„Lendületben vagyunk” – Ferences Biciklitúra Gyulafehérvártól Budapestig

Gyulafehérvárról, a székesegyház előtti térről szeptember 7-én, kedden 13 órakor indul 17 fő részvételével és Kovács Gergely érsek áldásával az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a Ferences Biciklitúra küldöttsége, akik terveik szerint szeptember 11-én érkeznek meg Budapestre, ahol másnap részt vesznek a pápai szentmisén.

A tétlen szemlélődés nem jellemző ránk. Lendületben vagyunk, és lendületben is akarunk maradni, mert a kerékpáron is csak úgy lehet egyensúlyozni, nyeregben maradni, ha állandóan forog a kerék

– magyarázta Bonaventura testvér. – Mi Csaba testvérrel arra tettünk fogadalmat, hogy amíg munkál bennünk az életerő, addig szüntelenül Isten dicsőségét hirdetjük, úgy, hogy megmutatjuk az embereknek, miképpen tapasztalható meg a mindennapokban Jézus szeretetének megtartó ereje és a Teremtő kegyelme. Noha alaposan előkészítjük a zarándoklatot, minden eshetőségre igyekszünk felkészülni. Ránk is érvényes a mondás: ember tervez, Isten végez. Ezekben a napokban is Isten kezébe tesszük életünket, sorsunkat. Mindenben Reá hagyatkozunk, és a Csíksomlyói Szűzanya közbenjárását kérjük.

Aki valaha is akárcsak kisebb távot megtett kerékpáron, tudhatja, hogy bármi megtörténhet. Egyik órában még a forró napsütés, a másik órában pedig a jégeső zuhoghat a nyakunkba, nem beszélve az emberi tényezők sokaságáról (...).

Türelmeseknek kell lennünk egymáshoz, hogy végig együtt maradjunk, mert a közösségünk adja mindenki számára a biztonságot, éppen úgy, ahogy a hétköznapi életben is.

Hiszem, hogy a kerékpáros zarándoklat valamiképpen az élet esszenciája, mert összesűrítve minden kockázat és minden ajándék egy csomagban van. Csak akkor tudsz hozzájutni Isten ajándékaihoz, ha rendkívüli erőfeszítéseket teszel, ha vállalod a szenvedést, és ha szívós és kitartó vagy.

Mai elkényelmesedett társadalmunkban a többség nem hajlandó erőfeszítéseket tenni, a szenvedésről pedig – ami az élet velejárója – hallani sem akar. Azért tisztelem különösképpen a biciklis zarándoktársakat, mert ők tudatosan vállalják a megpróbáltatásokat.

És ezzel nemcsak a maguk számára nyernek lelki ajándékokat, hanem mások számára is felmutatják ezt a lehetőséget, felkínálják az utat, hogy kövessenek bennünket.”

Augusztus 17. és 20. között tartotta a Kisebb Testvérek Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya a nyári nagytalálkozóját, ahol megvitatták többek között missziós munkájuk hétköznapi kérdéseit is.

Ennek kapcsán Bonaventura testvér kifejtette: „a mai emberekhez, a mai fiatalokhoz másképpen kell szólni, mert a világunk teljesen átformálódott, másképpen működik a társadalom, más az emberek napi elfoglaltsága, és egészen más az élményviláguk is. Noha a hagyományokhoz mindenképpen ragaszkodom én magam is, új módszereket kell alkalmaznunk, új inspirációt kell adnunk a híveinknek. Lehet, hogy sokaknak túlságosan is profánnak tűnik a kerékpározás, aki azonban megtapasztalta ennek az örömét és a kínját is, az mindenképpen másképpen szemléli a világot.

A napokban beszéltem Antal Imre ópusztaszeri plébánossal, gyermekkori pajtásommal, aki elmondta, hogy

azért biciklizik és rollerezik – lábbal hajtós rolleren – Kisteleken, a kisvárosban, ahol él, mert így közel marad az emberekhez.

A motorizált ember a felgyorsult világ rabja, és egyre gyorsabban száguld. Azok az eszközök, amelyeket emberi erővel hajtunk,

emberi léptékű haladást tesznek csak lehetővé, nem tudjuk túlhajtani magunkat, mert az erőnk véges, és a testünk-lelkünk megálljt parancsol.

Talán távolinak tűnik a hasonlat, de Szent Ferenc atyánk is, amikor visszaadta a drága ruháit gazdag kereskedő apjának, és helyettük egyszerű darócruhát öltött, visszalépett a kor túlhajtott trendjeitől. Most mi is ezt tesszük. Visszább lépünk egyet vagy kettőt. Megpróbálunk jobban figyelni magunkra, egymásra és a környezetünkre. Muszáj változni és változtatni, mert nagy a baj. Ettől hangos az egész világ. Mi ezt a keveset tesszük, abban a hitben, hogy már ezzel is javítunk valamit a saját világunkban, és reméljük, hogy egyre többen követnek majd bennünket.”

Szerző és fotó: Gulyás László

Magyar Kurír