„…mielőtt téged is hazakísér a tél” – Iancu Laura versei

Játék a tűzzel

idén a hagymák földben maradnak
s a pincét ellepik a sötét penészvirágok
olyan ez az ősz amilyet
még Isten sem látott
fáj a szeme ma-holnap kikiáltják vaknak
én is csak hallgatok körülnézek
a holdfénybe sorvadó sáros ház falán
megkapaszkodott már a borostyán
a föld elnyelte virágos kertjéből anyám
és visszaveszi az erdő az udvart
nincs itt más magam vagyok a nemlét tornácán
és estére el is égnék ha felgyújtanám

Magamhoz

hívd a fákat magaddal
az esti sétádra
kivel beszélni szoktál
fájó lábról krumplibogárról
s hogy melyik ország támadt egy másikra
épp most fordul arccal valahol valahova
nem érti nem is hallja
a föld füstölgő vergődését
hívd a fákat magaddal
tanuld el a lombok nyelvét
mint elveszett gyermekálmot
hozzák az ég viszik a föld üzenetét
add kölcsön ajkad karod lábad
hívd magaddal sétálni a fákat
mintha csak még egyszer bálba szöknél
mielőtt téged is hazakísér a tél

Fotó: Merényi Zita