„Mindnyájan lépjetek be az Úr örömébe” – Húsvét vigíliája a püspöki székhelyeken

Hazai – 2023. április 9., vasárnap | 20:00

Az április 8-án, nagyszombat éjszakáján bemutatott püspöki liturgiákról adunk összefoglalót.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Nagyszombaton, április 8-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban este 8 órakor kezdődött a vigíliaszertartás, Palánki Ferenc megyéspüspök vezetésével.

A liturgia elején a papság és az asszisztencia a templom bejáratánál meggyújtotta a húsvéti gyertyát; majd felcsendült az Egyház leggyönyörűbb ősi éneke, az Exultet, a megváltás misztériumának meghirdetésével. A húsvéti öröméneket Csapó Márton diakónus énekelte.

Virágvasárnap a passió énekléskor hallottuk, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, a templom függönye a tetejétől az aljáig kettészakadt, földrengés támadt és sok elhunyt szent teste föltámadt, és bementek a városba, megjelentek az embereknek – mondta homíliájában Palánki Ferenc megyéspüspök. – Az, hogy kettészakadt a templom függönye, azt jelképezi, hogy befejeződött az Ószövetség, vége van az ószövetségi áldozatoknak, mert megtörtént az egyetlen tökéletes áldozat, megszűnt a különbség a választott nép és a pogányok között, mert Jézus minden ember Megváltója. Minden ember meghívást kapott az üdvösségre és Isten szeretett gyermeke lehet.

Nagy öröm, hogy ebben a szentmisében két testvérünk kacsolódik közösségünkhöz. Felnőttként keresztelkednek meg – mondta a főpásztor. – Hiszem, hogy szíven találta őket Isten igéje, amelyről tudjuk, hogy olyan, mint az eső, a hó: „lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek” (Iz 55,10).  Az Isten szavát, igéjét a legteljesebb módon Jézus nyilatkoztatta ki, hiszen ő maga volt az Isten kimondott Igéje.

A feltámadás csendben történt. A világ azt sugallja, hogy akkor leszünk boldogok, ha nem kell szenvednünk. Jézus pedig, aki a kereszten bebizonyította a szeretetét, arra tanít, hogy vállaljuk a keresztjeinket, és ne az érzelmeinkkel közelítsük meg ezt a misztériumot, hanem a hitünkkel.

Jézus Krisztus föltámadt, és vele együtt föltámadnak mindazok, akik hisznek benne, akik részesednek a keresztség szentségében, és megkapják az istengyermekség kegyelmét.

Az Ő közösségébe, a titokzatos testébe, az Egyházba a keresztség kapuján lépünk be. Beléptünk a végidő idejébe, az örökélet idejébe, az Isten jelenlétének, örök szeretetének idejébe.

Nagycsütörtökön, az olajszentelési szentmisén megszenteltük a szent olajokat, a krizmát is, amivel felkenjük az újonnan megkeresztelteket a bérmálás szentségében. A felkent azt jelenti: messiás. Ha valakit felkenünk, a Messiásnak, Jézus Krisztusnak, a Megváltónak hírnöke kell hogy legyen – hangzott el a szentbeszédben. – Erőt, bölcsességet, kegyelmet ad ez a szentség, a Lélek ajándékait, hogy Krisztus-hordozóként tudjunk a szeretet hírnökei lenni.

Hálás vagyok azért, hogy két felnőtt megkeresztelt ember bebizonyította, hogy Isten kegyelme ma is működik, nap mint nap velünk van, és rajtunk keresztül akar tevékenykedni a világban, megmutatva a Szentháromság szeretetközösségét és azt, hogy mi ebbe a közösségbe kaptunk örökre meghívást – zárta homíliáját Palánki Ferenc püspök.

Húsvét vigíliáján szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt megtérőknek. Ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A nagyszombat esti szertartás Debrecenben két felnőtt keresztény megkeresztelésével és bérmálásával folytatódott.

A szentmise húsvéti körmenettel folytatódott, majd szentségi áldással ért véget. A húsvéti vigíliaszertartást a Debrecen Televízió élőben közvetítette, amelyet az egyházmegye YouTube-felületén is követhettek a hívek.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

*

Egri Főegyházmegye

A templom sötétjében, a húsvéti gyertya és a tűz megszentelésével kezdődött a nagyszombat esti húsvéti liturgia az egri bazilikában április 8-án. Ternyák Csaba érsek a megszentelt tűzről gyújtotta meg a húsvéti gyertyát.

A székesegyházban folytatódó szertartáson felhangzott az Exultet, a húsvéti örömének.

„Húsvét vigíliáján tudjuk a legerőteljesebben megvallani, hogy mi, keresztények a feltámadt Krisztus követői, a Világosság fiai vagyunk – mondta a főpásztor. – A húsvéti örömének mégsem a világosságot, hanem ezt az éjszakát nevezte többször is áldottnak. A halál bilincsét ekkor törte szét Krisztus, és az alvilág mélyéről, mint győztes jött vissza. Nincs már okunk félni az éjszakától és a sötétségtől, mert Krisztus világossága beragyogja az emberiség éjszakáját. Nincs okunk a félelemre, mert a legnagyobb ellenségünk, a halál megsemmisült.” Aki beengedi Jézust az életébe, semmit sem veszít. Ebben a barátságban bontakozhat ki az igazi szabadság tapasztalata. Ne féljetek Krisztustól, nem vesz el tőletek semmit, hanem mindent nektek ad! – emelte ki az egri érsek.

Ternyák Csaba érsek ezen az ünnepen, a keresztvíz megáldása után egy felnőttet keresztelt meg. „A keresztelésre készülő testvérünk ma éjjel átéli annak felszabadító üzenetét, hogy e szentség által most meghal a bűnnek, és lélekben teljesen megtisztulva új életre támad. Anna, örömmel köszönt téged az anyaszentegyház” – üdvözölte a keresztelendőt a a főpásztor.

A víz megszentelését és a beavató szentségek kiszolgáltatását követően a jelenlévők együtt megújították keresztségi fogadalmukat.

Egyedülálló éjszaka ez. A feltámadt Krisztus dicsősége mindannyiunkban véget vetett a régi embernek, s benne új teremtménnyé váltunk.

Azért imádkozunk, hogy akik testben és lélekben megújultunk, tiszta szívvel szolgáljunk Istennek – hangzott el az egri érsek homíliájában.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Fotó: Egri Főegyházmegye

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros tartotta április 8-án a budapesti Szent István-bazilikában a húsvéti vigília szertartását.

„Ha rátaláltunk az örök élet titkára, akkor ez fontosabb minden más emberi felfedezésnél. Akkor tévedés vagy érzéki csalódás azt hinni, hogy értelmetlen az életünk. Akkor másként kell megterveznünk minden napunkat” – fogalmazott homíliájában a főpásztor.

„Senki sincs, akit a halálon győztes Üdvözítő kizárt volna irgalmasságából. Mindannyian részesülhetünk a feltámadásban és az örök boldogságban, ha befogadjuk őt. Mert Isten végtelen szeretete magához emelte emberségünket ebből a világmindenségből az ő felfoghatatlanul gazdag életébe” – mondta Erdő Péter bíboros. 

„Ha mi, emberek Istennel találkozunk, mindig lenyűgöz minket a titok. Borzong és ujjong a szívünk (...) Nemcsak a lelkünk vágya, nemcsak a sebesen szálló gondolat repít minket túl a téren és az időn, hanem ennek az elemi erejű tapasztalatnak az élménye is, Isten szeretetének ellenállhatatlan hatalma, mely szétszakítja körülöttünk az idő burkát és a kozmosz határait. Menjünk tehát, adjuk hírül testvéreinknek – hiszen testvérünk minden ember itt, az ég alatt –, hogy többek vagyunk, mint amire sokszor becsüljük magunkat, hogy nincs más boldogság, mint az, ami az irgalomból, a megbocsátásból, a figyelmes, a mindenét megosztó szeretetből fakad; hogy

el kell kezdeni szeretni minden embert itt, a földön, hogy az örök boldogságban is társak legyünk”

– hangzott el a szentbeszédben.

A húsvéti vigíliaszertartás feltámadási körmenettel zárult. Erdő Péter bíboros vezetésével a hívők a bazilika falai körül hirdették a feltámadás örömét.

Bővebb beszámolót ITT olvashatnak.

Fotó: Prófusz Ádám/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

*

Győri Egyházmegye

Április 8-án, nagyszombaton a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott vigíliaszertartás elején Veres András megyéspüspök elvégezte a tűzszentelés szertartását, megáldotta a tüzet, melyről meggyújtotta a húsvéti gyertyát, amely Krisztust jelképezi, a világ Világosságát. A templom sötétségében felhangzott a húsvéti örömének, az Exultet, majd a glóriára ismét megszólaltak a harangok, az orgona és a templom csengői.

Ezen az éjszakán megünnepeljük, hogy Krisztus feltámadt és ezzel mindnyájunknak reményt ad az örök életre – mondta homíliájában a főpásztor. – Olyan remény birtokában vagyunk, amely minden emberi elképzelést felülmúl. A Krisztus feltámadása által kapott remény fényében tovább tudunk menni életünk útján, ha nem is értjük annak minden eseményét. A keresztény remény, amelyet Krisztus feltámadása által kaptunk, túlmutat a földi élet reményein és vágyain. A reménynek, amely a Krisztussal való találkozásból születik, meg kell mutatkoznia a mindennapi életünkben is – tette hozzá Veres András püspök.

XVI. Benedek pápa Spe salvi, a reményről szóló enciklikájára utalva a győri megyéspüspök kiemelte: a keresztény remény átformáló erővel bír. „Aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él (vö. Ef 2,12).

Az embernek igazi, nagy és minden törésen átvezető reménye csak Istenben lehet.

Az az Isten, aki mindvégig, a beteljesedésig szeretett és szeret” – idézte XVI. Benedek enciklikájából Veres András püspök.

A szentbeszédet követően a jelenlévők megújították keresztségi fogadalmukat, majd az Eucharisztia liturgiájában ahhoz az asztalhoz járultak, melyet halála és feltámadása által terített számunkra az Úr.

A szentmise után körmenetet tartottak a székesegyház körül.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Fotó: Szabó Attila

*

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Április 9-én, húsvétvasárnap hajnalán Kocsis Fülöp metropolita vezetésével végezték el a feltámadási szertartást Debrecenben, az Attila téri főszékesegyházban.

Körmenettel vette kezdetét éjfélkor a feltámadási szertartás. A papság és a hívek, kezükben a síri mécsesből merített gyertyalánggal, a templom ajtó előtt énekelhették először a húsvéti tropárt: „Feltámadt Krisztus, halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott!” Ezt követően a főpásztor megnyitotta a sírboltot jelképező templom kapuit, s ahogyan a kenethozó asszonyok, a hívek sem találták már bent az addig sírban nyugvó Krisztust. Síri leple helyett immár a keresztet, az evangéliumos könyvet és a húsvéti ikont csókolhatták meg.

A szertartáson a hajdúdorogi érsek felolvasta  Aranyszájú Szent János húsvéti beszédét, majd elmondta húsvéti üzenetét.

„Föltámadt Krisztus! Legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.”

Ma a pokol sajnálkozva kiáltja: Jobb lett volna nékem, ha Mária szülöttjét be nem fogadtam volna, ki rám jött és hatalmamat megrontotta, az érckapukat széttörte, s a lelkeket, kik letartva voltak, Isten lévén, felszabadította – idézett a szombat esti vecsernyéből Kocsis Fülöp. – Ma a pokol sóhajtva kiáltja: Megtört a hatalmam, befogadtam egy halottat, mint a holtak egyikét, de egyáltalán nem bírom magamnak megtartani, el kell bocsátanom a többivel együtt, akiken uralkodtam. Voltak halottaim öröktől, ez azonban, íme, mind föltámasztotta. Megsemmisült minden erőm, a Pásztort keresztre feszítették, ő pedig föltámasztotta Ádámot. Akiken hatalmaskodtam, elvesztettem, és akiket erőmben elnyeltem, mind kibocsátottam.

Krisztus saját halálával győzte le az embereken uralkodó halált. Azzal győzött, ami látszólag őt győzte le. Isten kezében minden átalakul, nála minden eszközzé válik. A Teremtő kezében minden áldás – hangsúlyozta a főpásztor. – Ezért mutatta meg nekünk hatalmát a legnagyobb ellenségünk fölött, hogy higgyünk. A halálból életet formált. A halál eszközéből, a keresztből győzelmi jel lett. Ezért fut előle a sátán. Amikor magunkra vetjük, az ördöggel dacolunk. Arra emlékeztetjük, hogy a végső győzelem nem az övé. De magunkat is emlékeztetjük. Keresztet rajzolunk magunkra, mert ez Jézus jele. Keresztet vetünk, mert ezáltal győzött az élet a halál fölött. Keresztet vetünk, mert ebből sarjad ki az új élet.

Húsvét üzenete nem csak évről évre lelkesít minket – folytatta tanítását Kocsis Fülöp. –

A föltámadás ereje ott van a hétköznapjainkban is. Minden, ami történik, áldás, minden esemény magában hordozza az új élet csíráját.

Nincs reménytelen helyzet, elveszett élet. Fordulatok vannak, amelyek mindig irányba visznek, de csak ha Jézus a kormányos. A kereszt vitorla, mely segít, hogy a Lélek szele magával ragadja és irányba helyezze életünket.

A feltámadási szertartás végén az érsek-metropolita megszentelte a húsvéti kosarakat.

Bővebb beszámolót ITT olvashatnak.

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

*

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Április 8-án, húsvét vigíliáján Bábel Balázs érsek vezette a feltámadási szertartást a kalocsai főszékesegyházban.

Szentbeszédében a főpásztor megemlékezett XVI. Benedek pápáról, aki önéletrajzi írásában hálával említi, hogy nagyszombat ünnepén keresztelték meg, ami akkor vált számára örvendetessé, amikor megismerkedett az Egyház liturgiájának mélységeivel. Könyvet is írt írt erről, melyben azt emeli ki nagyszombat kapcsán, hogy örvendezünk az Úrban; tüzet szentelünk, melyről meggyújtjuk a húsvéti gyertyát; vizet szentelünk, ami az új élet forrása. Csodálatos jelképvilág. A keresztvíz által új életet kezdünk – mondta homíliájában Bábel Balázs.

Ehhez nekünk is hozzá kell járulnunk – hangsúlyozta a főpásztor. – A hit nem csupán annyi, hogy hiszem Istent. Ebben a hitben benne van, hogy a feltámadt Krisztusban hiszünk. A hit megerősít egy közösségben.

Jézus sokszor tanítja, hogy aki benne hisz, nem hal meg örökre. Azért adja nekünk a szentségeket, hogy higgyük, van feltámadás és örök élet. Az örök élet ajándéka nem egy végtelenített idő, hanem az a létmód, amely Isten élete.

Örök jelen, örök boldogság, tökéletesség és szeretet. Ezt ünnepeljük. Ezért zengenek a harangok, szólnak a csengők, az orgona, és ezért mondunk alleluját, hiszen miénk az örök élet boldogsága.

Bábel Balázs érsek kalocsa-kecskeméti érsek az ünnepi szentmisében felnőtteket részesített a beavató szentségekben.

A szertartás végén feltámadási körmenetet tartottak, hirdetve, hogy Krisztus feltámadt, legyőzte a halált, megajándékozott az öröklét és dicsőség boldogságával.

Fotó: Koprivanacz Kristóf

*

Kaposvári Egyházmegye

Nagyszombat este Varga László megyéspüspök mutatott be vigíliaszentmisét a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődött, majd a papság és az asszisztencia a húsvéti gyertya, Krisztus világossága fényénél vonult a szentélybe.

Ezt követően felhangzott a húsvéti örömének. Az olvasmányok után felcsendült a Glória, Isten dicsőítése; majd a szentlecke után, Isten népének örömét kifejezve szólalt meg az Alleluja.

Negyven napja készülünk Krisztus halálának és feltámadásának, hitünk legnagyobb ünnepének megtartására – mondta prédikációjában a főpásztor. – Nagyböjt kezdete óta készülünk saját húsvétunk megünneplésére. Megújítjuk a keresztségi ígéreteinket, mert történt velünk valami, ami nem a tapasztalatnak, hanem a hitnek a titka.

Amikor megkeresztelkedtünk, mindannyian meghaltunk és feltámadtunk. Új életet kaptunk Krisztusban. Ez a hit titka, ahogyan a szentmisében az Eucharisztia az átváltoztatás után anyagában kenyér és bor, lényegében azonban már Krisztus teste és vére. Ez hitünk szent titka, mint ahogyan a megkeresztelt embernek a Krisztusban való új élete is. Meghaltunk, és feltámadtunk. A halál számunkra lehetetlen akkor is, ha biológiailag a testünk meghal.

Az életünk Krisztusban folytatódik, mert a mennyország már elkezdődött. Az Isten országa, szereteturalma, bennünk való élete már elkezdődött, s ki fog teljesedni a biológiai halálunk után.

Csodálatos távlat mindannyiunk számára az, amit a keresztségben kaptunk. A keresztségünk óta nemhogy elvisel bennünket az Isten, hanem szenvedélyesen szeret, mint gyermekét, mint akit megváltott s szentélyévé tett a bennünk való léte által. Felfoghatatlan a keresztény ember méltósága. Isten tette ezt a méltóságot ilyen naggyá bennünk.

Bár csak mernénk hinni, amit Krisztus tett velünk a keresztség által!

Magára vette egész lényünket, emberi természetünket. Hitünk szerint azóta Krisztusban élünk, őt öltöttük magunkra. Az életünk Krisztus által el van rejtve a Szentháromságban.

Ha mernénk hinni ebben, az Isten által végbevitt ajándékban, kioldódnának a félelmeink, csökkenne a stressz, és egyre nagyobb bizalommal élnénk Isten és egymás iránt – hangzott el Varga László püspök szentbeszédében.

A főpásztor két katekument a keresztség, az Eucharisztia és a bérmálás szentségében részesített, majd a hívek keresztvízzel való meghintésével és a felajánlással folytatódott a szertartás.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Fotó: Szerafin Zoltán

*

Nyíregyházi Egyházmegye

A nyíregyházi székesegyházban március 8-án éjfél előtt pár perccel abbamaradt a sírbatételi vecsernye óta tartó virrasztás, szentírásolvasás a Szent Sír előtt. A nagyszombati csendességet a tömjénező csengettyűi törték meg elsőként.

A síri lepel még a sötétségben a Szent Sírból az oltárra került, majd a főpásztori gyertyájából merítve fényt körmenetre indultak a templom körüli téren, a feltámadási tropárt énekelve: „Midőn leszállottál a halálhoz, halhatatlan Élet, / akkor megtörted a poklot Istenséged fényével; / s midőn a holtakat is a mélységből föltámasztottad, / minden mennyei Erők örvendezve kiálták: / Életadó Krisztus Istenünk, dicsőség néked!”

Visszaérve a templom elé Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök felolvasta a feltámadási evangéliumot.

Ahogyan a sír szája elől elhengerített kő feltárta Krisztus üres sírboltját, megnyílt a templomkapu.

A bevonuláskor immár fényesen ragyogó templombelsőben a feltámadási ikon, a hófehér liturgikus ruhák és virágok a fényes feltámadást hirdették.

A húsvéti kánonnak különösen erőteljes, örömet sugárzó dallamvilága van, emellett mozgalmas is, hiszen a celebráló és koncelebráló papok tömjénezve járják körbe a templom minden részét az ódák alatt, sokszor ismételve az örömhírt:

Krisztus feltámadt.

A kereszt, ikon és evangélium csókolása után immár hagyományos módon Papp Tibor főhelynök felolvasta Aranyszájú Szent János feltámadási prédikációját „Élvezzétek mindannyian a hit lakomáját. (...)

Mindnyájan lépjetek be az Úr örömébe”

– hangzott el beszédében.

Szocska Ábel püspök arra hívott minden jelenlévőt, hogy örömmel kiáltsák vele azt, amiből erőt meríthet minden keresztény: Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!

Az utrenye végén a főpásztor megszentelte a pászkáskosarakat, és a szentelt vízzel a híveket is meghintette.

Bővebb képes beszámolót ITT olvashatnak.

Fotó és szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

 

*

Pécsi Egyházmegye

Keresztény életünkben most gyengén világít az Istentől kapott küldetésünk, de amikor újra meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, annak fénylenie kell, annak fényében világítani kell – mondta Felföldi László pécsi megyéspüspök április 8-án, nagyszombat este a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban celebrált vigíliaszentmisében, melyben hírül adták a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből.

A székesegyház előtt a főpásztor megáldotta a tüzet, melynek lángjával meggyújtották a Jézus élettelen testét szimbolizáló húsvéti gyertyát. A püspök és az asszisztencia csendben vonult be a húsvéti gyertyával a templomba; közben háromszor felhangzott a Megváltó feltámadott életét ujjongva hirdető ének – „Krisztus világossága! Istennek legyen hála!” –, és felgyulladtak a templom fényei. Az Exultet és az olvasmányok után felhangzott a Glória, megszólaltak a székesegyház harangjai, az orgona és a templom csengői, hirdetve a feltámadás örömhírét. A szentlecke után pedig újra felhangzott az Alleluja.

Szentbeszédében Felföldi László püspök a húsvéti vigíliát csúcsnak és forrásnak nevezte, melyre az Egyház minden tevékenysége irányul, melyből minden ereje forrásozik.

Amit el akarunk mondani, amit meg akarunk élni, amit kaptunk, és ami a küldetésünk, ezen az estén itt van előttünk egy szál gyertya fényében, amit behoztunk a sötétségből: Krisztus világossága.

Mindnyájan a sötétségből jöttünk a világosságra, de megvilágosodott a szívünk, a lelkünk, az életünk, és valami szebb, több született benne.

Jézussal az igazi világosság jött el az ember szívébe és valóságába. Valami új kezdődött.

Ez a húsvét, mely új fényt, új, látásmódot és világosságot hozott Jézusról, az Atyáról, önmagunkról és a világról – fogalmazott a főpásztor.

Az a feladatunk, Istentől rendelt küldetésünk, hogy a megvilágosodott szívet továbbadjuk másoknak, mert Krisztus feltámad, Krisztus él, és Krisztus ma is életet akar. Rajtunk múlik, hogy a fény kialszik, vagy továbbadjuk – mondta homíliájában Felföldi László püspök.

A szentbeszédet követően a pécsi megyéspüspök megáldotta a vizet, majd meghintette vele a híveket, akik megújították keresztségi ígéreteiket.

A húsvéti vigílián a zenei szolgálatot a székesegyház Mozart kórusa végezte; az orgonánál közreműködött Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatója. A szentmisében elhangzott Kovács Szilárd Ferenc In terra pax című kórusműve.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

*

Székesfehérvári Egyházmegye

Nagyszombaton a székesfehérvári székesegyházban tartott húsvéti vigíliaszertartás kezdetén Spányi Antal megyéspüspök a jelen lévő papsággal és asszisztenciával csendben a templom előterébe vonult, majd a tűz megszentelése után feldíszítette a Krisztus világosságát jelképező húsvéti gyertyát.

A húsvéti örömének és az ószövetségi olvasmányok után kivilágosodott a templom, és fölzúgott az ünnepélyes Alleluja.

Homíliájában a főpásztor úgy fogalmazott, hogy a szent háromnap a teljesség – szenvedés és szeretet – megélésének az ideje. A nagyheti liturgiák Krisztusnak a szeretettel egybeforrt életébe helyeznek bele minket is. Szembesültünk azzal, hogy mindez miattunk és értünk történt, és megtapasztaltuk a lélek sötétségét és a bűnbocsánat gyógyító erejét.

A Feltámadott fénye, a hit fénye mindent beragyog, mindent megújít, mindent átváltoztat. A hit fénye kétezer éve jelen van mindennapjainkban.

Mint ahogy kétezer évvel ezelőtt sem a sötétségé volt a végső győzelem, úgy életünkben sem. A mi dolgunk, hogy a győzedelmes Krisztust kövessük, és vele forrjunk eggyé. Így válhatunk Isten kezében a béke és az öröm eszközévé, életünk pedig Krisztusnak szánt ajándékká – hangsúlyozta Spányi Antal püspök.

A szentbeszéd után a jelenlévők megújították keresztségi fogadalmukat, és elimádkozták a Mindenszentek litániáját.

Bövebb beszámolót ITT olvashatnak.

Fotó: Kovács Marcell

*

Szombathelyi Egyházmegye

A húsvéti vigíliaszertartás a szombathelyi székesegyház előtt a tűzszenteléssel kezdődött. Ezt követően Székely János megyéspüspök és az asszisztencia a húsvéti gyertyával – Krisztus világosságával – bevonult a templomba.

A szentmise elején elhangzott az Exultet, e csodálatos éjszakának, Krisztus feltámadásának örömhírét hirdetve. Az olvasmányok után megszólaltak a nagycsütörtökön elcsendesedett harangok és az orgona.

A főpásztor szentbeszédében a negyedik zsoltárra hívta fel a figyelmet. Húsvét ünnepének lényege megfogalmazható e zsoltár szövegével – fogalmazott Székely János püspök.

Isten az élet útját mutatja nekünk, a szeretet és az öröm tágasságát. Ha a szívünk szűkös, és csak ezt a véges világot látjuk, akkor az élet kudarcai mindent elszürkítenek.

Húsvét azt üzeni: Isten az élet teljességét kínálja. E mögött a világ mögött végtelen szépség és jóság rejtőzik, benne az élet és értelem csodája.

Isten szeretetből alkotott minket. Az Ő szeretetéből nem tudunk kiesni, ezért az emberi lélek halhatatlan. Az ember az isteni élet teljességére csak Istennel tud eljutni.

Húsvét titkával egy új dimenzió jött létre. Az ember számára megnyílt a lehetőség, hogy Istenben éljen, az önzés börtönéből kiszabaduljon – hangsúlyozta a szombathelyi megyéspüspök. – Húsvét eseménye valóság. Itt van közöttünk.

Feltámadt Krisztus! Itt kopogtat az életünk ajtaján. Húsvét élő valóság. Nyissuk ki az életünk kapuit.

Tágítsuk ki a szívünket, engedjük be az Istent – buzdított szentbeszédében Székely János püspök.

A homília után egy felnőtt a keresztség és a bérmálás, két másik felnőtt pedig a bérmálás szentségében részesült.

A szentmise végén a főpásztor a székesegyház elé vonult, és áldást adott a városra és a benne élőkre, majd az oltártól a jelen lévő hívekre.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldala

*

Váci Egyházmegye

A húsvéti vigília szertartását Vácon a Barátok templomában Marton Zsolt megyéspüspök vezette.

A nagyszombati szertartás a tűz szentelésével kezdődött a szentélyen kívül.

A szentbeszédet Balázs Pál, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyugalmazott rektora mondta. A húsvéti szent liturgia nemcsak emlékeztet bennünket Isten valamennyi ígéretére, hanem át is élhetjük azokat – hangzott el prédikációjában. – Isten arra hív, hogy értelmünkbe, szívünkbe hittel fogadjuk be Isten valamennyi ajándékát.

A passióban nagypénteken elhangzott: „Beteljesedett” (Jn 19,30).

Nemcsak az ember Jézus földi élete teljesedett be, hanem Istennek a teremtésben elkezdett valamennyi műve. Isten valamennyi ígérete beteljesedett.

Jézus a kereszten legyőzte a gonoszt, adósságlevelünket kifizette, feltámadásával pedig kinyitotta a mennyország kapuját, de ezt a felfoghatatlanul nagy ajándékot a szabad akaratú embernek el kell fogadnia. Ez nekünk, embereknek nem könnyű dolog. Az apostoloknak sem volt az, ezért Jézus szinte parancsba adja nekik: Vegyétek a Szentlelket. Vegyétek a Szentlelket, hogy tovább tudjátok adni – hangzott el a szentbeszédben.

Bővebb beszámolót ITT olvashatnak.

Fotó: Váci Egyházmegye

*

Veszprémi Főegyházmegye

Urunk feltámadásának ünnepén a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban Udvardy György érsek vezette a vigíliaszertartást.

A Szentháromság téren a főpásztor megszentelte a tüzet, majd öt tömjénszemet szúrt a húsvéti gyertyába kereszt alakban, Krisztus sebhelyeinek jelenként; majd meggyújtották a húsvéti gyertyát, melynek fénye Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

A székesegyházban folytatódó szentmise homíliájában a veszprémi érsek hangsúlyozta: Jézus Krisztus feltámadt. Jézus Krisztus él, mi találkoztunk vele. Ezt a bizonyosságot nem veheti el tőlünk senki. A mi hitünk húsvéti hit. Hisszük, Jézus Krisztus értünk emberré lett, meghalt, de föltámadott. Jézus él, és élettel ajándékozza meg mindazokat, akik benne bíznak. Jézus Krisztus föltámadott, ez adja meg életünk számára az értelmet, a reményt, ez gyújt világosságot szívünkbe.

Jézus Krisztus halála és föltámadása az a biztos pont az életünkben, ami hitünk alapja, az Egyház léte, a szentségek ereje, a tanítás bizonyossága, a közösség összetartó ereje. Jézus Krisztus él. Ez az erő az, ami összegyűjtött ma bennünket ezen az éjszakán.

Találkoztunk vele, ezért hisszük, hogy ő él, hisszük, hogy ő az Isten Fia, a Messiás, a Megváltó, az egész emberiség Megváltója. És mert Jézus Krisztus él, mert mi találkoztunk vele, ezért köteleztük el magunkat az ő személye iránt; ezért vagyunk keresztények, ezért keresztelkedtünk meg; ezért kaptuk meg Jézus Krisztus Lelkét.

Jézus Krisztus halála és föltámadása nem egy távoli jövő reménye, hanem a jelen pillanat valósága.

Ennek erejében élünk, ennek erejében hozunk döntéseket, ennek erejében szeretünk, ennek erejében hiszünk Jézus Krisztus tanításában, és bízzuk rá magunkat Istenre. Krisztus fényénél értelmezzük az életünket, és Krisztus a megfeszített itt van fölöttünk a keresztfán és értelmet ad mindennek – fogalmazott szentbeszédében Udvardy György érsek.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

 

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Egri Főegyházmegye; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Győri Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Nyíregyházi Egyházmegye; Pécsi Egyházmegye; Székesfehérvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye; Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria