„Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” – Átadták a premontrei apátsági templomot Gödöllőn

Megszentelt élet – 2024. május 24., péntek | 12:40

Május 23-án, csütörtökön tartották a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston-templomának átadóünnepségét. Az eseményen elsőként Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apát mondott köszöntőt. A templom szentelésére később kerül sor.

Balogh Péter Piusz gödöllői apát beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a templomépületen és annak díszítésén a premontrei, a katolikus és a magyar hagyományok jelennek meg.

A templomépítés alapvető célja, hogy a rend tagjai, a helyi egyházközség, valamint a Premontrei Iskolaközpont tanárai, diákjai, öregdiákjai, a Premontrei Óvoda közössége és a premontrei nagycsalád minden tagja méltó módon tudjon részt venni az új templomban a liturgiákon – olvasható a premontreiek sajtóközleményében.

A 900 éves premontrei rend sajátos küldetése a szerzetesközösségi élet mellett a lelkipásztorkodás, mely a legújabb korban kiegészült az iskolai neveléssel, oktatással.

A premontrei templom, rendház és plébánia ezeket a missziós és hitéleti tevékenységeket, a zsolozsma ünnepélyes végzését és a szentmisék bemutatását teszi lehetővé.

Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apát köszöntője után Vécsey László országgyűlési képviselő és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott beszédet, kiemelve a templomépítés fontosságát és köszönetet mondva annak megvalósulásáért. Soltész Miklós beszéde során Orbán Viktor miniszterelnök szavait is tolmácsolta, aki levelében köszöntötte a premontrei rendet.

Az átadóünnepségen közreműködött a Premontrei Kóruscsalád.

*

A gödöllői premontrei apátsági templom építése 2021-ben kezdődött. A hét alapkövet 2022. január 24-én helyezték el.

A templomot Zobay Nagy László építész tervei alapján a Fejér B.Á.L. Zrt. kivitelezte, a műszaki ellenőrzést a Főber Zrt. végezte.

Az építkezést a magyar kormány támogatta a premontrei rend alapításának 2021-ben ünnepelt 900. évfordulója alkalmából, a Gödöllői Premontrei Apátság hitéleti és oktatási feladatainak elősegítése érdekében.

A harangok az egyházközség tagjai, a gimnázium diákjai és szüleik, öregdiákjai, valamint a rendhez közel álló közösségek és magánszemélyek adományaiból készültek el.

A gödöllői premontrei apátsági templom szentelésére később kerül sor.

*

Az átadást megelőzően, május 14-én nyitották meg a Premontrei Auditóriumban Tamási Gábor fotóművész képeiből a Hic Domus Dei című kiállítást, amely a templom építését mutatja be.

A premontrei vándorkiállítás pedig, amely a Szent Ágoston-templom ünnepélyes átadásáig Gödöllő főterén volt látható, május 23-án átkerült az apátsági templom előtti területre.

Forrás: Gödöllői Premontrei Apátság; MTI

Fotó: MTI; Gödöllő város Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria