„Megesett rajtuk a szíve…” – Karitász-vándorkiállítás nyílt Dunaújvárosban

Hazai – 2017. március 14., kedd | 17:49

Március 10-én megnyílt a magyarországi Katolikus Karitász és a dunaújvárosi karitászcsoport tevékenységét bemutató kiállítás Dunaújvárosban, a Krisztus Király-templom altemplomában.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre
!

A tárlatot Baltási Nándor plébános köszöntője után Spányi Antal megyéspüspök, a karitász országos elnöke nyitotta meg, majd Izsák Máté, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke méltatta az egyházi szervezet jótékonysági szolgálatát.

A „Megesett rajtuk a szíve…” című tárlatot a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ állította össze a magyarországi Katolikus Karitász megalapításának 85., valamint a szervezet újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából. A vándorkiállítás kiegészült a dunaújvárosi önkéntesek negyedszázados munkájának bemutatásával. A megnyitóünnepségre nagy számban érkeztek a környékbeli karitászcsoportok tagjai, a segítőszolgálatok képviselői. Az eseményen részt vett Szeleczky Csaba plébánoshelyettes, Kovács István görögkatolikus parókus, Stermeczky András evangélikus lelkész is, és a Krisztus Király-templom kórusa énekelt.

A megnyitón Baltási Nándor esperes, a templom plébánosa köszöntötte a vendégeket. A kiállítás szervezője, Megulesz Gabriella, a dunaújvárosi karitászcsoport vezetője elmondta, az egyházi segélyszervezet tavalyi kettős jubileuma alkalmat adott arra, hogy a dunaújvárosi önkéntesek munkáját is bemutathassák. A helyi csoport megalakulása egy időben történt az országos szervezet újjáalakulásával. 1992-től már tevékenyen dolgoztak, 1993 óta Pentele Katolikus Karitász Alapítvány néven működnek. A kiállítás hűen szemlélteti a városban végzett sokrétű jótékonysági tevékenységüket.

Spányi Antal megyéspüspök felidézte a karitász múltját, megemlékezett a szervezet magyarországi megalapítójáról, Mihalovics Zsigmondról, aki nyolcvanöt évvel ezelőtt intézményesítette a szegények szolgálatát. A szocializmus minden egyházi intézményt, így a karitászt is szétzúzta, a rendszerváltás után azonban lehetőség nyílt az újjászerveződésre, így huszonöt éve ismét töretlenül végezhetik a segítő szolgálatot.

A püspök kiemelte, a keresztény egyházak teljesen egyek abban, hogy a krisztusi parancs értelmében a szegényeket támogassák, a rászorulókat segítsék. Szeretnünk kell egymást, és ennek a szeretetnek tevékenynek kell lennie. Ahogy az idő változik, ennek a hangsúlya mindig más és más, de a cél, az elesettek megsegítése megmarad – mondta a püspök.

A főpásztor bemutatta a magyar karitász mai működését. Rámutatott: hazánkban két területen dolgoznak a segítők. A budapesti központhoz tartozik minden egyházmegyei karitászközpont, akik segítséget nyújtanak például országos és nemzetközi katasztrófahelyzetekben. Erre volt példa a kolontári vörösiszap-tragédia vagy a külföldi árvíz, cunami sújtotta területek megsegítése. A másik terület a minden plébánián működő önkéntesek tevékenysége. Ők azok, akik nemcsak ruhákat, adományokat osztanak a rászorulóknak, hanem meglátogatják az időseket, az idejüket ajándékozzák a magányosan maradt embereknek.

Spányi Antal püspök végül megköszönte a dunaújvárosi karitászcsoport minden tagjának önkéntes szolgálatát, és méltatta Megulesz Gabriella jelenlegi, valamint Németh Sarolta és Benkovics Emma korábbi csoportvezetők munkáját.

A kiállítás megnyitóján részt vett Izsák Máté, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke, aki elmondta, a város vezetése is elismeri a helyi karitászcsoport tevékenységét. Több mint két évtizede végzik áldozatos munkájukat, segítenek az elesetteken, rászorulókon úgy, hogy soha nem várnak érte elismerést – hangsúlyozta a képviselő.


A „Megesett rajtuk a szíve...” című kiállítás, amely a magyar karitász hőskorának emlékeit, az esztergomi Prímási Levéltárban és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött relikviákat, a karitász országos központjában összegyűjtött tárgyakat egyedi kivitelezési megoldásokkal mutatja be, április közepéig látogatható a dunaújvárosi Krisztus Király-templom altemplomában.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria