Minden alkalom kötött imádsággal kezdődik és fejeződik be. Vezérfonalnak a katolikus igenaptár szerinti olvasmányt, szentleckét vagy evangéliumot választják. A foglalkozások során a jelenlevők arról beszélgetnek, hogy mi érintette meg őket az adott igeszakaszban, hogyan kapcsolódik ez gyógyulási folyamatukhoz.
A csoport célja, hogy a résztvevők józanok maradjanak, sebzettségeikben gyógyuljanak és folyamatosan fejlődjenek, valamint hogy ebben egymást is segítsék.
A csoport neve utal egyrészt a szolgálat jelmondatára (Az alkohol rabságából Jézus a szabadító), másrészt arra, hogy a foglalkozásokon résztvevők sötétségeikből Isten felé, a jézusi világosság felé törekednek.
A csoport minden szerdán 18 óra és 19.30 között a Katolikus Szeretetszolgálat központjában (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 27/a.), a 16-os szobában gyűlik össze.
Forrás: Katolikus Szeretetszolgálat
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
