„Művei nem ábrázolják, hanem folytatják a történetet” – Kiállítás Balás Benedek bibliai grafikáiból

A megjelent érdeklődőket Kákonyi Júlia, a Faludi Galéria művészeti vezetője köszöntötte, kiemelve, hogy a Mária Kongregációnak szentelt kápolnában vagyunk. A transzcendencia vonzásában – ez a ház jelmondata, ami azt jelenti: nem feltétlenül vallásos műveket jelenítenek meg, de mindenképpen olyat, ami illik a hely szelleméhez. Balás Benedek tárlata bibliai témájú, sajátos megjelenítési formában jeleníti meg Jézus Krisztus történetét. A Faludi Galéria művészeti vezetője Petőfi Sándort idézte: „Az idő igaz,/ S eldönti, ami nem az.” Kákonyi Júlia hozzátette: ezek az alkotások ki fogják bírni az idő próbáját.

A kiállítást Iancu Laura, József Attila-díjas költő, író, néprajzkutató mutatta be. Felidézte, hogy olvasta valahol: a Biblia az a könyv, amelyből a „posztparadicsomi stressz szindrómát”, és a stresszel való megküzdés történetét ismerhetjük meg. Van benne igazság. „Kiszakadtunk. Elszakadtunk az ősforrástól, és ez az elszakítottság lényünk valósága. A spirituális stressz, a létszorongás mindennemű kapcsolatunkra ráveti árnyékát” – mondta Iancu Laura. Hozzátette azonban: ez a stressz nem betegség, és nem is valamiféle rossz entitás. Kifejtette: a létezésünk folytonosságában bekövetkezett zavar, a kiszakadás az egyensúly és az egység megbomlásához vezetett. A kiszakadás elvágta a lét útját. Ennek következménye, hogy

akkor érezzük igazán azt, hogy létezünk, amikor a létezés ritmusát valami megzavarja, amikor megtapasztaljuk a létezés sérülékenységét, amikor a nem-lét eshetőségét realitásként éljük meg.

„A spirituális stressz az én olvasatomban valójában kegyelem” – szögezte le a költő. A spirituális ösztönünk, érzékünk az, amely érezteti velünk azt, hogy „nem vagyunk a Paradicsomban”, rávilágít: „Isten terve ellenkezésre talált”, és végül megérteti velünk azt is, hogy a visszaút „önmagunk természetes visszaadása” a lét forrásának, Istennek.

Erről szól a teljes Biblia, és erről szólnak azok a bibliai történetek, amelyeket Balás Benedek újragondolt, ábrázolásaiban felelevenített: kiszakadás és kétségbeesés, küzdelem és kegyelem. Iancu Laura nem tudja, hogy Balás Benedek Munkácsi Mihályhoz hasonlóan keresztre feszíttette-e magát, hogy tulajdon testével tapasztalja meg, mit jelent a kereszten függni, de

alkotásait szemlélve nyilvánvaló: a Biblia számos történetét belülről ismeri, megélte, bizonyára meg is szenvedte.

Alkotásain látszik, hogy a Biblia történeteit lefordította. Van ugyanis a bibliafordításnak egy olyan dimenziója, formája, amikor nem egyik nyelvről a másikra fordítjuk le a szövegeket, de még csak nem is az ábrázoló művészet eszközeivel tesszük ezt. Ez a fordítás abból áll, hogy az ember hallja Isten igéjét és megéli – tulajdon élete lesz biblikus. „Aki találkozott már ilyen két lábon járó, élő Bibliával, tudja miről beszélek. Egyedül Isten látja azt, hogy Balás Benedek ezen a fordítóúton hol tart – alkotásai arról árulkodnak, hogy úton, ezen az úton van… művei nem ábrázolják, hanem folytatják a történetet. A személyesen megélt létszorongás belesimul a Nagy Történet, a Nagy Titok egészébe – és ennek a folyamatnak a művészi hajtásai, villanásai az itt kiállított képek.”

A leginspirálóbb, amit Iancu Laura érez Balás Benedek alkotásaiban, az a hallgatás. Az elhallgatás. Ezek a végtelenül egyszerű, szelíd, de határozott vonalvezetések, amelyek a bibliai történetek szereplőjévé, részesévé varázsolják a szemlélőt, eljuttatnak a csendig. A misztikus, színtelen foltig, amely valamiképpen Isten helye. És ekkor, ettől a csendtől válik teljessé a kifejezés. Az üzenet. Mert

a felvillantott történetekben a ki nem mondott dolgok vannak igazán kimondva.

Ahogyan például az arcok viselkednek. „Ebben a művészetben Isten a földre, az ember az égre fordított fejjel jelenik meg. Az embernek akkor is az égre kell tekintenie, ha nem látszik ki a bűnből. Mert, amint földre tekint, ahogyan azt Káin esetében ábrázolva látjuk, a föld emberellenes eszközei közül válogathat. A földre egyedül Istennek szabad tekintenie. A Getszemáni kertben Jézus arca eggyé vált a földdel. A megtért Saulé a Nappal/a Fénnyel.”

Teremtés, Paradicsomkert, bűnbeesés, Káin és Ábel, vízözön, Ábrahám és Izsák, Mózes és az égő csipkebokor, gyógyítások, csodák, a passió eseményei/szakaszai, a feltámadás, Saul megtérése – jól ismert, és a művészetek által gazdagon ábrázolt történetek. De mi a közös bennük, és miért törvényszerű, hogy újra és újra szemlélésünk tárgyává válnak? – kérdezte Iancu Laura. Azért, mert ezek a történetek „mindennél jobban emlékeztetnek minket az emberi lét sebzettségére. És rávilágítanak arra, hogy az ember dolga nem a lét, nem a sebzettség titkának a megismerése, hanem a titokkal való egyesülés.” 

Végezetül a költő előadó rávilágított: a művészetnek adatott meg az a lehetőség, hogy azt az utat, amit a világtörténelem több ezer évben mérhető időben megtett, a mindenkori jelenben élő ember számára egy pillanat alatt átélhetővé tegye. „És éppen ezt cselekedte ma este velünk a művészet Balás Benedek alkotásai révén. Köszönet érte a művésznek. Köszönöm, hogy meghallgattak!”

A tárlat megnyitásának végén Balás Benedek mondott köszönetet, először a Jóistennek, a legfőbb rendezőnek, aztán a jelenlévő feleségének, Katának, gyerekeinek, szüleinek, hogy az alkotás gyötrődő, vívódó időszakában végig mellette álltak. Ha az Úr engedi, folytatni fogja művészi útját. Reméli: kiállított képei segíthetik a szemlélőt abban, hogy megtalálja a saját személyes útját Istenhez.

A megnyitó ünnepségen Johann Sebastian Bach és Richard Wagner áriákat énekelt Schöck Atala, Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő. Zongorán kísérte Katona Anikó, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott korrepetítora. A kiállítás október 13-ig látogatható (szeptember 15. kivételével) mindennap, 15 és 18 óra között.

Fotó: Pátkai Bálint

Bodnár Dániel/Magyar Kurír