„Nem szándékozom tétlen maradni a mennyben” – Lezárult a Szent Teréz jubileumi év Lisieux-ben

Marcello Semeraro homíliájában rámutatott: Vízkeresztkor, Urunk megjelenése ünnepén – ahogy a liturgiában elhangzik – az Úr minden nemzetnek kinyilatkoztatta Fiát. A Keletről jött bölcsek érkezése, akik felajánlják ajándékaikat Jézusnak, valójában Jézus missziós parancsának ellentétes irányú jelzése, melyet a Feltámadott intézett tanítványaihoz, akik a bölcsekhez hasonlóan „leborultak előtte, és imádták őt” (vö. Mt 2,11.28,17). Az apostolokat Jézus a föld végső határáig küldi, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, megígérve nekik, hogy velük marad mindig, a világ végezetéig. A bölcsek éppen onnan, a föld határáról érkeztek, hogy imádják az újszülött Királyt. Mindez bizonyos értelemben megjelenik Lisieux-i Szent Teréz életében, mint annak a misztériumnak a gyümölcse, melyet a kegyelem szolgálatában élt meg. Egész életét annak szentelte, hogy mind közelebb kerüljön Jézushoz, ám meglátta, hogy ez az odaadottsága egy mind tágasabb küldetéssé alakul át, egészen a föld végső határáig.

Noha a napkeleti bölcsek soha nem jelennek meg Teréz írásaiban, ám mégis van valami hozzájuk hasonló vonás az életében. Már gyerekkorában lenyűgözte őt a csillagok látványa, ahogy írta: „Szeretem e számtalan csillagot nézni.” Elmeséli, hogy kislányként egyik este édesapjával sétálgatott: „Láttam a gyengéden sziporkázó csillagokat, és ez a látvány örömmel töltött el. Különösen megragadta a figyelmem az aranygyöngyök egy csoportja, amelyben örömmel észleltem, hogy egy T betűt formálnak. Meg is mutattam a papának, és mondtam neki, hogy az én nevem fel van írva az égboltra” – idézte a bíboros.

Teréz tehát magára vonatkoztatja Jézusnak a tanítványaihoz intézett szavát az igazi örömről: „Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20), mert ebben gyökerezik Teréz keresztény öröme és bizalma. Valóban,

Isten annyira szeretett minket, hogy mindegyikünk nevét beírta az élet könyvébe

– mutatott rá Marcello Semeraro. Szent Ambrus azt mondta, hogy „az egek hasonlatosak egy nagy nyitott könyvhöz, hogy Isten beírhassa abba azoknak a nevét, akik hittel és odaadással kiérdemelték Krisztus kegyelmét”. Teréz kezdettől fogva tudatában volt ennek, és meg is maradt ebben a bizonyosságában, ahogy Ferenc pápa is írta A bizalom az (C’est la confiance) kezdetű apostoli buzdításában: „A szerzetesnőként magának választott névben kiemelkedik Jézus: a »Gyermek Jézus«, aki a megtestesülés misztériumára utal, és a »Szent Arc«, vagyis a kereszten önmagát végsőkig odaadó Krisztus arca. Ő a »Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz«.” „Teréz szeretetaktusként, szünet nélkül, utolsó leheletéig Jézus nevét »lélegzi«.”

Amikor Teréz a csillagokat nézve kijelenti, hogy neve fel van írva az égre, ő még gyerek, így tehát rá is vonatkoztathatjuk Nagy Szent Gergely pápa szavait, mellyel a bölcseket Jézushoz vezető csillag szerepét magyarázza: „Tehát nem a Gyermek fut a csillag felé, hanem a csillag mozog feléje.” Gergely pápa meg akarta cáfolni azt az elméletet, amely szerint az ember sorsát a csillagok határozzák meg, ezért még hozzátette: „Az ember nem a csillagok számára lett teremtve, hanem a csillagok az ember számára.”

Éppen ezért maga Jézus az, aki magyarázza ennek a csillagnak a jelentését: „Isten szeret téged!” – emelte kis a bíboros. Hozzátette: Teréz megérti ezt a jelentést, amit aztán egész életében tovább érlel, ahogy Ferenc pápa is írja: „Teréznek eleven bizonyossága van arról, hogy Jézus szerette őt, és személyesen ismerte őt a szenvedésében, ahogy Pál apostol is mondja: »Szeretett, és önmagát adta értem« (Gal 2,20).” Jézus kínszenvedését szemlélve Teréz így szólítja meg őt: „Te engem élsz.” Az Anyja karjaiban nyugvó gyermek Jézushoz ugyanilyen bizalommal szól Teréz:

Kicsi kezeddel, amely Máriát simogatta, a világot tartottad fenn és életet adtál neki. És rám gondoltál.”

Sőt, önéletrajza elején írja, hogy „ő Jézus mindenki felé forduló szeretetét szemléli állandóan, mintha az lenne az egyedüli szeretet a világon” – idézte Marcello Semeraro bíboros.

A vágy szó – desidera – etimológiája a csillagok megfigyeléséből eredezteti a szó jelentését, olyannyira, hogy még Nagy Szent Leó pápa is prédikálta, hogy a bölcsek a csillag tüzes sugárzásának jelét megfigyelve és mozgását követve jutnak el a gyermek Jézushoz, és miután vágyuk beteljesedik, „imádják testben az Igét, erőtlenségben a Hatalmast, az Úr ember mivoltában a Fenségest. Hitük és értelmük szentségének feltárása érdekében ajándékokkal hódolnak annak, akiben a szívükben hisznek”. Terézt is, aki a nevét az égbe írva látta, nemcsak vágyak töltötték el, hanem az a bizonyosság is táplálta, hogy vágyai egybeesnek Isten vágyaival. „Ah! Az Úr olyan jó hozzám, hogy nem félek tőle, mindig megadta, amit kívántam, vagy inkább arra indított, hogy vágyakozzam arra, amit adni akart nekem” – írja a vallomásaiban.

A bíboros megállapította, hogy e szavak alapján akár egy önző kislányra is gondolhatnánk, de Teréz valójában éppen az ellenkezője volt. Arra vágyott, hogy „szirmaitól megfosztott rózsa legyen”, hiszen ő nagyon szeretett virágot szórni. Lelki életének érlelődését Ferenc pápa az apostoli buzdításában így írja le: „A benne végbement átalakulás lehetővé tette, hogy a mennyországba jutás buzgó vágyától eljusson a mindenki javát akaró állandó és lelkes vágyig, ami abban az álomban csúcsosodott ki, hogy a mennyben is folytassa küldetését: hogy szeresse és megszerettesse Jézust.” Ebben az értelemben írta egyik utolsó levelében: „Nem szándékozom tétlen maradni a mennyben, arra vágyom, hogy továbbra is az Egyházért és a lelkekért dolgozzak.” Még közvetlenebbül így mondja ugyanezt:

Az én mennyországom a földön jár majd a világ végezetéig. Igen, úgy szeretnék a mennyben lenni, hogy jót teszek a földön.”

Teréz egyik jelképes cselekedete volt a szirmok szedése a virágokról, amit gyerekkorában nagyon szeretett csinálni az egyházi körmenetek alkalmával. Sőt, valóságos virágesőt képzelt el, amely előbb az ég felé száll, és onnan a földre hull, majd a tisztítótűzre, melynek lángját el kell oltania, majd az egész Egyházra, hogy fenntartsa azt. Teréz kettős szomjúságot érez, egyrészt „a szeretet vágya, amely Jézus szívében van, továbbá a lelkek megmentésének a vágya”. Ez a kettős szomjúság határozta meg egész karmelita életét. Szilárd meggyőződése volt, hogy Jézus azt akarja, hogy segítsük őt üdvözítő munkájában és hogy vele együtt legyünk megváltók. Sárga füzetében írja Teréz, hogy „nem ünnepelhetek élvezetből és nem pihenhetek, amíg vannak még megmenthető lelkek”.

Marcello Semeraro végül rámutatott: ezzel a szentmisével zárul a Szent Teréz születésének 150. és boldoggá avatásának 100. évfordulója alkalmából tartott jubileumi év. Egy év múlva, 2025-ben újabb jubileum kezdődik, az egész Egyház jubileuma, melynek jelmondata: „A remény zarándokai”. Teréz 1886 karácsonyán különleges kegyelmet kapott, elhagyta gyermekkorát, hogy a „lelkek halászává” váljon (vö. Ms A, 45v). „Közbenjárására történjen ez mindnyájunkkal a bölcsek Úrral való találkozásának ünnepén!” – zárta homíliáját a bíboros.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News/Caroline Dreier

Magyar Kurír