„Nekem az a feladatom, hogy mondjam, amit Isten adta mondanom” – különleges szavak ezek egy sportriportertől, akit televíziós játékok vezetőjeként is ismerünk. A Gundel Takács Gábor által idézett gondolat akár tömör összefoglalása is lehet a könyvbemutatónak, amely egyben a két éve indult SZEMlélek blog születésnapi ünnepsége is volt.
A fiatal médiafelület szerkesztői közössége e rövid idő alatt ötszáznál is több bejegyzést tett közzé, ezekből állított össze válogatást a katolikus hittanár végzettségű Gégény István. A számos érdeklődőt vonzó találkozón a megszólalók Higgyünk-e a médiában? címmel kerestek választ a vallási témák és a nyilvánosság kapcsolatára.
D. Tóth Kriszta meggyőződése, hogy nincs miért magyarázkodnia egy világi orgánumnak, ha papot, egyházi személyt szólaltat meg, hiszen a vallás hozzátartozik a társadalmi élethez, sok embert érdekelnek ezek a témák.
„Akkor érzem jól magam egy társaságban, amikor üzemi hőfokra jut a beszélgetés – fogalmazott Beer Miklós püspök. – Én is hiszem azt, hogy ebben a gyorsan változó világban izgatja az embereket, hogy most mit üzen nekünk az evangélium” – reagált D. Tóth Kriszta gondolatára a főpásztor.
A hosszúra nyúlt, a hallgatóság soraiból érkező kérdésekkel is színesített találkozó során bemutatkoztak a SZEMlélek blog munkatársai, majd dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult az est.
A Nyitott szemmel, nyitott lélekkel című interjúkötet megvásárolható a budapesti Új Ember könyvesboltban, a Ferenciek teréről nyíló Kárpátia-udvarban.
Forrás: SZEMlélek blog
Fotó: Bozó Rebeka
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria