„Nem trónralépés, hanem felemeltetés a keresztre” – Papszentelés Győrben

Az eseményen jelen volt P. Gernot Wisser SJ, a Collegium Germanicum et Hungaricum rektora is.

A főpásztor homíliáját teljes terjedelmében adjuk közre.

Krisztusban Kedves Testvérek! Kedves Szentelendő Testvéreim!

Azt olvassuk a Katolikus Egyház Katekizmusában: „a szolgálati papság az általános papság (a megkereszteltek) szolgálatában áll.” (KEK 1547) Nem kétséges az sem számunkra, hogy Jézus akarta a papságot. Emlékezzünk a feltámadás utáni jelenetre, amikor Jézus apostolaival találkozik és azt mondja: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). Bár tudjuk, hogy Isten közvetlen kapcsolatba tud lépni minden emberrel a lelke mélyén,

Jézus mégis azt akarta, hogy legyenek olyan emberek – papok –, akik az emberek üdvösségének ügyében fáradoznak.

Annak ellenére is így akarta, hogy Ő tudta, mi lakozik az emberek szívében (vö. Jn 2,25).

Jézus hétköznapi embereket választott ki az isteni küldetésre. Nem voltak ők olyan lelkesedők, mint a zelóták, még csak nem is voltak sem tudósok, sem szentek. Egyik alkalommal Péter egyenesen méltatlannak érezte magát, amikor mondta: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” (Lk 5,8) Egy másik helyen pedig Jézus maga feddi meg Pétert: „Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével” (Mk 8,33). Sajnos a kereszt alól is egy kivételével mind elszaladtak az apostolok. Mindez azt bizonyítja, hogy nem voltak ők nagyok az életszentségben de mégis kiválasztást nyertek. Jézus feltámadása után nem vonta őket felelősségre: Hol voltatok? Miért szaladtatok el a kereszt alól? Miért nem vagytok még tökéletesek háromévnyi tanítás után sem? Hanem rájuk bízta az oldás-kötés hatalmát. Gyenge embereket isteni erővel ruházott fel. Ugyanis

nem az emberi tökéletességtől függ, hogy szolgálatuk eredményes lesz-e, gyümölcsöt hoz-e.

Jézus kettős problémával találta szemben magát: egyrészt szándéka volt, hogy műve folytatódjon, vagyis legyenek kegyelmének kiosztói, másrészt az életszentségre kellett bíztatnia övéit: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48). A szentségekben Isten ereje a tevékeny, az ember szerepe minimális.

Éppen ezért kell megtanulnunk az alázat lelkületét, hogy Isten kegyelmeinek méltó kiosztói lehessünk.

Nem véletlenül írta Pál apostol a korintusiakhoz: „Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak” (2Kor 4,7). Másik helyen pedig így szólt: „Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12,9).

Kedves Szentelendő Testvéreim!

A Szemináriumban járva láttam a padokban lévő könyvek között, hogy közületek többen is szívesen olvassák Robert Sarah bíboros könyvét, amely a papságról szólóan nagyon fontos dolgot fogalmaz meg: „A papnak Isten fényével kell ragyognia az emberek közösségében. A papi élet természetes formája az életszentség.” Kellőképpen megdöbbenhetünk ezeknek a mondatoknak a nagyon is világos és egyértelmű üzenetén.

A papi lét természetes formája az életszentség. Hol vagyunk mi ettől? Semmi sem ment fel bennünket az életszentségre való törekvés kötelessége alól, mert a szentelés után a legfőbb tevékenységünk az emberek megszentelése lesz.

Ezt nemcsak a Krisztus által alapított szentségek által érjük el, hanem magának a papnak is életszentségre kell törekednie, aki ezeket a szentségeket kiosztja, továbbadja.

A papban világítania kell annak az isteni, kegyelmi erőnek, amelyet a szentségek közvetítenek az emberek számára.

Igaz, az életszentséget Krisztus minden megkeresztelt embertől kéri, és el is várja, viszont a papon ezt joggal kéri számon a világ. Sarah bíboros így fogalmaz: „Papi voltunk az életszentségben való növekedésre kötelez bennünket.” Gyakran megtapasztaljuk emberi gyengeségeinket, nem egyszer hűtlenségeinket. Erre figyelmeztet a Katekizmus: „A Szentlélek ereje a szolga nem minden cselekedeténél mutatkozik meg egyforma erővel… A szolga bűne árthat az Egyház apostoli tevékenységének" (vö. KEK 1550).

Kedves Szentelendő Testvéreim!

Nem kétséges, hogy

az Egyház, de a világ is sóvárog szent emberek után.

Ezt az életszentséget a papokban remélik megkapni. Ezért szentelésetek napján különös módon is szeretném figyelmetekbe ajánlani ezt az utat, ami, mint hallottuk, a papi élet természetes formája. Minden lelkipásztori tevékenységetek kegyelemben, erőben, erényben fog növekedni, ha az életszentségre őszintén törekedtek.

Sarah bíboros a szentelésre várókat és a már felszentelteket is megszólítja:

„A papszentelés nem trónralépés, hanem felemeltetés a keresztre.”

Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy a minket meghívó Krisztust kövessük a keresztre.

Ez együtt jár sok megpróbáltatással és szenvedéssel, de ha az ember a keresztre feszített Krisztussal egyesül, akkor a krisztusi öröm is osztályrésze lesz.

Kedves jelen lévő Jubiláló Paptestvérek!

Szeretném nektek is megköszönni, hogy életetekkel példát adtok nekünk az életszentségben való növekedésre. Köszönöm a hűséges szolgálatot, és azt kérem, legyetek ti is a fiatalabbaknak és a most szentelendő testvéreinknek példaképei, segítői is, hogy ez a közös út, a papság, az életszentség útja erősítse Egyházunkat, erősítse a világot, amelyben élünk, és általa sokan meg tudjanak szentelődni. Adja Isten, hogy ez így is legyen! Ámen.

A szentmise végén az asszisztencia a Könnyező Szűzanya-kegyoltárhoz vonult. A főpásztor a felszentelt szerpapokat és papokat Égi Édesanyánk oltalmába ajánlotta.

A papszentelés zenei szolgálatát végezte a győri bazilika, a Győr-Újvárosi Urunk Színeváltozása-templom szkólája, valamint a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium növendékeinek egyesített kórusa.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír