„Mit tesz Isten, én is december 17-én születtem” – Márfi Gyula az ad limina látogatásról

– Elsőként, kérem, számoljon be a Szentatyával való találkozásról.

– A Szentatyával való találkozás valóban nagy élmény volt mindannyiunk számára – ahogy például az a pillanat, amikor megáldotta a fiatalon elhunyt ötvösművész, Ozsvári Csaba keresztjét.

Amikor már magunk között maradtunk a püspöki konferencia tagjaival, a Szentatya arra biztatott, hogy mindenki mondja el azt, ami a szívét nyomja, akár olyan dolgokat is, amiben nem ért egyet a Szentatya működésével. Ezek mind nagyon fontos gesztusok, feloldják a feszültséget – hiszen azért valamilyen feszültség mindannyiunkban van ilyenkor, még akkor is, ha most nem kellett perceket együtt tölteni négyszemközt a Szentatyával.

Amikor szóhoz jutottam, azzal kezdtem, hogy Mindszenty József utóda vagyok, akit mi fehér vértanúnak is tartunk. Emellett elmondtam, hogy jól ismerem Brenner János testvérét, hiszen nálunk, a Boldog Gizella Szemináriumban dolgozik lelkivezetőként. Brenner Jánost boldoggá avatják, ez már eldőlt, már csak az a kérdés, hogy mikor lesz a hivatalos ünnepség. Aztán megemlítettem Bódi Magdolnát is, az ő kanonizációjával kapcsolatos iratokat – 38 kilogrammnyi iratról beszélhetünk – idén adtuk le a Szentek Ügyeinek Kongregációjánál. Elmondtam, hogy személy szerint nagyon tisztelem a szentté avatott pápákat, püspököket, papokat, szerzeteseket, apácákat – de már elég sok van belőlük, viszont szentté avatott munkáslányból nagyon kevés van! Én viszont meg vagyok győződve arról, hogy Bódi Magdolna szent életű volt, és nem csak azért, mert egy szovjet katona áldozata lett szüzessége védelmében. Jó lenne, ha példaképül állíthatnánk őt a mai fiatalok elé. Ezt azért is mondtam, mert tudom, hogy a Szentatya fogékony az ilyen dolgokra. Nyilvánvalóan örömmel hallotta mindezt.

Aztán megemlítettem még egy nagyon személyes dolgot: 1998. június 29-én vettem át az érseki palliumot a Szent Péter-bazilikában, és ott nekem egy érsek bemutatkozott, és azt mondta, hogy ő Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i érsek. Ezen aztán mindannyian derültünk, a Szentatya is. Elmeséltem azt is, hogy megtudtam erről az érsekről, hogy december 17-én született – mit tesz Isten, én is akkor születtem. Mondhatnám azt is, hogy ez volt a jóindulat megnyerése – de erre nem volt szükség.

Aztán elmondtam azt is őszintén, hogy egy kicsit úgy híresültem el, mint aki ellenzi a migrációt, és esetleg még muszlimellenes is lehet. Mondtam, hogy ez az egész arra megy vissza, hogy egy nagyon szűk körű konferencián mondtam egy beszédet, és azok a megjegyzéseim, amelyeket ezen a kis konferencián tettem, tudtom és engedélyem nélkül megjelentek néhány nap múlva olaszul az Il Giornaléban. Onnan pedig sok további újság is átvette, többek között franciák is, úgyhogy most pár hónapja kaptam is egy könyvet Párizsból, és ebben is idéznek engem, holott erre nem adtam engedélyt senkinek.

Azon a minikonferencián a Mediterráneumról volt szó, és én elmondtam az aggályaimat, azt, hogy mi, magyarok 150 évig török megszállás alatt voltunk, és akkor minden elpusztult, bennünk ezért is élnek a félelmek, génjeinkben hordjuk még ma is az aggodalmakat. Én valóban aggódom amiatt, hogy Európa iszlamizálódni, és dekrisztianizálódni fog, keresztény jellegét elveszíti. Ugyanakkor elmondtam, hogy természetesen a legkevésbé sem vagyok muszlimellenes. Ezen is mindenki mosolygott, hiszen tudták, hogy ez így van. Ezután a Szentatya nagyon higgadtan és nagyon kiegyensúlyozottan elmondta, hogy igen, ő is ismeri a veszélyeket, tudja azt, hogy az iszlám folyton változik – időben is, térben is, nem mindenütt ugyanaz. Tudja, hogy általában ha egy muszlim ember házasságot köt egy keresztény emberrel, minden gyermeküknek muszlimnak kell lenni, különben megölik. A Szentatya is tudja, hogy ott ez a szabály. Megemlítette például Iránt – ezt már én mondom, annak ellenére, hogy a toleránsabb országok közé számít –, ahol szintén nagyon kemények a törvények. Én teszem hozzá, hogy 2008 áprilisában ott is hoztak egy olyan törvényt, hogy aki elhagyja az iszlám vallást, azt halálra kell ítélni és ki kell végezni. Kiderült, hogy a Szentatya sokkal többet tud mind az iszlámról, mind a migrációról, mint azt mi az egyoldalú híradások alapján gondoljuk róla.

– Nagyon fontos árnyalni ezt a képet.

– Igen, nyilván ő is hangsúlyozta például a prudentiát, azaz az okosságot. Jézus azt mondja, hogy legyetek szelídek, mint a galambok, de legyetek okosak, mint a kígyók. A Szentatya okos ember, hangoztatja is mindezt, csak ez érdekes módon a híradásokból általában – én legalábbis úgy tapasztalom – kimarad. Mintha a Szentatya egyoldalúan csak a befogadást hangsúlyozná, mintha a Szentatya nem is volna tisztában az ezzel járó problémákkal.

Bábel érsek úr fölvetette a kérdést, hogy hogyan látja a Szentatya Európa jövőjét. Ő erre megint elmondta, hogy ismeri a veszélyeket, tudja, mi az, hogy globalizáció, és hogy mennyi veszéllyel jár az, amikor az egységet összetévesztik az egyformasággal. Vagy amikor az egyenlőséget szintén összetévesztik az egyformasággal. Itt van például a genderideológia, ami meg akarja szüntetni a férfiak és a nők közötti alapvető pluralitást, különbséget is. Itt is elmondta a Szentatya, hogy igen, szükség van nemcsak szelídségre, hanem prudentiára is. Azt is tudja, hogy nagyon sok esetben, ha uniós támogatást kérnek valahol Keleten – ha a Nyugattól kérnek támogatást Keleten –, akkor feltételként szabják azt, hogy törvénybe iktatták-e a melegházasságot az adott országban, hogy van-e olyan intézmény, ahol a genderideológiát oktatják. A Szentatya ezekkel tisztában van, és természetesen ő sem ért azzal egyet, hogy ezekhez kössék egy projekt támogatását. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti sajátosságokat meg kell őrizni, hogy a gyökereinkhez ragaszkodnunk kell. Külön kiemelte azt is, hogy a mai fiataloknak meg kell hallgatniuk a nagyszüleiket, és az ő véleményüket is figyelembe kellene venniük.

– Ezt a generációk közötti párbeszédnek szokta nevezni a pápa.

– Generációk közötti párbeszéd, igen, mert a nagyszülők sok olyat tudnak, amit a szülők már nem tudnak, mert ők egyoldalú nevelésben részesültek. Nagyon őszinte volt egyébként a Szentatya, és ez mindannyiunknak nagyon tetszett. Ezek a dolgok azok, amik bennem most megmaradtak a Szentatyával való nagyon jó találkozásról.

– A Szentatyával történt találkozó után végiglátogatták a vatikáni dikasztériumokat. Melyiket emelné ki ezek közül, érsek atya?

– A Püspöki Kongregáció prefektusával való találkozót emelném ki. A prefektussal, a Kanadából származó Marc Ouellet bíborossal még 2008-ban Québecben találkoztam, amikor részt vettem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében az ottani eucharisztikus világkongresszuson. Ezt megemlítettem neki. És az érdeklődésükre, hogy hogy állunk a papi hivatásokkal, milyen a kapcsolatunk a papokkal, elmondtam, hogy hála Istennek, az én egyházmegyémben az elmúlt húsz évben csak két paptestvér lépett ki, illetve volt még kettő, akiket át kellett helyeznem, valamint nyugdíjba kellett küldenem, de nagyon jó, hogy a többiek mind hűek maradtak a hivatásukhoz.

– Gondolom, megvan a kollegialitás, a testvéri szellem is. Ez azt jelenti, hogy jól is érzik magukat a paptestvérek.

– Igen, elmondtam, hogy én – bár gyarló ember vagyok, de sosem vagyok ideges, hogy ha papokkal találkozom. Tehát ha telefonon felhívnak, vagy bejelentés nélkül kopognak be hozzám, sosem vagyok ideges, hanem mindig megkérdezem attól, aki megkeres, hogy hogy vagy, és meg is hallgatom őt. Nem jó, ha a pap, aki olykor magányos is, azt érzi, hogy a püspöke sem örül neki, hogyha vele találkozhat.

– Nagyon szépen köszönöm érsek atyának ezt a személyes hangú, részletes beszámolót, és kívánom, hogy mielőbb sikerüljön a Veszprémi Főegyházmegye fontos ügye, Bódi Magdi boldoggá avatása.

– Mi is ezért imádkozunk és izgulunk. Köszönöm szépen a beszélgetést.

Lejegyezte: Benke Zsuzsa, Borsodi Henrietta

Forrás: Vatikáni Rádió – a hangzó anyag ITT érhető el

Fotó: Merényi Zita, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír