„Megtettünk-e mindent?” – Imádságot tartottak Rómában a világ békéjéért

„Krisztus halála – mondta a bíboros az imádság elején – emlékeztet minket a háborúra, amely mindent elpusztít. Ezért száll fel az imádságunk, hogy jöjjön el a béke karácsonya, amikor az erőszak sírba hull. Sokan vagyunk itt fohászainkkal, és meghalljuk a fájdalmas kiáltást sokakért, akiknek neve rejtve van az emberek előtt, de Isten nem feledkezik meg egyikükről sem.”

Matteo Zuppi bíboros hangsúlyozta, hogy a szentévnek a béke lehetőségévé kell válnia. A nemzetközi közösségnek megegyezésre kell jutnia az igazságos béke érdekében. Hozzátette: „A diplomáciát sokféleképpen lehet segíteni. Lemondhat-e Európa arról, hogy egységes legyen a párbeszéd művészetében? Ma érezzük magunkénak a békét, a jövőt kereső világ várakozását – hiszen nincs jövő, ha nincs béke –, a világnak szüksége van a holnapra” – mondta a bíboros az imavirrasztás homíliájában. Hozzátette: „A háború mindennek a vége, mindenki számára, bár mindig azt gondoljuk, hogy csak másokra vonatkozik, ugyanúgy, mint a halál. A háborúnak nincs vége soha, ha nem talál rá a békére.

A béke nem választható opció, hanem maga az élet, az egyetlen lehetőség az életre. Egyedül nem menekülhetünk meg a háború járványától.”

Gyakorolnunk kell, hogy mindig a mások életével együtt gondoljunk a saját életünkre, ne mások nélkül vagy mások ellenében – buzdított. – Őrültség azt hinni, hogy a háború játék, végzetes beképzeltsége ez az önmagát Istennek gondoló embernek, aki azt hiszi, le lehet győzni a háborút háborúval. A háború mindenkit eltapos, azt is, aki él vele, és a győztes maga is legyőzött. A béke mindenki dolga, Noé bárkáját együtt kell felépítenünk.

El sem tudjuk képzelni a nukleáris fegyverek pusztító viharát, hogy mit jelent, amikor „néhány pillanat alatt emberek millióinak életét sodorja el”. Azért hangzik fel az imádság, hogy hallgasson el a háború zaja, legyen vége a háború viharának. Az imádságot kell választanunk, mert

az imádság emlékezetté, szolidaritássá, befogadássá, bölcsességgé válik, annak a szilárd meggyőződésévé, hogy mindig békét kell kötni.

Egy anya soha nem nyugszik, amíg a gyermeke szenved. Ilyen ösztönös alázat kell ahhoz, hogy igyekezzünk megérteni és megteremteni a biztos béke feltételeit. „A viharban meghalljuk mindazok kiáltását, panaszát, üvöltését, akinek az életét veszély fenyegeti. Imádságuk felszáll Istenhez, a világ számos elfeledett szegletéből, amelyekről Ő soha nem feledkezik meg” – hangsúlyozta, és feltette a kérdést: „Megtettünk-e mindent, amit tudtunk, hogy megfékezzük a háború viharát?” Azzal fordult mindenkihez, különösen a nemzetközi közösséghez, hogy éljenek minden eszközzel, ami a kezükben van; bár az eszközeink talán túlságosan meggyengültek. „Urunk, jöjj, tanítsd meg az embereknek valódi szépségüket!” – fohászkodott.

„Mindenki tegye meg a maga dolgát. Nem maradhatunk fásultak, a békét kell választanunk, ami »súlyos kötelesség«, ahogy VI. Pál mondta”. A bolognai érsek szerint „őrültség azt hinni, hogy háborúval megnyerhetjük a háborút. Csak együtt menekülünk meg, mert a béke mindenki közös ügye. Az erőszak ezzel szemben lényegtelenné teszi minden egyes ember életét”.

A virrasztáson megemlékeztek a világ háború sújtotta országairól, a hívek magasba emelt gyertyái megvilágították a teret, az oltáron elhelyezett kandeláberen pedig gyertyát gyújtottak minden egyes országért. Andrea Riccardi, a Sant’Egidio alapítója és a közösség elnöke, Marco Impagliazzo mellett ott volt az eseményen Ibrahim Faltas, a Szentföldi Kusztódia plébánosa, Roberto Gualtieri, Róma polgármestere és Francesco Rocca, a Lazio régió elnöke is.

Forrás: AgenSIR; Avvenire

Fotó: Santegidio.org

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír