„Ne legyünk rosszul működő egylet” – Pannonhalmára látogat Christoph Schönborn OP bíboros

A konferenciára való előkészület jegyében a bécsi bíborost Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát írásával mutatjuk be.

2005. július 7-én nem először és nem is utoljára fordult elő, hogy Christoph Schönborn bíboros magára vonta a világ nyilvánosságának figyelmét. Ezen a napon Tervezettséget találni a természetben címmel vendégszöveget közölt a New York Times hasábjain, és az esszében

mind az univerzum egészét kizárólag az evolúció alapján megmagyarázó szemléletmódot, mind a Biblia első fejezetét szó szerinti beszámolóként olvasó értelmezést elutasította.

A vitairat a természettudomány és a keresztény hit iránt egyaránt tiszteletet követelt, de jellemző módon az elutasított álláspontokban is rátalált valamilyen igazságra. A szöveg nemcsak azért jellemző a bécsi érsekre, mert a legnagyobb nyilvánosság előtt kívánt beszélni a hit egyik alapvető kérdéséről, nem is csak azért, mert ezt követően egy éven át nagy sikerű előadás-sorozatot kezdett a bécsi Stephansdomban a teremtés teológiai kérdéseiről, de azért is, mert tárgyilagosan és érvelve akart vitatkozni. Christoph Schönborn a párbeszéd embere, de az érvelő párbeszédé, és a legtöbb esetben határozott álláspontot is megfogalmaz a vitás kérdésekben. Valószínűleg nem járna el így, ha nem lenne domonkos szerzetes.

Schönborn bíboros 1945. január 22-én született a mai Csehország területén. Bár nemesi család sarja volt, a családot elűzték a birtokáról (Ausztriába költöztek), ezért a szüleivel ellentétben nem kastélyban, hanem szerény körülmények között nevelkedett. Az érettségi után nyomban belépett a domonkos rendbe, amelyben nem átlagos tanulmányokat folytatott: a bevett tanulmányi renden kívül a bizánci és szláv kereszténységet is tanulmányozta a párizsi Sorbonne-on, és 1974-ben a rangos párizsi Institute Catholique-on szerzett doktori fokozatot a bizánci képrombolás teológiatörténetével foglalkozó (magyarul is olvasható) értekezésével. Ekkor már négy éve pap volt, s miután rövid ideig egyetemi lelkész volt Grazban, 1975-től 1991-ig dogmatikát és a keleti kereszténységgel kapcsolatos tárgyakat oktatott a svájci Fribourg-ban. A hatvanas évek folyamán a domonkos rendben is sokféle változás történt, és a fiatal Schönborn főként a társadalmi érzékenységet tette magáévá ezekben az években: rendtársaival együtt szívesen foglalkozott alkoholbetegekkel és hajléktalanokkal, s bár

a kor hangulatának megfelelően sokan azt tanácsolták neki, lépjen ki a rendből, mert így többet tehet az elesettekért, soha nem volt kétséges számára a hivatása.

A domonkos rendet szabad és intellektuálisan tág világként tapasztalta meg, s a belső szabadság és az intellektuális nyitottság egész életútján vele maradt.

Mindkettőre szüksége is volt: miután 1991-ben a bécsi egyházmegye segédpüspöki szolgálatára püspökké szentelték, 1995. szeptember 14-étől pedig a bécsi főegyházmegye érseki tisztségét töltötte be, és egyúttal a bizánci rítusú osztrák katolikusok ordináriusa is lett.

Nem könnyű helyzetben került az érseki székbe, elődjével szemben ugyanis súlyos erkölcsi vádakat fogalmaztak meg, amelyek hatására lemondott. Schönborn érsek morális tartását és intellektuális becsületességét jól tükrözi, hogy bár a vádak hallatán először a nemzetiszocialisták koholt pereihez hasonlította az eljárást, később módosította véleményét, és átfogó, pontos vizsgálatot követelt az ügyben.

Már ekkor megtanulta, hogyan közvetíthet a különböző csoportok és nézetek között, s mindig bízott abban, hogy a párbeszéd valódi hidakat tud teremteni, miközben a valós kérdések élét sem veszi el.

Az osztrák egyház korántsem csupán csendes és békés sziget Európában. 2006-ban például olyan papi kezdeményezés indult útjára Ausztriában, amely a papi életforma és a papság teológiája gyökeres átalakítását szorgalmazta, s egyenesen az engedetlenség jelszavát tűzte zászlajára. Némi töprengés után a bécsi érsek (aki 1998-tól az osztrák püspöki konferencia elnöke volt) kész volt komolyan venni a kezdeményezést, kapcsolatot keresett a képviselőivel, és nem zárkózott el a párbeszédtől – ugyanakkor adódott olyan helyzet, amelyben azt követelte, hogy bizonyos egyházi tisztségviselők vagy az engedetlenségükről vagy a hivatalukról mondjanak le.

A közelmúltban hasonló figyelmet vont magára az a rendhagyó fejlemény, hogy Christoph Schönborn nyilvános beszélgetést folytatott Doris Wagnerrel. 2019. február 2-án a Bajor Rádió stúdiójában négy órán keresztül beszélgetett a fiatal nővel, aki az egyik új egyházi mozgalom szerzetesi tagjaként súlyos vádakkal illette a közösség egyik papját, majd kilépett a közösségből, és családot alapított.

Doris Wagner évekig kérlelte az Egyház hivatalos képviselőit, hogy legalább hallgassák meg, de csak egyvalaki reagált a kérésére: a bécsi érsek, aki levélben és telefonon kért tőle találkozót.

Aki elolvassa beszélgetésük nyomtatásban is hozzáférhető leiratát, ismét azt tapasztalhatja, hogy Christoph Schönbornnál a teljes figyelem, a megragadóan emberi hozzáállás az egyházi tanítás iránti hűséggel párosul. Amikor Bécsben már 2000-ben lelkipásztori programot indított az újraházasodott elváltak számára, hasonló magatartást tanúsított. Lelkipásztori, egyházkormányzói kezdeményezéseit pedig még hosszan lehetne sorolni.

Teológiai szempontból életének legfontosabb feladatát azonban abban fedezte fel, hogy 1987 és 1992 között

titkárként vett részt a Katolikus Egyház Katekizmusának összeállításával megbízott bizottság munkájában.

Mivel 1972-ben és 1973-ban Regensburgban is tanulmányokat folytatott (második doktorátusa kapcsán) Joseph Ratzingernél, már régóta ismerte a Hittani Kongregáció prefektusát, aki a munka koordinálását végezte. A munka végére gyakorlatilag már betéve tudta a katekizmust, és domonkos vitakultúrája ezúttal is segítségére volt abban, hogy kiegyensúlyozott és tág látókörű szöveg keletkezett. Fiatalkori elkötelezettségét idézi, hogy utólag egyebek között azzal is elégedett volt: a korábbi erkölcsi szemlélettől eltérően

a katekizmus sokkal nagyobb teret szán a katolikusok társadalmi feladatainak, mint a hatodik parancsolattal kapcsolatos jelenségek boncolgatásának.

A világegyház mai összefüggésében Christoph Schönborn bíboros azok közé tartozik, akik magas szintű teológiai kultúrából táplálkozva, a tudományok iránt érdeklődve és lelkipásztori figyelemmel felvértezve rendszeresen véleményt nyilvánítanak égető társadalmi és egyházi kérdésekről. Nem ebben merül ki a tevékenysége, de szervesen hozzátartozik. Realista látásmódjának jele, hogy tényként kezeli Európa globális jelentőségvesztését, de feladhatatlannak tartja keresztény gyökereit. A menekültek kérdésében egyértelmű a szemében, hogy

a valóban rászorulók befogadása nem szabadon választható lehetősége az Egyháznak,

és az osztrák családokat és közösségeket befogadói magatartásra bátorítja. Teljes odaadással támogatja Ferenc pápa szinodális kezdeményezéseit: ha nem tanulunk meg figyelni egymásra, ha nem igyekszünk közösen felismerni Isten akaratát, ha csak az a fontos, hogy ki az erősebb, akkor csak rosszul működő egylet leszünk – de ne váljunk ilyenné, figyelmeztet. Ugyanakkor szokatlanul határozott fenntartásai vannak a püspöki hivatal relativizálására törekvő német kezdeményezésekkel szemben, és elutasítja, hogy a püspökök csupán a katolikusok többségi álláspontjának végrehajtói lennének.

Christoph Schönborn bíboros tevékenységi köréhez olyan területek is hozzátartoznak, amelyek talán kevesek számára láthatóak. Ilyen elsősorban az az elkötelezettsége, amellyel a katolikus–zsidó párbeszéd útját igyekszik egyengetni. Ezen a téren az egész világegyházra kiterjedő jelentősége van annak, amit tesz, hosszú évek óta nem utolsósorban a (mai nevén) Hittani Dikasztérium tagjaként is.

Schönborn bíboros számos alkalommal járt hazánkban. Pannonhalmi szerzetesközösségünk számára felejthetetlen marad első látogatása, amikor a Háló Egyesület nagytalálkozóján 2000. október 26–29. között felkereste monostorunkat. Közösségünk mai középkorosztálya akkor volt kezdő szerzetes, és Schönborn bíboros figyelme, kedvessége, értő odafordulása a fiatal szerzetesnemzedék tagjai felé mindannyiuk meghatározó élménye lett. Ahogy felejthetetlen az is, amikor a bíboros 2016. november 11-én a pannonhalmi bazilikában lezárta a Szent Márton-évet. Bencés diákjainkkal való találkozása, amint fehér domonkos habitusban, egyszerű és mély szavakkal beszélget a fiatalokkal, generációs élmény marad.

Szeptember 21-én Pannonhalma örömmel látja vendégül Christoph Schönborn bíborost, aki néhány hónap múlva betölti nyolcvanadik életévét. Ha feladatai és tisztségei talán módosulnak is ezt követően, kétségkívül a világegyház intellektuális tágasságú, emberies figyelemre kész és határozott állásfoglalásoktól sem visszariadó képviselői közé fog tartozni, akire fontos hallgatnunk. Személyében bencés közösségünk imádságos szerzetest, érzékeny lelkipásztort, értő szívű barátot is tisztel. Örömünkre szolgál, hogy néhány nap múlva minden érdeklődőnek módja nyílik rá, hogy meghallgassa őt Pannonhalmán.

Szerző: Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó (archív): Pannonhalmi Főapátság; Lambert Attila

Magyar Kurír