„Mindig nagyobbat álmodni, mint amit merhetünk” – Megújult az esztergomi bazilika nagyorgonája

Török Csaba, a bazilika plébánosa szentbeszédében hangsúlyozta:

az orgona annak az emberi munkának, áldozatnak, Krisztusra tekintő hitnek és szeretetnek a gyümölcse, amely által „a lehetetlen is lehetségessé válik”,

ha vannak, akik mernek nagyot álmodni és tenni is érte.

Az esztergomi bazilika 2018-ban kezdődött felújításának egyik utolsó nagy projektje ért véget a főorgona rekonstrukciójával. Az elmúlt évek során teljesen megújult, és most visszatért a templom terébe az a kiemelkedő zenetörténeti jelentőségű hangszer, amelynek nem egy sípja már 1856. augusztus 31-én, a bazilika felszentelésekor is szólt.

Az ünnepélyes megáldáson még hallgatott az orgona, amikor az asszisztencia énekszó mellett bevonult a templomba. A szentmise főcelebránsa és szónoka Török Csaba, a főszékesegyház plébánosa volt. A liturgián az Érseki Papnevelő Intézet elöljárói, az érsekséghez és a bazilikához tartozó paptestvérek koncelebráltak.

Török Csaba az Egyház hagyományos orgonamegáldási szertartásának megfelelően így szólt a liturgia elején: „Ébredj fel, orgona, szent hangszer!”, s imádsággal áldotta meg az orgonát, mintegy Isten szolgálatára rendelve azt. Formáját tekintve az áldás tulajdonképpen párbeszéd volt a pap és az orgona között: a celebráns többször is felszólította a hangszert, hogy

hangjával ébressze fel Isten dicséretét, adjon hangot az Egyház hálaadásának és örömének, vezesse hálaadásra a híveket, vigasztalja a szomorúakat, emelje az emberek szívét Istenhez, és minden hangja szolgálja az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségét.

Az orgona pedig valamennyi felszólításra egy, az elhangzott kéréshez illeszkedő zenei részlettel válaszolt.

Homíliájában Török Csaba plébános megemlékezett arról, hogy az orgona 1856-ban, százhetven évvel ezelőtt, a bazilika felszentelésekor szólalt meg először. Liszt Ferenc ekkor maga vezényelte erre az alkalomra komponált művét, az Esztergomi misét.

Beszédében a plébános Liszt Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár című zongoradarabját állította párhuzamba az elhangzott evangéliumi részlettel, kitekintve Esztergom, a bazilika és a megújult orgona történetére. A zeneműben az egyik kézzel játszott szólam a háborgó tengert jeleníti meg, a másik szólam pedig a szentet, aki határozott és szilárd léptekkel halad a tomboló örvény fölött. „Háborgás, orkán, természeti erők, s emellett egy folyamatos vezérszólam, ami lassan, lépésről lépésre, elképesztő határozottsággal megy előre” – így jellemezhető Liszt műve.

Ugyanezzel a képpel írható le a bazilika és az orgona története is. Minden történelmi viszontagság közepette volt egy rendületlenül előrehaladó „vezérszólam”, amely az álmot és a hitet képviselte. Azt a hitet, mellyel a 19. század közepén, amikor Esztergomnak még csak három-négyezer lakosa volt, és a bazilika dombjáról gyümölcsösöket, szőlőket lehetett látni, ilyen nagy léptékű templomot építettek. Hiába érvelt a kortárs kritika, hogy az épület túl nagy, túlságosan fenséges – idézte fel a templom építésének időszakát a plébános, majd így folytatta: Ez a „nagyot álmodás” jellemezte Baróti Istvánt, az esztergomi bazilika orgonistáját és karnagyát is, aki igyekezett megmenteni az utókor számára az eredeti orgona megmaradt sípsorait. 1975-ben kezdődött orgonamegújítási vállalkozása, amely a hetvenes évek anyagi lehetőségei között keresztülvihetetlen volt, ötvenegy év alatt mégis valósággá vált.

„Most érezzük igazán, micsoda tragédia lett volna, ha elődeink csak annyit építettek volna, amennyire lehetőségük volt, amennyire tellett. Végtelenül szegények és kicsik lennénk ma. Ez a túlcsorduló bőség és az a biztonság, amellyel mindez megépült a háborgó tengeren, egyedül a hittel magyarázható. Azzal a hittel, ami ebben a városban arra ösztönözte és ösztönzi ma is az embereket, hogy összefogással, elköteleződéssel, szeretettel, hűséggel és kitartással tegyenek erőfeszítéseket ezért a csodáért” – mondta Török Csaba, és hozzátette: az itt dolgozók áldozata „öröm és forrás”, mindennapi munkájuk ünnepi pillanatokat jelent mások számára. Naponta átérzik, mekkora felelősséggel és mennyi feladattal jár ez hatalmas örökség.

„Egyszerűbb volna egy kápolnát kinyitni reggelente”, másfelől azonban „ez a csoda” rengeteg embert megérint, megszólít – mondta a plébános. – A bazilikát megtöltő sokaság mutatja, mennyi embernek fontos ez a templom, és a szeretetnek, amellyel ideérkeznek, ereje van.

A hit mellett éppen a szeretet a másik nagy erő, ami életben tartja azokat, akik haladni próbálnak a háborgó tengeren

– szögezte le Török Csaba. Rámutatott: amikor az evangéliumi történet szerint Péter a viharos vízen jár, egyszerre jellemzi bátorság és kicsinyhitűség.

Néha sikerül, teszünk néhány lépést a hullámokon. A vizek tetején ott áll Krisztus, szilárdabban, mint bármilyen szikla, és a lehetetlen lehetségessé válik. Így születik meg a csoda, amely megtart bennünket.”

Török Csaba ezekkel a gondolatokkal zárta beszédét: „Végső soron

csak így éri meg embernek lenni. Mindig többé válni, mint ami elérhető, mindig nagyobbat álmodni, mint amit merhetünk.

Így lehetünk ott mégis abban a vezérszólamban, ami a hullámok zúgása között is kitartóan és biztosan halad az útján a cél felé, amely maga Krisztus.”

A liturgiát követően elhangzott az első nyilvános koncert a felújított és immár megáldott nagyorgonán. Kováts Péter főszékesegyházi karnagy, orgonaművész mutatta be a megújult hangszer művészi értékeit.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír