„Mindvégig szerette övéit” – Az utolsó vacsora emlékmiséje egyházmegyéinkben

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az Oltáriszentség alapításáról emlékeztek meg nagycsütörtökön a debreceni Szent Anna-székesegyházban, ahol Palánki Ferenc megyéspüspök mutatta be a szentmisét. A szertartáson részt vett Németh István püspöki titkár, az egyházközségben szolgáló papok, az egyházmegye papnövendékei, az egyházközség akolitusai és a hívek.

Palánki Ferenc püspök homíliájában, a krisztusi szeretet mélységére irányította a figyelmet.

Krisztus tisztában volt küldetésével, tudta, hogy „eljött az óra”, hogy visszatérjen az Atyához, és azt is tudta, hogy elárulják. Mindezek ellenére „mindvégig szerette övéit”. Ez a szeretet nem a körülményektől függ, hanem minden helyzetben teljes és odaadó. A megyéspüspök hangsúlyozta:

a tökéletes szeretet képes szeretni a tökéletlent is.

A lábmosás jelenetére utalva kiemelte, hogy Jézus még árulójának, Júdásnak is megmosta a lábát. Ez a gesztus az ellenségszeretet és a feltétel nélküli odaadás radikális példája.

Krisztus nem mérlegel, nem méri, ki érdemli meg a szeretetet – szeretete határtalan, és erre hív meg minden embert.

A szentmise ITT visszanézhető

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

*

Egri Főegyházmegye

Nagycsütörtökön este az utolsó vacsorára emlékezve mutatott be szentmisét Ternyák Csaba egri érsek a bazilikában. A főpásztor az átváltoztatás előtti imádságról elmélkedett szentbeszédében, kiemelve, ugyanaz történik, ami kétezer éve az utolsó vacsorán történt:

az Eucharisztia révén belépünk Jézus örök jelenébe.

Eucharisztikus imádságunk az Úr kezeire és szemeire irányítja figyelmünket. A lelkipásztorok kapták a megbízatást, hogy kézbe véve a kenyeret, hogy az imádságuk nyomán Krisztus testévé változzék át. A papszenteléskör a püspök ezért keni fel a szentelendők kezét, hogy azok áldó kezekké váljanak, saját kezét pedig imádkozó mozdulattal a fejükre helyezi, hogy a kézrátétel ereje által képesek legyenek tanúskodni Isten jóságáról.

A kenyér átváltoztatása az egész világ átváltoztatásának a kezdete: új emberről, új világról van szó, amely ebben az apró, átváltoztatott ostyában veszi a kezdetét.

Áldozáskor nem földi kenyeret kapunk a kezünkbe vagy a nyelvünkre, hanem Krisztus saját testével táplál bennünket.

A vacsora után Jézus megmossa tanítványai lábát, példát adva ezzel, hogy ők is így tegyenek, szimbolikusan, hiszen vele való közösségünk csak akkor lesz teljes, ha a Krisztus testével való megerősítés Karitásszá, tevékeny szeretetté válik bennünk a hétköznapokban. „Ezért amikor áldozunk, akkor mintegy kötelezettséget vállalunk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlására” – emlékeztetett Ternyák Csaba.

Az érsek ezután a tanítás szavait megerősítve, Jézus szolgáló szeretete jegyében felidézve tizenkét ember lábát mosta meg szimbolikusan.

A szentmise végén minden díszt eltávolítottak az oltárról, emlékeztetve arra, hogy Jézust megfosztották ruháitól, s az Oltáriszentséget a mellékoltárhoz vitték, Jézus elfogatását, elhurcolását kifejezve.

Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió

Forrás: Bérczessy András/Egri főegyházmegye

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Nagycsütörtök este, az utolsó vacsora emlékére Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be szentmisét a felújított esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban. Az április 2-i szertartáson a püspök tizenkét hívőnek: az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet négy papnövendékének, valamint a plébániai hívőközösség nyolc fiatal férfi tagjának mosta meg a lábát.

Martos Levente Balázs homíliájában arról beszélt, hogy az egyházi év egészében, főként a húsvéti szent három napon különös erővel emlékezünk az üdvösség titkára, Isten szeretetének megnyilvánulására, Jézus Krisztus szent jelenlétére a szentségi jelekben, az imádságban és a teremtett világ titokzatos és hatalmas valóságában.

Nagycsütörtök estéjén az Egyház az Eucharisztia alapítása mellett a lábmosás gesztusára is emlékezik. Ez a püspök szavai szerint

különleges, váratlan és végső szeretetjel, amellyel Jézus még egyszer meg akarta mutatni kitartó szeretetét a tanítványoknak.

Abban a végső jelben, amelyet Jézus hagyott ránk a kenyér és a bor színe alatt, és azokban a cselekedetekben, amelyeket a liturgia a mindennapok világából emel be, napról napra, évről évre mélyebben érthetjük meg – és fogadhatjuk el – Jézus szeretetét.

Végül Török Csaba, a főszékesegyház plébánosa minden díszt eltávolított az oltárról, arra emlékeztetve, hogy Jézust megfosztották ruháitól.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Mudrák Attila

Forrás: Zsuffa Tünde/Eszteregom-Budapesti Főegyházmegye

*

Győri Egyházmegye

Az utolsó vacsorára emlékezve Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A liturgia keretében sor került a lábmosás szertartására is.

Jézus tudta, hogy elérkezett a megváltás nagy eseményének ideje. Az apostolok nem sejtették, hogy történelmi távlat lezárói, hiszen az egész üdvösségtörténet előkészület volt az utolsó vacsorára. Ezen a vacsorán Jézus megmutatta az Atya emberek iránti végtelen szeretetét. Jézustól Péter és János kapott megbízást, hogy ennek a sorsdöntő alkalomnak az utolsó részleteiről gondoskodjanak – világított rá szentbeszédében a Győri Egyházmegye főpásztora. – Isten Jézus által mindnyájunkat meghívott erre a vacsoraközösségre, és minden szentmisében újra és újra erre hív bennünket.

Nagycsütörtök estéjén, amikor hálát adunk azért, hogy mi ennek a közös asztalnak részesei lehetünk, gondoljunk arra is, hogy környezetünkben, talán családtagjaink közül is sokan távol maradnak ettől az asztaltól. Nagyon fontos, hogy a hívő keresztények, a gyakorló keresztények saját életük gazdagságával mutassanak rá Jézus asztalközösségre szóló meghívására azoknak, akik még nem részesei ennek.

Milyen öröm, milyen béke, milyen nyugalom Krisztus társaságában az ő asztalánál helyet foglalni!

A Jézussal való közösségből merítsünk erőt, hogy másokat is közelebb tudjunk vezetni az ő asztalához – bátorította a székesegyházi hívő közösséget Veres András püspök.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Ábrahám Kitti

Forrás: Győri Egyházmegye

 *

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Vecsernyével és Nagy Szent Bazil liturgiájával emlékeztek nagycsütörtökön az Eucharisztia megalapítására Debrecenben, az Istenszülő oltalma görögkatolikus főszékesegyházban.

A különleges szertartást évente mindössze tíz alkalommal, főként a nagyböjti vasárnapokon, továbbá nagycsütörtökön és nagyszombaton végzik. A liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette a Hajdúdorogi Főegyházmegye több papjának, diakónusának és a debreceni parókia szolgálattevőinek asszisztenciájával.

Kocsis Fülöp metropolita Jób történetéről elmélkedett, majd Júdás életére irányította a figyelmet. Hívta, ő pedig lelkes követője lett. Sok teológus kutatta már az árulás okát. Valószínűleg nemcsak a pénzről volt szó. Júdás gondolataiban megromlott valami, és egyre távolabb került Jézustól. A titkos vacsora egyik ábrázolásán Jézus főpapként osztja ki a kenyeret és a bort az apostoloknak, a sor végén pedig ott van Júdás; elfordulva szorongatja pénzeszacskóját, és végül ott hagyja a glóriáját.

Amikor Júdás Jézussal egyszerre nyúl a tálba, „a falatot elveszi, de az élet kenyerét ott hagyja”.

A nagycsütörtöki események folyamában azonban egy másik apostol, Péter is kudarcot vallott: „háromszor tagadsz meg engem…”. Jézus megszólította, a szeretete pedig megtartotta őt. A papszentelés szertartásán a püspök az újszentelt tenyerébe helyezi az Eucharisztiát, s azt mondja: „Vedd e zálogot és őrizd azt a mi Urunk, Jézus Krisztus második eljöveteléig, mert számonkéri majd tőled.” Ebben a papokra bízott különleges feladatban mi is felismerhetjük Istent.

Az Eucharisztiában Isten nekünk adja magát, így válik a szentség a vele való találkozás lehetőségévé.

A beszámoló teljes terjedelemben ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

*

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Bábel Balázs érsek nagycsütörtök este az utolsó vacsora emlékmiséjét mutatta be a kalocsai főszékesegyházban.

Az érsek felidézte Malakiás próféta jövendölését, mely szerint napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot fognak bemutatni az Úrnak. Ez a prófécia az Eucharisztiában beteljesedett, hiszen, ahogy forog a Föld, valahol minden pillanatban Szentmisét mutatnak be az Úrnak. Az Eucharisztia ünneplése állandó, de nagycsütörtökön különleges szeretettel fordulunk az Oltáriszentséghez. Az utolsó vacsorát jelenbe hozva ünneplünk és hódolunk az Úr előtt.

Az ember egyénileg el tud mélyülni az Eucharisztia ismeretében és szeretetében. Az elsőáldozástól kezdve az utolsó „viaticumig”, útravalóig

az Eucharisztia számunkra az élet középpontja kell, hogy legyen.

Jézus annak idején fokról fokra bontotta ki tanítását az Eucharisztiáról. Kezdte a csodálatos kenyérszaporítás csodájával, majd az eucharisztikus beszéddel, melyet sokan nem is értettek meg. Az utolsó vacsora idejét pedig nem tetszőleges időpontra helyezte, hanem az ószövetségi húsvéttal hozta kapcsolatba. A benne lévő bárányáldozatot eucharisztikus áldozattá tette.

Feltámadása után az emmauszi tanítványok számára akkor vált biztossá a találkozás, amikor a kenyértörésben részesültek. Azóta az Egyház számára a legfontosabb az Eucharisztia ünneplése az ősegyháztól napjainkig.

Kezdetektől megvoltak a feltételei az Eucharisztiában való részesedésnek. Sőt egyfajta titoktartás is övezte. Nem lehetett az Eucharisztiát csakúgy bárkinek kiszolgáltatni. Fel kell készülni és bizonyos feltételeknek teljesülnie kell.

Az áldozás nem egyszerű esemény, hanem a leghatalmasabb értékű találkozás.

Az érsek szólt a nagycsütörtöki liturgia utáni virrasztás fontosságáról is: arról a csendes szemlélődésről, melyben a szeretet és imádás fejeződik ki. A halálra készülő Jézus virrasztása volt. De ez a jelenlét nemcsak a halálra emlékeztet bennünket, hanem Jézus feltámadására is. Ezért mondjuk minden misében: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A nagycsütörtöki ima tehát nem siralomházi jelenlét, hanem benne van a szenvedés, az áldozat, és a felcsillanó túlparti fény a feltámadásról és a megdicsőülésről. Prohászka Ottokár ír egy híres francia papról, aki megvakult, majd azt kérte a pápától, hogy otthon őrizhesse az Oltáriszentséget. A pápa megengedte a vigasztalására.

Jézus vigasztalásunkra maradt velünk, hogy érezzük erejét, szeretetét és teljességét

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

*

Kaposvári Egyházmegye

Az utolsó vacsorára és az Eucharisztia alapítására emlékezve mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök nagycsütörtök este a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén újra felhangzott a Dicsőség az orgona, a harangok és csengőszó kíséretében, melyek a könyörgést követően elnémultak, s majd húsvét vigíliáján szólalnak meg újra.

„Megértettétek, mit tettem veletek?” – idézte Jézus szavait a megyéspüspök prédikációjában. – Isten szeretete misztérium, ami nem azt jelenti, hogy érthetetlen, hanem azt, hogy kimeríthetetlen titok. Szemléljük közösen szeretetének titkát, amit elénk élt kétezer éve az Eucharisztiában, és szemléljük Isten szeretetének titkát a lábmosásban.

Az Eucharisztiában az önmagát kiüresítő szeretetet szemléljük és ünnepeljük.

A világot teremtő, mindenható Isten irántunk való szeretetből beletestesült az emberi lét korlátai közé. Közösséget vállal azokkal az emberekkel, akik bűnösök. Sőt, nemcsak közösséget vállal, hanem egyesül is velük – velünk. A mindenható Isten beszűkíti a létét egy csöppnyi ostyába, a halott anyagba, azért, hogy egyesülni tudjon velünk, mert a szeretet törvénye, hogy aki szeret, az egyesülni akar azzal, akit szeret. Elmegy a végsőkig az önkiüresítő szeretetben, s ugyanezt teszi a lábmosásnál is. Nem az ő dolga lett volna. Azt végzi, ami a szolga feladata, s itt is ugyanaz vezeti, mint az Eucharisztiában.

A prédikáció után került sor a lábmosás szertartására, amelyben a főpásztor megmosta tizenkét hív lábát, akik között férfi és nő, fiatal és idős, egészséges és fogyatékossággal élő, hajléktalan, egyedülálló és házas ember is volt – kifejezendő Isten szeretetének egyetemességét.

A szentmise az oltárfosztással ért véget, szimbolizálva Jézus ruháitól való megfosztását.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Kling Márk

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

*

Miskolci Egyházmegye

Nagycsütörtökön, az utolsó vacsora, és az Eucharisztia alapításának napján, délelőtt az alkonyati istentiszteletet Nagy Szent Bazil liturgiájával végezte Orosz Atanáz megyéspüspök, a Nagyboldogasszonyról nevezett székesegyházban, Miskolcon. Az egyházmegyét idén elsősorban a Csereháti Esperesi Kerület hívei, papsága és diakónusa képviselték a szertartáson.

A liturgiát Atanáz püspök a békéért ajánlotta föl, annak az imaláncnak a részeként, amely az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) felhívására nagyböjt elején kezdődött. Az imaláncot Albánia kezdte, és most nagyhéten, Magyarországon ér végét.

Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora mondott tanítást az evangéliumból is hallott nagycsütörtöki események jelentését és jelentőségét magyarázva.

Jézus szolgáló szeretetének egyik jele, amikor megmosta tanítványai lábát. „Amikor Jézus ezt végbeviszi, akkor nem a szerénységnek adja valami kicsiny, apró jelét, nem az alázatnak adja valami felszínes gesztusát, hanem annak adja legfőbb bizonyítékát, hogy Ő teljesen nekünk szentelte önmagát” – mutatott rá András atya, majd a tett mögött húzódó jelképekről is beszélt.

„Kétféle igét is használ itt az evangélium” – magyarázta a rektor. „Az egyik az egész testnek a megfürdését jelenti, a másik pedig egy-egy testrésznek a leöblítését. Mit jelent ez egy nagy fürdő és egy kis leöblítés, egy kis lemosás? Talán nem tévednek azok, akik azt mondják, hogy bizony itt János nem másra utal, mint a keresztségre. A nagy fürdő Jézus kereszthalála, amelyben lemossa a benne hívők bűneit a vér és a víz által, amely az Ő oldalából kifolyt. S ez a kis mosakodás, ez annak a hatása a szent keresztségben, amelyben részesül mindenki, aki hisz abban, hogy Jézus Krisztus kereszthalálában van a mi megváltásunk.”

A lábmosás gesztusa, és benne a keresztség és az Eucharisztia, a víz és a vér Egyházunk két fő misztériuma, amelyen az egész Egyházunk alapul és nyugszik

– hangzott el András atya beszédében.

A szertartás azzal zárult, hogy a miskolci főpásztor a csereháti kerületben szolgáló papok, papnövendék és képviselő-testületi tagok lábát mosta meg, szóról szóra követve az erről szóló evangéliumi szakasz leírását.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Nyíregyházi Egyházmegye

Szocska A. Ábel püspök alkonyati istentiszteletet, majd Nagy Szent Bazil liturgiáját végezte nagycsütörtökön a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban. Az utolsó vacsora titkának legmélyebb liturgikus megélésében püspöke mellett jelen volt a Nyíregyházi Egyházmegye papságának egy része. Közösen emlékeztek meg a szentségek alapításáról, majd Krisztus példaadó alázatáról a lábmosás szertartásán.

Szocska Ábel homíliájában a papi hivatást három alapvető tapasztalat – az öröm, a nehézség és a hűség – mentén világította meg. A püspök hangsúlyozta, hogy a hivatás alapja az a kezdeti öröm, amellyel a pap elindul a szolgálat útján.

Figyelmeztetett: a belső tüzet és derűt tudatosan őrizni kell, hiszen „ha hiányzik belőlünk az öröm, a hívek sem látják rajtunk, mekkora kegyelem Krisztust szolgálni”. A prédikáció második pillére a nehézség volt. A főpásztor rámutatott, hogy a küzdelmek nem csupán a jellemet formálják, hanem az őszinteség és a mély imádság forrásai is. „Bizonyos, hogy legmélyebb imádságaink a legnagyobb megpróbáltatások közepette születnek” – fogalmazott. A hűségről szólva kiemelte, hogy a valódi keresztényi mivolt a váratlan helyzetekben és a bántások idején mutatkozik meg. Záró gondolatában hangsúlyozta:

a pap számára nem elegendő pusztán hinni a tanításban, hanem személyes kapcsolatban, „Krisztussal kell élnie”.

A liturgiát követően, de attól el nem választva került sor a lábmosás szertartására. Krisztus alázatát követve a megyéspüspök levette felső püspöki öltözetét, és magára kendőt kötve tizenkét klerikus társa – tíz áldozópap és két papnövendék – lábát mosta, törölte és csókolta meg.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Juhászné Szabó Erika/Nyíregyházi Egyházmegye

*

Pannonhalmi Főapátság

Ahogy az utolsó vacsora előtt Jézus megmosta a tanítványok lábát, példáját követve a nagycsütörtöki szentmisében Hortobágyi T.Cirill pannonhalmi főapát mosta meg szerzetestársai lábát. A liturgia végén pedig szintén ő végezte el az oltárfosztás szertartását. Minden díszt eltávolított az oltárról jelképezve Jézus elfogását és elhurcolását. A szentmisén Dejcsics Konrád OSB, pannonhalmi kulturális igazgató e gesztusra irányította a figyelmet igehirdetésében.

A nagycsütörtöki liturgia végén történő oltárfosztás rítusa a Golgotán történő eseményeket és az Isten és ember közötti kapcsolat megszakadását szimbolizálja: „Hogy meztelenül, csupaszon álljon előttünk az oltár.” A szónok rávilágított, hogy az oltárt maga a főpap csupaszítja le, megmutatva, hogy „a hierarchia, a főnök, a tekintély volt az első, aki engedte és újra meg újra engedi, hogy maga is eszköz legyen a halál kezében.” Ez a bűnbánó szembesülés azonban nemcsak az egyházi vezetőké, hanem mindannyiunké, hiszen

mulasztásainkkal és hűtlenségeinkkel mindannyian sebeket ejtünk Krisztus testén.

A lecsupaszított, díszeitől megfosztott oltár látványa egyszerre drámai és fájó, különösen azok számára, akik ebben a cselekedetben a rajtuk esett valós erőszakot élik újra, hiszen „a lecsupaszított oltár ők maguk.” A beszédében Dejcsics Konrád

arra hívta a hívőket, hogy ne fordítsák el a fejüket a fájdalom elől, hanem tartsanak ki a csendben, mert „a közösség, az Egyház a megrendültségben születik meg.” 

A szentmise ITT visszanézhető, az elhangzott szentbeszéd teljes terjedelemben ITT olvasható.

Fotó: Andrónyi Tamás

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

*

Pécsi Egyházmegye

Jézus Krisztus és az apostolok utolsó vacsorájára emlékező, szimbolikus üzenetekben gazdag szentmisét mutatott be a pécsi székesegyházban Máger Róbert püspöki irodaigazgató, plébános. A szentmisét virrasztás, majd fáklyás zarándoklat követte a Havi-hegyi templomhoz.

Máger Róbert homíliában kiemelte: nagycsütörtök este, amikor Jézus átadja nekünk szeretetének szentségét, kezdetét veszi elárultatása és szenvedése is.

Az ellentétek éjszakáján, amikor a legnagyobb szeretetlenség és hűtlenség, a bűn sötétsége elhatalmasodik, túlárad a szeretet bősége.

Szentbeszédében a szónok rávilágított a jánosi és a szinoptikus evangéliumok közötti mély teológiai párhuzamra: míg a másik három evangélista az Eucharisztia alapítását beszéli el, addig Szent János evangéliumában a lábmosás leírásával fejezi ki a szolgáló krisztusi szeretetet végső jelét.

Az Olajfák hegyén imádkozva Jézus feloldotta az engedelmesség és a szabadság közötti látszólagos ellentétet, és megnyitotta az utat a szabadság felé

– hangsúlyozta. Évről évre ezen az estén lélekben mi is ott vagyunk Jézus mellett, tanúi vagyunk imádságának, gyötrelmeinek A bűn éjszakája felett, mely a meg nem értés és az igazság elhomályosulásának jelképe, csak az Eucharisztia hűséges ünneplésével és a lehajló, irgalmas szeretet tetteinek gyakorlásával győzhetünk – zárta elmélkedését a szónok.

A homília után a székesegyház főhajójában a lábmosás szertartásában valóságosan is megjelenítették Jézus tettét.

A szentmise végén minden díszítést eltávolítottak az oltárról annak jelképeként, ahogy Krisztust a kereszthalál előtt megfosztották ruháitól. Az Oltáriszentséget a székesegyház Corpus Christi kápolnájában helyezték el, ahol a nagyszombati vigíliáig őrzik. A szentmise a templom félhomályában, csendes kivonulással ért véget.

A liturgia közös virrasztással folytatódott, majd késő este a hívek fáklyákkal világított gyalogos zarándoklatra indultak a Havi-hegyi Boldogasszony-templomhoz, mely több évtizedes múltra tekint vissza.

A szentmise ITT visszanézhető, a teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

*

Székesfehérvári Egyházmegye

Spányi Antal püspök Székesfehérváron, a Szent István király-székesegyházban mutatott be szentmisét. Felidézve az utolsó vacsorán történteket az örök élet kenyeréről, a papról mint a közösség pásztoráról, és a testvéri szeretet örök érvényű parancsáról beszélt.

„Az Úr hármas ajándékkal halmozza el az apostolait és rajtuk keresztül az idők végezetéig az Egyházat. Ez a hármas ajándék az Eucharisztia, az egyházi rend szentsége és a testvéri szeretet parancsa. Ne engedjük, hogy számunkra megszokottá váljon mindez.

„Hármas ajándékot kaptunk, amelyért felelősek vagyunk. Felelősek vagyunk az Oltáriszentségért, amelyet nem hagyhatunk magára, amellyel élnünk kell, amely kell, hogy bennünk az örök élet kenyere legyen. Szeretnünk kell a papságot, mert Krisztustól rendeltetett. És szeretnünk kell szeretni, úgy, ahogy Krisztus szeretett bennünket. Hogyha ezeken az ajándékokon elmélkedünk, közel kerülünk Krisztushoz, megérzünk valamit ennek az utolsó vacsorának a hangulatából, lelkületéből, és képesek leszünk mi magunk is Krisztushoz közelebb kerülni, hogy

ott legyünk lélekben mellette majd a Getsemáni-majorban, odaálljunk a kereszt tövébe, és ott legyünk majd húsvét hajnalban az üres sírja előtt is”

– mondta a főpásztor.

A megyéspüspök ezután a székváros plébániáról kiválasztott 12 férfi lábát mosta meg a szolgáló szeretet, a megtisztulás, a bűnbocsánat és a közösség helyreállításának jeleként.

A szentmise végén a tömjénezés után az Oltáriszentséget körmenetben az altemplomba vitték, arra emlékezve, hogy az utolsó vacsora után elfogták Jézust. Az Úr elhurcolásának és ruháitól való megfosztásának a szimbóluma, hogy az oltárról eltávolítottak minden díszítő elemet. A liturgia is leveti díszeit, és a hívő ember így lép be mélyebben Isten szeretetének titkába.

A szertartás áldás és elbocsátás nélkül ért véget, amely valójában nem lezárul, hanem tovább folytatódik a következő napon. A templomban pedig megkezdődött a nagycsütörtöki virrasztás.

A szentmise ITT visszanézhető, a teljes beszámoló ITT olvasható.

Fotó: Kovács Kornél és Kovács Marcell

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

*

Szombathelyi Egyházmegye

Az utolsó vacsora emlékezetére bemutatott szentmisét nagycsütörtök este Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek mutatta be a székesegyházban Székely János szombathelyi főpásztor és segédpüspöke, Fekete Szabolcs Benedek, valamint a székesegyház lelkipásztoraival koncelebrálva.

Szentbeszédében Márfi Gyulakiemelte: ez az este elsősorban az Oltáriszentség alapítását juttatja eszünkbe, az eucharisztikus Krisztusra emlékeztet. Az Eucharisztia Jézusra emlékeztető jel. Oltáriszentség által Jézus jelen van köztünk. Oltáriszentség egyesít minket Jézussal és egymással. Az Oltáriszentség az élet kenyere. Kegyelmi életet táplálja lelkünkben. Gyula atya tudatosította a hívekben, hogy Krisztus értünk adott teste és vére az Eucharisztia.

A szentmise megjeleníti Jézus keresztáldozatát. Nem megismételjük, hanem jelen idejűvé tesszük: a közel 2000 év eltűnik. Ott vagyunk a kereszt tövében... 

Legvalószínübb időpontja Jézus kereszthalálának 30. április 7-e. Márfi Gyula emlékeztetett: nagycsütörtökön este kötetett meg az új és örök szövetség, amelyre nagypénteken került rá az Úr pecsétje. Isten nemcsak Atyánk, hanem szövetségesünk is.

A lábmosás szertartását az oltárfosztás követte.

A szentmise után a Szociális Testvérek az üres tabernákulum előtt virrasztottak.

A szentmise ITT visszanézhető, a teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

*

Váci Egyházmegye

Vácon a Nagyboldogasszony-székesegyházban a nagycsütörtök esti liturgiát Marton Zsolt vezette, az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.

Elkezdődött a szent három nap, felhangzott a dicsőség, megszólaltak a csengők, aztán minden elcsendesült. A szentírási olvasmányok felidézték az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. Az evangéliumban pedig azt hallottuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Az Eucharisztia ünneplésének legősibb leírása hangzott el a szentleckében, amikor Jézus apostolaira bízta önmagát, ahogyan ő tette, úgy tegyék jelenvalóvá minden szentmisében.

Szentbeszédében Marton Zsolt püspök hangsúlyozta, hogy ezen a szent estén keresztény hitünk forrásánál vagyunk, ami Jézus három ajándékát jelenti számunkra: az Oltáriszentséget, a papi szolgálatot és a szolgáló szeretetet.

„Nagycsütörtök estéjén adjunk hálát azért, hogy Krisztus jelen van az Eucharisztiában, papjaink szolgálata által és a legszegényebbekben mutatja meg nekünk, hogy az ő segítésük Jézusnak tett szolgálat – mondta Marton Zsolt megyéspüspök.

A szentbeszédet követően a főpásztor megmosta 12, a közösséghez tartozó és erre előzetesen kiválasztott férfi lábát. Az Eucharisztia liturgiáját követően az oltáriszentséget a szentségi kápolnába vitték. Ezután következett az oltárfosztás, A szentmise végén elmaradt az áldás, és csendben fejeződött be, amely jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.

A szentmisén a zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi Kórus férfikara végezte Varga László karnagy vezényletével.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

*

Veszprémi Főegyházmegye

Nagycsütörtök este a Szent Mihály-főszékesegyház falai között ünnepelték az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisét, amelyet Udvardy György veszprémi érsek mutatott be. A szertartással kezdetét vette a húsvéti szent három nap ünneplése, amely Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumába vonja be a hívő közösséget.

Az érsek emlékeztetett, hogy a nagyböjti készület után elérkeztünk ahhoz az estéhez, amikor Jézus szava hív bennünket: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti lakomát.” A hívek e meghívásra válaszolva gyűltek össze, hogy az Egyházzal együtt ünnepeljék az Eucharisztia alapítását, a lábmosás példáját és a papság ajándékát.

A szentbeszédben elhangzott:

az Eucharisztia táplálék, úti eledel, gyógyulás és erőforrás. Ahogyan egy ember arcában egész személye tükröződik, úgy a kenyér és bor színe alatt a teljes Krisztus jelenik meg számunkra – tanításaival, szeretetével és áldozatával együtt. 

A lábmosás szertartása ennek a szolgáló szeretetnek lett látható jele, amelyre minden keresztény meghívást kap.

A szentmise az oltárfosztás szertartásával zárult. Az Oltáriszentséget a mellékoltárhoz vitték, az oltárt pedig lecsupaszították – kifejezve Krisztus önkiüresítését és a szenvedés kezdetét.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Kiemelt kép: Mudrák Attila/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír