„Megbocsátunk” – Borzalmas kínzásokról beszéltek Ferenc pápának Kongóban az erőszak áldozatai

Butembo-Beni, Goma, Bunia, Bukavu és Uvira – erről a négy helyről, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő, fegyveres csoportok fenyegetésében élő, erőszak által sújtott területekről érkeztek az erőszak áldozatai, akik a kinshasai apostoli nunciatúrán tartott találkozón megosztották Ferenc pápával megrendítő történetüket. Szimbolikus gesztusként mindannyian letették Krisztus keresztje alá az eszközöket, amelyekkel kínzóik mérhetetlen szenvedést okoztak nekik.

Az első tanúságtevő, a 17 éves Ladislas Kambale Kombi hátborzongató eseményekről számolt be: idősebb testvérét máig ismeretlen körülmények között ölték meg, apját katonaruhába öltözött férfiak lőtték le. Ő maga szemtanúja volt ennek, azóta nem tud aludni. Látta, ahogyan a támadók feldarabolták az apját, majd levágott fejét kosárba tették, és magukkal vitték az anyját, aki azóta sem tért vissza. Így ő és két kishúga egyedül maradtak. „Nehéz megérteni ezt a gonoszságot, ezt a szinte állati brutalitást” – mondta, és bemutatta a pápának a többi fiatalt, akik hozzá hasonlóan átélték az erőszakot. Hozzátette, hogy a helyi egyház adott nekik lelki segítséget és így meg tudtak bocsátani kínzóiknak: „Ezért teszem le a győzedelmes Krisztus keresztje elé ezt a bozótvágó kést, egy ugyanolyat, mint amelyik megölte az apámat”.

Az általános iskolás Léonie Matumaini is egy kést tett le, „ugyanolyat, mint amelyik a családom összes tagját megölte a jelenlétemben, és amelyet maguk a gyilkosaik adtak nekem”. Aztán a 13 éves Kambale Kakombi Fiston szólalt meg: „Megbocsátok a gyilkosoknak, akik kilenc hónapon át fogva tartottak. Kérem Krisztust, aki győzelmet aratott a kereszten, hogy érintse meg a gyilkosok szívét, hogy engedjék szabadon a többi gyermeket”.

Bijoux Mukumbi Kamala vallomását egy társnője olvasta fel, mert a 17 éves lány nem tud jól olvasni franciául. 2020-ban, amikor más lányokkal együtt vizet hoztak a folyóból, találkozott néhány lázadóval: „Bevittek minket az erdőbe. A lázadók közül mindenki azt a lányt választotta, akit akart. A parancsnok engem akart. Megerőszakolt, állat módjára, borzalmas szenvedés volt. Aztán az asszonyaként tartott, naponta többször megerőszakolt, amikor kedve telt rá, órákon keresztül. És ez így ment egy évig és hét hónapig”. Végül egy szerencsés véletlen folytán egy barátnőjével együtt sikerült megszöknie. „Terhes maradtam. Ikerlányaim születtek, akik soha nem fogják megismerni az apjukat. A barátnőim, akiket aznap velem együtt raboltak el, soha nem tértek vissza”. Elmondta, hogy a több tucatnyi fegyveres csoport mindenütt gyilkol, menekülésre kényszerít családokat, a gyerekek árván maradnak, bányákban vagy katonaként dolgoztatják őket, a lányokat és a nőket megerőszakolják, megkínozzák.”

Hozzátette, hogy az Egyház az egyetlen menedék, amely számos támogató szolgálatával gyógyítja sebeiket és vigasztalja szívüket. Krisztus keresztje alá Bijoux egy lábtörlőt helyezett el, amely „megerőszakolt nőként a nyomorúságomat szimbolizálja”. Megrendítő szavakkal arra kérte az Urat, hogy bocsásson meg neki, amiért szívében elítélte ezeket a férfiakat, és bocsásson meg a rajta erőszakot tevőknek, vezesse őket arra, hogy ne okozzanak több szükségtelen szenvedést az embereknek. A lábtörlő mellé egy lándzsát tett le, „mint amilyennel sok testvérünk mellkasát átszúrták. Isten bocsásson meg mindannyiunknak és tanítson meg minket az emberi élet tiszteletére” – zárta szavait.

A következő tanúságtevő egy pap volt, Guy-Robert Mandro Deholo, akinek egyik kezét megcsonkították, levágták egy ujját. Désiré Dhetsina tanúságtételét olvasta fel, amelyet néhány hónappal korábbi eltűnése előtt írt. Túlélte azt a támadást, amelyet 2022. február 1-jén éjjel követett el egy fegyveres csoport a belső menekültek egyik tábora ellen, amelynek során 63 ember, köztük 24 nő és 17 gyermek vesztette életét. „Láttam a kegyetlenséget: az embereket feldarabolták, mint a hentes a húst, a nőket kibelezték, a férfiakat lefejezték”. Elmondta, hogy a táborban szüntelenül fosztogattak, gyilkoltak, embereket raboltak el, olyan volt, „mintha egy terv szerint zajló megsemmisítést hajtanának végre, fizikai, erkölcsi és szellemi megsemmisítést, nap mint nap”. Elmondta, milyen nagy szükségük van a békére, hogy visszatérjenek falvaikba, újjáépítsék otthonaikat, újra megműveljék a földet, távol a fegyverek zajától. Hogy Isten gyermekeinek méltóságában élhessenek. Az ő és a többi kitelepített nevében machetéket és kalapácsokat helyeztek a kereszt alá, „hogy Krisztus megbocsásson nekünk az igazságtalanul kiontott vérért és adja meg nekik a béke és a nyugalom pillanatait, amelyben mindenki jó érzéssel tud a másikra tekinteni”.

Az utolsó tanúvallomást Emelda M'Karhungulu mondta el, aki a Bukavutól délnyugatra fekvő Bugobe faluból érkezett – illetve mivel ő sem beszél franciául, a nevében egy barátja olvasta fel szavait. 16 éves volt, amikor 2005-ben egy este lázadó katonák lerohanták a faluját, túszul ejtve mindenkit, akit csak tudtak, kényszerítve őket, hogy cipeljék az elrabolt tárgyakat. Sok férfit megöltek útközben, a nőket a Kahuzi-Biega nemzeti parkba hurcolták, ahol rettenetes erőszakot szenvedtek el: „Három hónapig szexrabszolgaként tartottak és bántalmaztak. Naponta öt-tíz férfi bántalmazott minket. Kukoricakását és megölt emberek húsát kellett ennünk. Néha az emberi fejeket állatok húsával keverték össze. Ez volt a mindennapi ételünk. Akik nem voltak hajlandók megenni, azokat darabokra tépték és a többieknek meg kellett enniük”. Emeldának végül sikerült megszöknie, amikor vízért ment a folyóhoz. Hazatérhetett és ellátásban részesült. „Az egyház lelkigondozás által sikerül feldolgoznom és elfogadnom a helyzetemet (...) Ma már jól élek, olyan nőként, aki elfogadja a múltját”. Nem csak személyes történetét mesélte el, hanem azt is elmondta, hogy egész tartománya „a szenvedés és a könnyek helye". Megemlékezett a Mulongwe és Kavimvira folyók 2020. áprilisi áradásának áldozatairól, akik elszabadult áradatban mindent elvesztettek. 60 ember halt meg az áradásban, 45-en megsérültek, 3500 ház megsemmisült, 7700 család hajléktalanná vált. „A túlélők szegényes táborokban élnek, ahol három-négy családdal, azaz több tucat emberrel osztoznak egy sátoron. (...) Ezeken a helyeken virágzik a prostitúció”. Ráadásul a különböző etnikai csoportok között 2019 óta tartó konfliktusok miatt Fizi, Mwenga/Itombwe és Uvira területein több mint 346 ezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására.

Végül kifejezte Ferenc pápának az atrocitások és a katasztrófák áldozatainak örömét és háláját, amiért vállalta ezt az utat, hogy mellettük legyen. A kereszt alá a fegyveresek néhány ruháját helyezte, „amelyek még mindig félelmet keltenek” bennük. Végül így zárta szavait: „Szeretnénk magunk mögött hagyni a sötét múltat, és egy szép jövőt építeni. Igazságot és békét kérünk. Megbocsátunk gyilkosainknak mindazért, amit tettek, és kérjük az Úrtól a békés, emberséges és testvéri együttélés kegyelmét”.

A pápa beszéde után – amelyet teljes terjedelmében ITT olvashatnak – a tanúságtevők elkötelezték magukat arra, hogy a béke és a megbékélés jelévé váljanak országuk számára: „Urunk, Istenünk, akitől létünket és életünket kaptuk, ma letesszük szenvedésünk eszközeit Fiad keresztje alá. Megfogadjuk, hogy megbocsátunk egymásnak, és a nézeteltérések megoldása érdekében kerüljük a háború és a konfliktus minden útját. Kérünk Téged, Atyánk, hogy kegyelmed által tedd országunkat a béke és az öröm, a szeretet és a béke helyévé, ahol mindenki szereti egymást és testvériesen él együtt”.

Végül kérték Ferenc pápát, hogy imádkozzon értük.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír