„Menjetek, hívjatok meg mindenkit a menyegzőre” – 15 éves az újraalapított Szent Gyermekség Műve

Az egész napos ünnepi eseményen az ország negyven missziós csoportját kis küldöttségek képviselték, akik Nyíregyházáról, Mátészalkáról, Budapest-Rákosszentmihályról, Patakról, Fótról és Piliscsabáról érkeztek Fótra, ahol a Szeplőtelen Fogantatás-templom plébániai közösségének egyik csoportjaként működik a Szent Gyermekség Műve. Sebők Sándor plébánossal ők vállalták, hogy a tizenötödik születésnapi ünneplés házigazdái lesznek.

A regisztrációt követően a szülők, gyerekek és animátorok a Szeplőtelen Fogantatás-templomban gyűltek össze, ahol a Váci Egyházmegyei Szent Gyermekség Művének koordinátora, Keserű Márta köszöntötte őket.

A nap első programja egy rövid előadás volt, melyben felidézték a misszió történetét és a hazai újraalapítás óta eltelt 15 év legfontosabb pillanatait.

A Szent Gyermekség Művét – vagy más néven a Missziós Gyermekek Társaságát – Charles Auguste Marie Joseph de Forbin-Janson (1785–1844), a franciaországi Nancy püspöke alapította 1843. május 19-én. Fiatalkori álma volt, hogy Kínába megy misszionáriusnak, elöljárója azonban más feladatot szánt neki. Álmáról nem mondott le, hanem más látószöget keresett. Plébániáján sokszor mesélt a gyerekeknek arról, hogy a világ más tájain, többek között Kínában is, hozzájuk hasonló gyermekek élnek, ám jóval szomorúbb sorsuk van; még kapaszkodójuk sem lehet Krisztus, hiszen talán nem is ismerik őt. A gyerekek vállalták, hogy imádkoznak értük, és pénzt, ruhát gyűjtenek számukra, amit aztán elküldenek nekik. Így lendült mozgásba a szeretetből különleges missziót vállaló kicsinyek szolgálata, a Szent Gyermekség Műve. XIII. Leó pápa az 1880. december 3-án kiadott Sancta Dei civitas kezdetű enciklikájával támogatta a kezdeményezést, XI. Piusz pápa pedig 1922. május 3-án pápai státuszúvá emelte.

Ma már több millió ifjú misszionáriussal a világ minden táján működik a Szent Gyermekség Műve, melynek híre hamar eljutott hazánkba is, ahol 1948-ig, az egyházi szervezetek betiltásáig működtek csoportok.

Benvin Sebastian Madassery SVD 2007-től volt az igazgatója az újjáalakult magyarországi Pápai Missziós Műveknek. Keserű Márta egy lelkigyakorlaton ismerte meg az akkor nemrég hazánkba érkezett verbita papot, akivel barátságot kötöttek. Egy idő után Sebastian atya feltette neki a kérdést, hogy segít-e Magyarországon újraindítani a Szent Gyermekség Művét, amire Márta azonnal igent mondott; ma már négy gyermeke is segíti ebben a munkában, sőt a jubileumi találkozón nyolc unokája is részt vett.

2009 pünkösdjén 34 gyermek Rómába utazott, hogy részt vegyen az Európai Missziós Gyermektársaságok találkozóján, amelyen XVI. Benedek pápa fogadta és megáldotta őket, illetve Sebastian atya többüket is taggá avatta. Ez tizenöt évvel ezelőtt történt, ma pedig már Magyarországon közel negyven településen kétezer gyermek vesz részt a szolgálatban.

A kisfilmvetítéssel egybekötött előadáson az is elhangzott, a missziót vállaló gyerekek hogyan élik meg küldetésüket a mindennapokban, felidézték a közös élményeket és emlékeket – megtanult és előadott színdarabokat, a táborokat Cseszneken, Devecserben, Nyíregyházán, Kemencén, Bakonyjákón, Makón, Mátraverebély-Szentkúton, Nagykovácsiban, Encsen, Pécsett, Budatétényben, Vácon, Balatonszemesen, néhány szívüknek kedves ügyet, amelyért sokat dolgoztak és imádkoztak közösen. Köszönetet mondtak továbbá Sebastian atyának, valamint Remis atyának, aki tavaly vette át a magyarországi Szent Gyermekség Művének irányítását.

Minden évben sor kerül egyszer országos találkozóra is. Ezeket eleinte Máriaremetére szervezték meg a karizmák ünnepéhez kapcsolódóan, később más települések is házigazdái lettek az eseménynek. A 10. jubileumi találkozóra a budapesti Szent István-bazilikában került sor.

A nap az ünnepi szentmisével folytatódott, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi főpásztor, az MKPK missziós püspöke mutatott be, vele koncelebrált Sebők Sándor mesterkanonok, regnumi atya, fóti plébános, a Váci Egyházmegye korábbi családpasztorációs referense; Tete Remis SVD és a vele érkező missziós verbita kispapok, valamint Kárpáti Sándor Attila atya, aki a nap folyamán a szentgyónásukat elvégezni kívánókat is várta. 

A zenei szolgálatot a fóti missziósok állandó segítői, Borka Zsolt és barátai látták el.

„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri” – rímelt a szentlecke János első leveléből felolvasott részlete (1Jn 3,1–3) a fiatalok missziós küldetésére, majd az evangélium (Mt 18,1–6) ugyancsak a gyermekekről szólt.

Kiss-Rigó László közvetlen hangon megszólítva a gyerekeket arra emlékeztette őket, bár igaz, hogy Istennek mérhetetlenül kedves a gyermekek imája, tenni is kell azért, hogy Jézus barátságát megőrizzék. Időt és figyelmet kell szentelni neki, hogy aztán üzenetét másoknak is elvihessék, és Jézus barátaivá tehessék azokat is, akik még nem ismerik őt. A püspök ráirányította a gyerekek figyelmét arra, hogy

az ő szavuknak bizony különleges súlya van, éppen ezért a felelősségük is nagy. Nem igaz, hogy mert kicsik, keveset is tehetnek.

Éppen ellenkezőleg: Jézus is pontosan azt tanítja apostolainak, hogy „bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.”

A szentmisében a felajánláskor a gyermekek jelképes tárgyakat – zöld sapkát (a missziós lelkület jelét), édességet (a lemondás felajánlása), egy Bibliát (a tanítás megőrzését és továbbadását), rózsafüzért (imádságot a Szűzanya oltalmában), fából készült kardot (a világ békéjéért való könyörgés szimbólumát), valamint kenyeret és bort (az Eucharisztia jelképét) – vittek az oltárhoz. Majd átadták őket a püspöknek, kérve áldását, hogy a missziós gyermekek továbbra is minden cselekedetükkel, imájukkal és szolgálatukkal az isteni irgalmasság követei és jelzőtüzei lehessenek a világban.

A püspöki áldás után Tete Remis SVD atya megköszönte Kiss-Rigó Lászlónak, hogy bemutatta a szentmisét, majd Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa buzdító szavait tolmácsolta, aki személyesen nem tudott jelen lenni az eseményen.

A nuncius gratulált a jubileumhoz és maga is megemlékezett a szervezet alapítójáról és történetéről.

„Kedves fiatal misszionáriusok, tudom, hogy mennyi gonddal és nagylelkűséggel végzitek ezt az apostoli tevékenységet. Oly sokféleképpen próbáltok osztozni a gyermekként dolgozni kényszerülő gyermekek sorsában, és segíteni a rászoruló gyermekek szenvedésének enyhítésében.

Vállaljatok tehát szolidaritást a felnőttek háborújában rekedt gyermekek problémáival és tragédiáival, akik gyakran válnak felnőttek erőszakosságának áldozatává.

Imádkozzatok mindennap, hogy a hit ajándéka, amit kaptatok, megadathasson kis barátaitok millióinak, akik még nem ismerik Jézust.

Az evangelizációnak és a szolidaritásnak ez a munkája, amint ezt ti is jól tudjátok, nem korlátozódik az év néhány hetére, hanem egy egész életen át tart. Októberben vagyunk, egy olyan hónapban, amelyben hagyományosan különösen törekszünk arra, hogy Egyházunk missziós erőfeszítéseinek lehetőségeiről elmélkedjünk és mindenkit erre buzdítsunk. Ez az október újabb kiváló lehetőséget kínál arra, hogy megújítsuk elkötelezettségünket. A missziós világnap, amelyet világszerte október utolsó előtti hétvégéjén ünnepelnek, idén október 20-ra esik. Világos felhívás ez arra, hogy mozgósítsuk hitünket, forrásainkat és cselekedjünk, annak érdekében, hogy bemutassuk az evangéliumot testvéreinknek, különösen a gyermekeknek, akik világunk legtávolabbi sarkaiban élnek” – hangzottak a bátorító szavak.

Michael W. Banach nuncius üzenete teljes terjedelmében IDE kattintva olvasható.

A délelőtti programsor ebéddel zárult, amelyet nagy szeretettel készítettek elő a fóti plébánia közösségének tagjai. Természetesen nem maradhatott el a születésnapi torta sem.

A hosszúra nyúlt ebéd és utána a rövid pihenő kicsik és nagyok számára is lehetőséget adott a közvetlen beszélgetésre. A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola végzős növendékeitől például sok személyes részletet tudhattunk meg arról, hogyan is született meg a szívükben a vágy arra, hogy gyermekként is felelősséget vállaljanak más gyermekekért, mit jelent egy ilyen közösségben elköteleződni. Némelyikük idősebb testvére révén, más osztálytársa hívására vagy iskolai, egyházközségi hitoktató ösztönzésére csatlakozott, de az mindannyiukban közös, hogy Jézus barátságára mondtak igent, megígérve, hogy cselekvő szeretettel imában hordozzák nehezebb sorsú kortársaikat.

A délután Gresuss Anna tanúságtételével folytatódott. Anna 21 éves fiatal nő, akiből sugárzik a nyitottság, a derű és a gondviselésbe vetett bizalom. A nemrég elhunyt író, költő és filmrendező, Greguss Sándor és az afrikai misszióiról híres Afréka, azaz Fodor Réka doktornő lánya, aki maga is járt már édesanyjával orvosmisszióban.

A gyerekek csöndben és figyelmesen hallgatták őszinte, közvetlen és sokszor megindító szavait. Anna megosztotta a gyerekekkel, hogyan érez édesanyja missziós meghívásával kapcsolatban, és megerősítette őket abban, hogy a Jóisten mindannyiuk számára készített valami igazán különleges hivatást. Elmondta, hogy bár az ő hivatása nem azonos Afrékáéval, azt mélyen tiszteli, és nagyon sok kegyelmet kapott ő maga is általa.

Lehet mindannyiunknak más missziója, ez így van rendjén. Néha a szomszéd szobába kapjuk a meghívást, néha egy másik kontinensre, ezt a Jóisten dönti el. Anna a művészeteket, az irodalmat kapta, még alakul, merre viszik majd e talentumok.

Felidézte többek között az egyik legnehezebb és egyben legszebb élményét is Afrikából: egy égési sérülésekkel kórházba került asszonyhoz lépett be, aki beszélni is alig volt képes a fájdalomtól, ugyanakkor az első kérdésével mégis a látogatója felől érdeklődött: „Mondd, hogy vagy?” Az élmény ma is kíséri, és emlékezteti a legfontosabbra:

mindig képesnek kel lennünk hálát adni azért, amink van, hiszen azt a Jóisten egyedül a mi számunkra készítette, személyesen nekünk. Az afrikai gyermekek így élik az életüket, akkor is, ha rongyokból készítenek maguknak focilabdát, vagy csak kétnaponta vacsoráznak.

Ők nem a tárgyaikért, ételükért adnak hálát, de túlcsorduló szívvel képesek megköszönni a nekik adott időt, a gyógyító szándékot, közösségeiket, családtagjaikat. Az életük alapja a hála, amit nekünk is meg kell tanulnunk.

A tanúságtételt a délutáni foglalkozások követték: a nap levezetéseként a gyerekek animátoraik koordinálása mellett különböző sporttevékenységek – foci, méta –, kézműveskedés és mesehallgatás közül választhattak, sőt volt két meghallgatlak-sátor is, ahol Lánczky Adrienn pszichológus, illetve Báncsi Szilárd mentálhigiénés szakember várta a beszélgetésre vágyókat.

Fotó: Lambert Attila

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír