megértésének jövője felé is. Ez megerősíti a globális dimenziókat, amely egybecseng a fájdalmas (és világméretű) járvány tapasztalatával is.

A kereszténység több mint egy intézmény, amelyet a lehető legnagyobb mértékben meg kell őrizni.

A kereszténység a jövőnk valósága. Ahelyett, hogy megvédenénk a múlt álláspontjait, vagy olykor azok maradványait, a kereszténységet a jövő szerves részeként fedezhetjük fel.

A kereszténység az emberek változásának egyik szellemi tényezője, hacsak nem ejti őket csapdába a hanyatlás szelleme, amely sokakat, különösen az európaiakat elnyelni látszik.

A kereszténység a társadalmak kohéziójának, de a nemzetek közötti testvériségnek is az egyik legfontosabb tényezője. Az emberiség garanciája.

És Isten igéje – mert ez a hívők meggyőződése – nem rekedt a tegnapi formákban, nem múlik el.

A hanyatlás szelleme olyan „szenilitáshoz” vezet, amely arra késztet, hogy visszafelé tekintgessünk. Hogy ne legyen bátorságunk. Hogy egyszerűen csak megőrizzük, ami volt, és lemondással fogadjuk el a jelen szűkösségét. Ez pedig a kereszténység és azzal párhuzamosan az európai társadalmak elszürküléséhez vezet. A szürkeség nem elsősorban azt jelenti, hogy visszautasítjuk az életnek és az élet javainak élvezetét, hanem azt, hogy már nem akarunk jövőt teremteni, nem tekintünk a határainkon túlra, és csupán a saját gyengeségünket vagy a puszta létünket szeretnénk megvédeni.

Az a nép azonban, amely visszatér a templomokba énekelni, és amely a válságban megtalálja az öröm és a sírás képességét, már nem a naplemente árnyékában van, hanem a jövő nap hajnalának törékeny fényében ébred. Azok, akik hisznek, tudják, hogy

a hívők története nemcsak sajátjuk, hanem a Lélek is élénkíti. És akkor minden megváltozhat! A történelem tele van meglepetésekkel,

amelyek ajándékok és egyúttal emberi eredmények, a népek és a világ történetét körülvevő mély áramlatok gyümölcsei.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír