„Mindenért hálát adtam, és mindenre fel voltam készülve” – Erdő Péter betegségéről, gyógyulásáról

Erdő Péter bíborossal beszélgettünk a betegsége és gyógyulása során tapasztaltakról, istenkapcsolatról és jövőről. Exkluzív interjúnkat adjuk közre.

Amikor az interjúra készültem, és már úton voltam Erdő Péter bíboroshoz a budai Várba, eszembe jutott az a sok-sok ember, akik az utóbbi időben folyton azt tudakolták, hogy van bíboros atya. Családomban, szűkebb és tágabb környezetemben is azt tapasztalatam, hogy betegsége idején soha nem szűnt meg az érte mondott imádság, a hozzá való szeretetteljes ragaszkodás, a rágondolás. Tudtam, hogy ez az első, amit szeretnék elmondani neki. Amikor beszélgetni kezdtünk, egy, a gyógyulás útján járó embert láttam magam előtt, aki szinte szárnyalni kezdett, amint arról mesélt, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban, hogyan élte meg a felé áradó szeretetteljes figyelmet, és mit tapasztalt azon az úton, amit ő „lelkigyakorlatként” ír le. Csillogó szemei, gesztusai, minden mozdulata azt fejezte ki, hogy felülemelkedik a bajokon, a földi adottságokon, korlátokon. És kérte, tolmácsoljam háláját és köszönetét a hívek, az olvasók felé.

– Hogyan alakult az elmúlt közel négy hónap? Hogy érzi magát?

– Köszönöm, jól. Az elmúlt időszakban jó volt megtapasztalnom, hogy a főegyházmegye papságával, híveivel, még ha a fizikai korlátok akadályoztak is, meg tudtuk élni az egységet. Jó volt érezni azt a nagyfokú szeretetet, ami felém irányult. Igyekeztem a betegségemben szenvedéseimet felajánlva viszonozni azt. És úgy éreztem, ez egy valóságos kapcsolat, amely összeköt minket.

Az életben szoktunk segíteni egymásnak, de most olyan megkülönböztetett szeretetet tapasztaltam meg, ami mindent meghaladt.

Emberségünk lényegét tudjuk adni, amikor önzetlenül, érdek nélkül szeretjük egymást, s ehhez a Jóisten adja meg a kegyelmét. Sokszor elfelejtjük ezt, természetessé válik, de betegség idején ráeszmélünk, hogy Jézus valójában erre hív meg bennünket. Rájövünk, hogy minden ember élete és a miénk is ajándék, mely értéket hordoz.

– Milyennek látta betegségében és felépülése során az egészségügyi személyzet, az orvosok, ápolók munkáját?

– Ez is különleges megtapasztalás volt. Mind az orvosok, mind a nővérek és más segítők példáját adták a szolgáló szeretetnek. Nem tudom, ki volt közülük katolikus, református, ki Istenhez közelebb vagy tőle távolabb álló. De szolgálatuk annyira önzetlen és szeretetteljes, példájuk annyira erőteljes volt, hogy azt mondhatom: jó volna az élet minden területén találkozni ezzel, és nem csak akkor, amikor az ember betegként rászorul a segítségre.

– A többi beteggel kapcsolatban mik voltak a megélései?

– A betegágyon fekve azt is jó volt megtapasztalni, hogy amikor betegek vagyunk, még tisztábban láthatjuk: mindannyian egyenlőek és önmagunkban értékesek vagyunk. Mindannyiunk élete érték, és mindenki azért dolgozik, hogy meggyógyuljunk.

Mindannyian élünk, és egyszer elköszönünk a földi élettől. Jó volna mindig figyelni erre, hogy ne legyünk személyválogatók, hanem mindenkit Isten teremtményeként szeressünk, és tegyünk meg érte mindent, hogy így is közelebb vigyük a Jóistenhez.

– Hogyan élte meg azt a nagyon sok szeretetet, amit imádságban, rágondolásban, akár gyermekrajzokon, üzeneteken keresztül kapott az elmúlt időszakban? Hogyan hatott Önre mindez?

– Őszintén szólva kellemesen csalódtam az emberekben. Persze tudtam, hogy szeretve vagyok, de sosem gondoltam, hogy ennyien, ennyire fontosnak tartják a személyemet. És ez mérhetetlenül jólesett, megrendített, segített a gyógyulásban. Úgy érzem ez a sok-sok szeretet hatványozódott, teljessé lett bennem. Ezért is tartottam fontosnak, hogy időről időre üzenetet küldjek az embereknek, kifejezve nekik köszönetemet és hálámat.   

Erdő Péter bíboros a Szent Andalbert-díjasokkal Esztergomban

– Hogyan élte meg az idők változásait, a magyarországi vagy a világban zajló folyamatokat?

– Végig el tudtam látni főpásztori feladataimat. Ebben nagy segítségemre voltak a munkatársaim, külön szeretném kiemelni titkáromat, Eredics Gergő atyát. Igyekeztem a Szentatya, XIV. Leó pápa szándékaiért is imádkozni, s kiemelten az igazságos békéért és az ennek hiányától szenvedő világunkért.

Imádkoztam a hazánkban élő minden emberért is, pártállástól függetlenül. Úgy érzem, ebben a szándékomban is sokak imájával egyesülhettünk, és utunk a jó irányába vezet. Mindent és mindenkit odatettem a Jóisten kezeibe.

– Hogyan élte meg ebben az időben az Istennel való kapcsolatát? Hogyan imádkozott?

– Ez az időszak igazi lelkigyakorlat volt számomra. Az életemet úgy éltem meg, hogy Isten kezében vagyok, ő visel gondot rám és mindannyiunkra. Mindenért hálát adtam, és mindenre fel voltam készülve. A szentségek erejében bíztam, és éltem velük. Az imaéletem a lehetőségeimhez mérten olykor csak szavakból, később mondatokból, kötött imákból állt, de minden fázisban őszinte és élő volt. Tudtam, hogy szeretve vagyok.

– Említette, hogy mindenért hálát adott. Voltak emlékek, amelyek eszébe jutottak, erőt adtak betegségében?

– Igen, különösen Salkaházi Sára boldoggá avatása volt ilyen, amit Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren ünnepeltünk. Katartikus pillanat volt, amikor Sára testvér életében és példájában felragyogott a bennünket érdek nélkül, önzetlenül szerető Jóisten arca. Életem egyik legszebb ideje volt ez. De említhetem azt is, amikor az esztergomi bazilikában megvalósulhatott a régi sebek gyógyulásának egy kiemelt alkalma, a magyar–szlovák megbékélés: a két püspöki konferencia tagjai a legszentebb áldozat keretében békejobbot nyújtottak egymásnak. Azt ünnepeltük, hogy Krisztusban egyek vagyunk, és nem a múlt sebeire tekintünk, hanem mennyei Orvosunkra. Ennek egyik gyümölcse, hogy június végén az alapításának 250. évfordulóját ünneplő Szepesi Egyházmegye tagjai, főpásztorukkal együtt, ötezren útnak indulnak, és zarándoklatuk csúcspontján együtt fogunk hálát adni és Isten kegyelmét kérni az esztergomi bazilikában. Ez a jubileum és a kapcsolatunk olyan kincs, ami nem függhet az idők változásaitól. Krisztus a biztos alapja a kapcsolatunknak. Ő mindig összeköt, és sosem választ el.

– Volt-e olyan hely, amit felépülése után mindenképpen szeretett volna felkeresni?

– Betegségem során Meszlényi Zoltán vértanú püspökünk hősies egyházépítő példája is sokszor eszembe jutott.

Ezért pünkösdvasárnap az esztergomi bazilikába belépve az első utam az ő ereklyéjét tartalmazó oltárhoz vezetett, ott adtam hálát az elmúlt időért.

– Pünkösdvasárnap és Szűz Mária, az Egyház Anyja emléknapján Esztergomban részt vett az eseményeken, együtt ünnepelt a papsággal és a hívekkel. Tervei szerint a közeljövőben is jelen lesz az egyházi alkalmakon, szertartásokon?  

– A jövő héten részt veszek a püspöki konferencia rendes ülésénnek elején, mert

szeretném kifejezni a hálámat püspöktestvéreimnek, megköszönni az imáikat, szeretetüket. Ki akarom fejezni jelenlétemmel a velük való egységemet.

A hónap közepén szándékaim szerint részt veszek majd Esztergomban a diakónus- és papszentelésen. A szertartást nem magam fogom végezni, de kézrátételemmel szeretném kifejezni a szentség és a kapcsolat erejét, közösségét. A hónap végén pedig várom a már említett jubileumi találkozót, szepesi testvéreink érkezését.

Erdő Péter a Közösségek Napján Esztergomban

– A távolabbi jövőre mik a tervei?

– Mindannyiunk élete a Jóisten kezében van. Szeretném Isten kegyelméből ellátni a főpásztori teendőimet.

Fontos számomra, hogy jelen lehessek egyházi, egyházmegyei, plébániai, közösségi helyeken, és közel vihessem Isten szeretetét az emberekhez. Különösen azokhoz, akik betegek, szenvednek.

– Milyen üzenetet szeretne eljuttatni ahhoz a rengeteg emberhez, akik imádkoztak és imádkoznak Önért?

– Nem tudok elégszer köszönetet mondani, és elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok nekik. Ez egy olyan erős kapcsolat, amely meghatározza az életemet. Azt kívánom, mindenki tapasztalja meg ennek az erejét.

Köszönöm, ha nem fáradnak bele az imádságba, magam is igyekszem viszonozni azt.

– Amikor az Új Ember olvasói kézbe veszik a lapot és olvassák a gondolatait, Úrnapja lesz. Hogyan határozta meg az Eucharisztia életének ezt a legutóbbi időszakát, ami a betegséggel és a gyógyulással telt?

– Az életünk folyamatos zarándoklat. Isten szeretetből teremtett meg bennünket és a világmindenséget. Ezen az úton meghatározó, hogy élő kapcsolatban legyünk vele. Amint azt a zsoltáros is mondja, és a budapesti Eucharisztikus Kongresszus mottója is emlékeztetett rá: „Minden forrásom belőled fakad.”

Életünk útján az Eucharisztia, a szentmise ünneplése a csúcs és a forrás, ez segít, hogy élő kapcsolatban legyünk és maradhassunk Jézus Krisztussal. A szentáldozást, ezalatt az idő alatt, sosem hagytam el. Betegségem és gyógyulásom idején az Úr adott és ad erőt. Jó lenne, ha mindannyian, mindig ragaszkodnánk hozzá, nem csak betegség idején.    

Fotó: Merényi Zita (archív: Erdő Péter bíboros pünkösd ünnepén és pünkösdhétfőn Esztergomban)

Kuzmányi István/Magyar Kurír