Nem szeretnék „A4-es életet” – A jezsuita noviciátusra készül Haraszti Rajmund

„Amikor visszatekintek eddigi életemre, utólag áll össze a kép; látom, ahogy minden logikusan összekapcsolódik. Ebben tapasztalom meg Isten gondoskodását, tudom..., hogy terve van velem. Átlagos katolikus családból jövök, vallásgyakorlóként nőttem fel. Sosem volt nagy lázadó korszakom, amikor megkérdőjeleztem volna a keresztény világképet. (...) Katolikus gimiben tanultam, de nem voltam ministráns sem, csak templomba jártam. Az első gondolat a pályaválasztáskor merült fel bennem. Már akkor megfogalmaztam, hogy – miként a norvégok mondják – nem szeretnék »A4-es életet« élni. Valami izgalmasabbra vágyom.

Zenei pályára készültem, de ott volt bennem a papság gondolata is. Érettségi után a Bartók Béla Konzervatóriumban tanultam, mégis motoszkált bennem, hogy talán nem ez lesz az utam. Gondoltam, végigcsinálom, de utána visszatérek a papság gondolatához. A konzi után azt mondtam magamnak, hogy egy egyetemet azért még szívesen elvégeznék... Jelentkeztem az ELTE skandinavisztika szakára, mert mindig is érdekeltek a nyelvek. (...) elvégeztem a skandinavisztika mesterképzést is, majd három évig Norvégiában éltem. Számomra is kérdés, vajon miért tolódott ki így. Az egyik oka biztosan az, hogy az egyházmegyés papi lét sosem vonzott. Ismertem a környezetemben hiteles, szimpatikus példákat, mégis valami megmagyarázhatatlan ellenállás volt bennem.

Az egyetem alatt lettem a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium (SZIK) tagja, de akkor még a jezsuiták kegyetlenül antipatikusnak tűntek. Évekig nem értettem, miről beszélnek, számomra a nyelvezetük eléggé elvont volt. Abszurdnak tartottam azt is, hogy a kolimiséken mindenki szabadon megfogalmazhatta a saját könyörgését. Gyakran tüntetőleg a ferencesekhez jártam a Margit körútra... Közben teltek az évek, és a papság gondolata folyamatosan dolgozott bennem. A mesterképzés alatt kezdtem Bellovics Gábor atyához járni beszélgetni, aki akkoriban lett a SZIK kollégiumi lelkésze. Másfél évig rendszeresen vele osztottam meg a dilemmáimat, ő pedig nagyszerű – jezsuita – olvasmányokkal látott el. Nem vagyok nagy könyvmoly, de ezek megérintettek, és ekkor, a mesterképzés végén kezdtem kapiskálni, miben is áll a jezsuita lelkiség. Ezekből a könyvekből értettem meg, mit jelent mindenben Istent keresni.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjaként (első sor, jobbról a negyedik)

A SZIK-ben tapasztaltam meg, hogy a hit közösségben történő megélése mennyire fontos, mennyi értéket ad. Én egyszerre vagyok nagyon közösségi ember, de legalább ugyanennyire szeretek egyedül, csendben lenni. (...) Ferenc pápa mondta a megválasztása után, hogy a világnak szüksége van gördeszkás, tornacipős, Coca-Colát ivó fiatal keresztényekre. Ez a gondolat megragadt bennem, és az Ignácban láttam először, hogy tényleg léteznek laza, menő, fiatal keresztények.

Kiskoromtól fogva vágytam Észak-Európába, nagyon szeretem a havat, a hideget, a gyönyörű tájakat, ezért mentem skandinavisztika szakra is. A mesterszak végén pályáztam egy ösztöndíjra, hogy odakint kutathassak a diplomamunkámhoz. Aztán tudatosan ottmaradtam, befejeztem a szakdolgozatomat, és elkezdtem dolgozni. Amikor Norvégiába költöztem, tervem az volt, hogy befejezem a tanulmányaimat, és utána meglátom, mit kezdek ezzel a hívással. (...) Ezen évek alatt még jobban megismerkedtem a jezsuita lelkiséggel, és elkezdtem jobban megszeretni, rácsodálkozni a zsenialitására.

Norvégia evangélikus ország – ma már sajnos inkább ateista –, ezért nem számítottam rá, hogy fogok tudni járni katolikus templomba. Meglepetésemre abban az északi városban, ahol éltem, volt két katolikus templom is, 14 karmelita nővér, sőt még a magyarországi Szent Erzsébetről nevezett nővérek rendjével is találkoztam. Csakhamar a templom lett az elsődleges közegem, és hosszabb távú kint tartózkodásra rendezkedtem be. Szívesen ottmaradtam volna, az imádságaimban mégis úgy éreztem: Istennek nem az a terve, hogy éljem tovább az észak-norvég remeteéletemet. (...) tavaly tavasszal végül meghoztam a döntést a jelentkezésről.

Tran Van Ngu József SJ, Koronkai Zoltán SJ, Haraszti Rajmund, Nagy Bálint SJ

A Montserrat hivatástisztázó és jelöltév lényege, hogy 18 és 30 év közötti fiatal férfiak egy tanévre beköltöznek a Xavéri Szent Ferenc jezsuita közösség rendházába. Itt lelkivezetést kapnak, személyesen kísért lelkigyakorlatokon vesznek részt, illetve részeseivé válnak egy jezsuita közösség mindennapjainak. Általában többen vannak, tavaly viszont én jelentkeztem egyedül. Tudja a Jóisten, hogy mire van szükségem, hiszen szeretek magamban lenni, és bár ott voltak a jezsuiták, ezúttal egyedül voltam útkereső, amit nagyon élveztem. Viszont havonta találkoztam más szerzetesrendek újoncaival, akikkel – két domonkos nővér és egy pálos atya vezetésével – mindenféle, szerzeteseket érintő témákról beszélgettünk. (...) Végső döntésemet a húsvét előtti, nyolcnapos lelkigyakorlaton kellett meghoznom. Sokáig haboztam, kétségeim voltak, de a húsvét utáni hetekben érkezett el a pillanat, amikor megerősítést éreztem a Jóistentől...”

Az interjú teljes szövege ITT olvasható.

Forrás: jezsuita.hu

Fotó: Pásztor Péter

Magyar Kurír