„A mennyországban érzem magam” – Intézetben élő idősekkel nyaraltak a Sant’Egidio közösség tagjai

„A mennyországban érzem magam” – a több mint húsz éve idősek otthonában élő Marika néni mondta ezt lefekvés előtt régi barátnőjének, aki szinte a kezdetektől látogatja már és most nyaralni hívta néhány otthonbeli társával, és egy másik intézet lakóival együtt. Csatlakoztak hozzájuk Monoron és Budapesten otthonaikban élő idős barátok, családtagok is. A Sant'Egidio közösség budapesti és monori tagjai az időseket velük együtt látogató fiatal barátaikkal együtt szervezték a nyaralást, gondosan figyelve arra, hogy állapotából adódóan ki mennyit bír, de arra is, hogy senki ne unatkozzon. Nehéz kimozdulni egy olyan világból, ahol mindennap ugyanaz a rutin veszi körül az embert, különösen azok számára nehéz, akiket nem látogatnak, nem visznek néha haza a rokonaik.

Erős kötelék, régi barátság köti össze a közösség tagjait az otthonokban élő idősekkel, és ez segített legyőzni a félelmeket, elindulni erre a különleges kalandra.

A pénteki érkezés, a lelkigyakorlatos házban bérelt szobák elfoglalása, a kertben tett séta, a beszélgetések után imádság és játékos ismerkedés következett. Vacsora után elérkezett a várva várt pillanat, amikor  Laci bácsi – aki ugyan már alig hall, de még mindig szívesen szájharmonikázik – zenével szórakoztatta a nyaralókat, akik az asztalok körül beszélgettek, kártyáztak, társasjátékokat játszottak, időnként dalra fakadtak. Másnap délelőtt autókkal kimentek a Duna-partra és a Tündérkert szabadidőparkba egy kis piknikre, levegőzésre. Szombat este, a nyaralás fénypontján vendégek is érkeztek, vetélkedővel, jelenettel, zenével készültek.

Körtvélyessy Mónika, a program főszervezője elmondta, hogy mivel a covidjárvány óta nem szerveztek nyaralást az időseknek, nem volt egyszerű idén újrakezdeni. Amikor már ott vannak, akkor az idősek megújulnak, szívből nevetnek, de előtte bátorítani kell őket, mert félnek kimozdulni. A közösség idősebb tagjainak sok emléke, tapasztalata volt a korábban évente szervezett közös nyaralásokról, a fiatalokat fellelkesítették, és az ő lelkesedésük, kreativitásuk újabb lendületet adott a szervezésnek.

Mónika az év során is azt tapasztalja, hogy akik az intézetbe járnak, azok számára az evangélium szakaszai megelevenednek.

A fiatalok hitét is erősíti, ha látják, amint konkrét tettekké válnak az evangélium szavai.

Az első este imádságot tartottak, az elmélkedés összekötötte az evangélium szavait a mindennapjaikkal: mindannyian megfáradtak, és ezek a napok pihenést jelentenek mindannyiuk számára. Az idősek is tudnak segíteni egymásnak, és amikor a másik nehézségét látja az ember, akkor nem a sajátjára figyel, könnyebb hordozni a terheket.

Az utolsó este túláradó öröme magával ragadott mindenkit. Volt gyertyafényes vacsora, tejszínhabos gesztenyepürével, és a korábbi nyaralásokon megszokott „Fele sem igaz” vetélkedő, amelyben a közösség – ezalkalommal Julius Caesarnak, Zorrónak és Mary Poppinsnak öltözött – tagjai szerepeiknek megfelelően mulatságos módon adtak hol igaz, hol hamis válaszokat a kérdésekre.

A búcsúestre gimnazista, egyetemista fiatalok is érkeztek, akik zenéltek és a többiekkel együtt előadták A kiskakas gyémánt félkrajcárját. Az idősek nagyon jól szórakoztak, a fiatalok pedig – azon túl, hogy már a próbán is majd' megszakadtak a nevetéstől – megtapasztalták, hogy olyan dolgokra képesek, amit korábban soha nem gondoltak volna magukról.

Vasárnap délelőtt a 88 éves Anna nénit köszöntötték névnapján, ároni áldást énekeltek neki, mindenki gratulált, körülvette szeretettel. Huszonnégy éve, amióta a férje meghalt, nem ünnepelte meg így senki a névnapját – árulta el könnyes szemmel. Köszönetképpen elmondott egy szép verset, a meghatottság másokra is átragadt, egymás után mondták a verseket, régi szép imákat, megajándékozták egymást, nem kellett hozzá semmi, a szívből jövő szavak szolgáltak csodaszép ajándékul.

Akik barátkoznak intézetekben idősekkel, azt tapasztalják meg, hogy bármilyen fáradtan mennek oda, mindig nagy örömet, vidámságot adnak és kapnak. Beteljesül az evangélium ígérete: százannyit kapunk, mint amennyit adtunk vagy reméltünk.

Ez a három nap pedig valóban kicsit a mennyországba repített mindenkit. És hogy ne legyen nagy a zuhanás, indulás előtt megbeszéltek egy újabb találkozót őszre. Addig is

a heti látogatásokon még bizonyára hosszú ideig a nyaralás élményéről beszélgetnek majd, egy kis mennyországot csempészve az otthonok meglehetősen egyhangú világába.

Fotó: Sant'Egidio közösség

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír