„Ne engedjük, hogy a gyűlöletbeszéd irányítson bennünket!” – Ferenc pápa az újságírás négy bűnéről

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves barátaim, Isten hozott benneteket!

Köszöntelek benneteket, s köszönöm nektek ezt a találkozót és az „È giornalismo” díj átadását. Tudnotok kell, hogy én, mielőtt Róma püspöke lettem volna, mindig visszautasítottam a díjakat. Sosem kaptam, nem akartam. Pápaként is így tettem. Van azonban egy ok, mely arra késztetett, hogy elfogadjam a tiéteket, mégpedig a konstruktív kommunikáció sürgőssége.

Egy olyan kommunikációé, amely a találkozásnak és nem a viszálynak a kultúráját, a békének és nem a háborúnak a kultúráját, a másikra való nyitottságnak és nem az előítéleteknek a kultúráját segíti elő.

Ti mindannyian az olasz újságírás kiváló képviselői vagytok. Engedjétek meg tehát, hogy elmondjam nektek egy reményemet, és hogy egészen őszintén segítséget kérjek tőletek. Nyugodjatok meg, nem pénzt fogok kérni!

A reményem az, hogy ma, amikor úgy tűnik, mindenki mindent kommentál – a tények figyelembevétele nélkül és gyakran előzetes tájékozódás nélkül is –, újra felfedezzük és egyre inkább követjük a valóság elvét – a valóság felette áll a gondolatnak, mindig –: a tények valóságát, a tények dinamizmusát, melyek sosem mozdulatlanok, mindig változnak, jó vagy rossz irányba, hogy

ne fenyegessen bennünket az a veszély, hogy az információ társadalma a dezinformáció társadalmává váljon.

A dezinformáció az újságírás egyik bűne. Ilyen bűnből négy van: a dezinformáció, amikor az újságírás nem vagy félretájékoztat; a rágalmazás (néha ezt használják); a hitelrontás, mely különbözik a rágalmazástól, de ugyanúgy rombol; és a negyedik a koprofília, vagyis a botrány, a mocsok szeretete; a botrány eladható. A dezinformáció az első az újságírás bűnei, hibái közül.

Ennek a veszélynek az elkerüléséhez a találkozás kultúráját, a párbeszéd kultúráját, a másik ember és érvei meghallgatásának kultúráját kell terjesztenünk.

A digitális kultúra az eszmecsere sok új lehetőséget hozta számunkra, de azzal a veszéllyel is jár, hogy a kommunikációt szlogenekké változtatjuk. Nem, a kommunikáció mindig oda-vissza történik. Elmondom a mondandómat, azután meghallgatom a másikat, és válaszolok. Mindig párbeszédben! Nem szlogenekről van szó. Aggódva látom például a manipulációkat: egyesek érdekfeszítő álhíreket terjesztenek, hogy irányítsák a közvéleményt. Kérem, ne engedjünk a csatározás logikájának,

ne engedjük, hogy a gyűlöletbeszéd irányítson bennünket!

Abban a drámai helyzetben, amelyet Európa az ukrajnai háború elhúzódása miatt átél, felelősnek kell mutatkoznunk! Az a reményem, hogy teret kapnak a béke hangjai, teret kapnak azok, akik elkötelezettek amellett, hogy véget vessenek ennek és a többi konfliktusnak, teret kapnak azok, akik nem adják meg magukat a háború „kaini” logikájának, hanem mindenek ellenére továbbra is hisznek a béke logikájában, a párbeszéd logikájában, a diplomácia logikájában.

Most pedig nézzük a segítségkérést. Épp ebben az időszakban, amikor sokat beszélünk és keveset hallgatunk, és amikor a közjó iránti érzékünk elgyengülésének veszélye fenyeget, az egész Egyház útnak indult, hogy újra felfedezze az együtt szót.

Újra fel kell fedeznünk az együtt szót! Együtt járni. Együtt kérdezni. Együtt vállalni a közösségi megkülönböztetést, mely számunkra imádság,

ahogyan az első apostolok tették: ez a szinodalitás, melyet mindennapi szokásunkká szeretnénk tenni minden megnyilvánulásában. Pontosan e célból, alig több mint egy hónap múlva püspökök és világiak a világ minden tájáról találkozni fognak itt, Rómában: szinódust tartanak a szinodalitásról: együtt hallgatni egymást, együtt megkülönböztetni, együtt imádkozni. Az együtt szó nagyon fontos. A kirekesztés kultúrájában élünk, mely a kommunikáció egyfajta kapitalizmusa. Ennek a kirekesztésnek talán a szokásos imája: „Köszönöm, Uram, hogy én nem vagyok olyan, mint az, nem vagyok olyan, mint amaz, nem vagyok…”: kizárják magukat. Köszönetet kell mondanunk az Úrnak a sok-sok jóért!

Nagyon jól megértem, hogy ha „szinodalitásról szóló szinódust” emlegetünk, az valami homályos, önreferenciális, túlzottan technikai jellegű, a nagyközönség számára kevéssé érdekes dolognak tűnhet. De ami az elmúlt évben történt, és ami a szinódus októberi közgyűlésével, majd a 2024-es második szakaszával folytatódik, az valami igazán fontos az Egyház számára. Ez egy olyan út, amelyet Szent VI. Pál kezdett el a II. Vatikáni Zsinat végén, amikor létrehozta a püspöki szinódus titkárságát, mert felismerte, hogy a nyugati egyházban a szinodalitás eltűnt, míg a keleti egyházban megvan ez a dimenzió. És ez a sokéves – hatvanéves – út nagyszerű gyümölcsöket hoz.

Kérem, szokjunk hozzá, hogy meghallgassuk egymást, hogy beszélgessünk, hogy ne dobjuk el az agyunkat egyetlen szó miatt.

Érett módon meghallgatni és megvitatni. Erre a kegyelemre mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. Olyasmi ez, amit ma az Egyház felkínál a világnak, mely sok esetben képtelen döntést hozni, akkor is, amikor a túlélésünk forog kockán. Próbáljuk megtanulni a kapcsolatok újfajta megélését, meghallgatva egymást, hogy meghalljuk és kövessük a Lélek hangját. Kinyitottuk kapuinkat, mindenkinek felajánlottuk a részvétel lehetőségét, mindenki igényeit és javaslatait figyelembe vettük. Együtt szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy olyan Egyházat építsünk, ahol mindenki otthon érzi magát, ahol senki sincs kirekesztve. Az evangéliumnak az a szava, amely annyira fontos: mindenki. Mindenki, mindenki: nincsenek első-, másod- vagy harmadosztályú katolikusok. Mindenki együtt. Mindenki. Ez az Úr felhívása.

Ezért merészelek segítséget kérni tőletek, az újságírás mestereitől: segítsetek nekem, és a valóságnak megfelelően számoljatok be erről a folyamatról,

lépjetek ki a szlogenek és az előre csomagolt történetek logikájából!

Nem! A valóság! Valaki egyszer azt mondta: „Az egyetlen igazság a valóság.” Igen, a valóság. Mindannyian profitálni fogunk belőle, és biztos vagyok abban, hogy ez is „újságírás” [„è giornalismo”]!

Kedves barátaim, ismét köszönetet mondok ezért a találkozóért, azért, amit ez az igazság és a béke iránti közös elkötelezettségünk szempontjából jelent. Mária közbenjárására bízlak mindnyájatokat! És kérem, ne feledkezzetek el imádkozni értem!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír