„Mindennél jobban szeretem Krisztust” – Könyv Csépes János görögkatolikus vértanú pap életéről

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához (február 25.) is kapcsolódó eseményen Szabó Irén múzeumigazgató köszöntötte a mintegy hetven megjelentet, akik közt jelen volt a munkácsi Kommunizmus Áldozatainak Múzeuma igazgatója, valamint papcsaládok, leszármazottak.

Hangsúlyozta: a görögkatolikus egyház egy nagy család, amely most a vértanúk és hitvallók emlékezete köré gyűlt össze. A rendezvény közös imádsággal vette kezdetét.

Ivancsó István, a kötet szerzője vetített képes előadásában mutatta be Csépes János életútját. Kiemelte a „kettős identitás” jelentőségét: a vértanú pap ruszin és magyar gyökerei békésen megfértek egymás mellett, négy nyelven beszélt, és mély vallásosságát otthonról, a nagyszüleitől hozta. A szerző elárulta, hogy a regény megírását nemcsak kutatói kíváncsiság, hanem személyes szál is motiválta, hiszen távoli rokonság köti a Csépes családhoz.

A kutatómunka során a család által őrzött levelek, fényképek és a híres „primitíciás kép” (melyet János atya „Szeretettel: Jancsi” aláírással látott el) segítettek abban, hogy a történelemkönyvek adatain túl a hús-vér ember alakja is kirajzolódjon.

Pintér József történelemtanár a korszak politikai kényszerpályáit vázolta fel. Emlékeztetett: 1944 és 1949 között a szovjet hatalom szisztematikusan építette le a görögkatolikus egyházat, hogy azt az ortodoxiába kényszerítse.

A 128 hitvalló pap, köztük Csépes János, az adott szó becsületét és esküje szentségét választotta a behódolás helyett, megmentve ezzel az egyház jövőjét.

Az esemény legszemélyesebb mozzanata a dédunoka, Dudás-Feczák Donáta tanúságtétele volt. Donáta felelevenítette nagynénje, Gajdos Viktória gondolatait és üknagyapja, a szintén meghurcolt Ivancsó Gyula atya börtönből írt leveleit.

„A hit hatalmas érték, elvenni tőlünk senki sem tudja, hacsak magunktól oda nem adjuk” – idézte a családi tanítást.

A Szabó Irén által intézett személyes kérdésre válaszolva Donáta elmondta: gyermekként a dédapa története egyfajta „romantikus hőstörténet” volt számára, felnőttként értette meg a transzgenerációs trauma mélységét és azt a kegyelmet, amely a vértanú közbenjárása által ma is segíti a családot. A dédunoka kiemelte dédnagymamája, „Micike” (Ivancsó Mária) alakját is, aki évtizedekig titokban, befüggönyözött ablakok mögött őrizte a hitet és készítette fel gyermekeit a szentségekre.

Szabó Irén igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy minden imakártya vagy régi fénykép forrásértékű lehet, és kérte a papcsaládokat, hogy ne hagyják elveszni az emlékeket, hanem juttassák el azokat a levéltárakba vagy a múzeumba. A látogatók figyelmébe ajánlotta a földszinten megtekinthető Hitemért életemet című vándorkiállítást, valamint a Boldog Romzsa Tódor-ereklyetartó ikont is.

A bemutató közös imádsággal zárult Csépes János boldoggá avatásáért, majd a résztvevők kötetlen beszélgetésen vettek részt, ahol Donáta elmondta: a könyv és a kiállítás segít a családnak a múlt feloldásában és a büszke emlékezésben.

Fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír