A meghitt találkozás a Karitász „Tárjátok ki a szíveteket” segélyakciójának keretében valósult meg.
Szeretettel köszöntötte a közel 350 résztvevőt Farkas Gábor, a segélyszervezet munkatársa, aki már a nyitószavaival közösségivé tette az alkalmat. Felhívta a figyelmet: ez a délután most a találkozásról, az örömről és a figyelmességről szól a „Tárjátok ki a szíveteket!” adventi segélyakció részeként. A Karitász budapesti Integrációs Központjához tartozó menekült családok, baranyai felzárkózó településekről érkezett fiatalok és a Kalocsa-Kecskeméti, Székesfehérvári, Váci Egyházmegyék karitászszervezetei által támogatott gyermekek ünnepeltek együtt.
A programok alatt a kis vendégeket kreatív sarok is várta színezővel, origamival és csillámtetoválással, ahol a Heavy Tools munkatársai segítettek, akik az angyalbatyu ajándékcsomagok összeállításában is részt vállaltak önkéntesként.

A hangulatot a Bóbita Zenekar interaktív, élőzenés koncertje alapozta meg: közös éneklés, mozgás, felszabadult nevetés, az a fajta öröm volt tapasztalható, amikor a gyerekek nemcsak nézők, hanem a történés részei.
Ezt követően a Lui Bűvész Show hozta el a rácsodálkozás pillanatait, majd a Kolompos Együttes betlehemes játéka vidám pillanatokat szerzett: a karácsony valódi üzenete szinte tapinthatóvá vált.
A délután egyik legjobban várt része a névre szóló ajándékok átadása volt. Az angyalbatyuk jelentéséről Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója szólt a gyerekekhez, hogy megfejtsék, miért „angyal” ez a batyu.
„Mert nemcsak tárgyakat, hanem szeretetet is rejt. Olyan ajándék, amely mögött segítő kezek, figyelem és gondoskodás áll, és egy üzenet: fontos vagy” – mondta.
A színes csomagokat az igazgató mellett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke; Klaus Höhn, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete és Lőrincz Pál lelki igazgató adták át.

Az ünnep közös záróimával és áldással teljesedett ki: Lőrincz Pál atya, a Karitász lelki igazgatója kérte, hogy az itt kapott öröm kísérje a családokat az ünnepek alatt és azután is.

A Katolikus Karitász ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet: a segítség karácsony után sem állhat meg. Az ünnepi fények elalszanak, de a hideg hetek még előttünk vannak, és sok család, idős ember, hajléktalan vagy krízishelyzetbe került ember számára a tél mindennapi küzdelem: fűtés, élelmiszer, alapvető gyógyszerek, meleg ruházat és biztonság kérdése.
A Katolikus Karitász adventi adománygyűjtése december 31-ig tart. Az ebben az időszakban érkező jótékonysági adományokat a téli krízishelyzetek elhárítására fordítják. A 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500 forint) online adományozásra is van lehetőség a Katolikus Karitász honlapján, „Adventi segélyprogram – Tárjátok ki a szíveteket” megnevezéssel.
A Karitász központi bankszámlájára (CIB Bank 10701094-76228861-51100005) is örömmel fogadják a beérkező támogatásokat.
Forrás: Katolikus Karitász
Fotó: Vermes Tibor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



















