„Ők ölni jöttek, én bekötöztem a sebeiket” – Megkegyelmezett a Hamász egy túszul ejtett házaspárnak

Kitekintő – 2023. október 12., csütörtök | 19:01

A brit Channel 4 riportere felkeresett egy, a Hamasz terroristái által tizennyolc órán át megszállva tartott kibucot, ahol több száz békés polgárt, köztük egész családokat mészároltak le. Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse a borzalmak és kegyetlenség kellős közepén is megtapasztalható emberség apró győzelméről az alábbi posztot osztotta meg október 11-én Facebook-oldalán.

„Interjút látunk egy idősődő házaspárral. Egyszerű emberek, kibuclakók, akik nem beszélnek angolul. Elmesélik, hogyan hatoltak be az otthonukba palesztin fegyveresek, hogyan szegeztek a férfi halántékához géppisztolyt. A férfi azt mondja: »Nem tudom, hogy keveredtünk ki élve ebből.« Az asszonytól azután megtudjuk a választ. A Hamasz öt milicistája tizennyolc órán keresztül túszként tartotta fogva őket a saját otthonukban. Ez alatt az idő alatt ételt követeltek és kaptak: a szomszédok hoztak csirkét. Zéró Colát kínáltak nekik, de ők helyette rendes Colát akartak. Félelmetes volt, és szürreális egyben. Ráchel, az asszony megpróbált a lelkükre beszélni: »Miért csináljátok ezt? Testvérek vagyunk, kössünk békét!« Mire a fegyveres: »Nem vagyunk testvérek. Én mártír vagyok.« Egyszerre az egyikük megkérdezi Ráchelt, hogy ismeri-e ezt és ezt az izraeli énekest. »Hogyne!« – feleli. A milicista elkezdi énekelni az izraeli énekes egyik slágerét. A házaspár vele énekel. »Ez megváltoztatta a hozzáállásukat« – mondja a férfi.

Mit gondolnak ezekről az emberekről? Akik hidegvérrel gyilkoltak itt órákon át? Netán szörnyetegek? – kérdi a riporter.

Azt gondolom, hogy terroristák – mondja Ráchel. – Azért jöttek, hogy öljenek. De én megfordítottam a helyzetet. Enni adtam nekik. Bekötöztem a sebeiket. Mintha a vendégeink lettek volna...”

„1989-ben, nagyon fiatalon magam is voltam egy galileai kibuc vendége talán egy hétig – fűzi hozzá a történtekhez szőke Péter Facebook-bejegyzésében. – Egyszerű, dolgos, békés és vendégszerető emberek vettek minket körül, akik a sivatagból kertet varázsoltak. Soha nem felejtem el, nagyon szép emlék marad.

Ha egy embert terroristaként kezelsz, az is marad, vagy az lesz belőle. Ha egy terroristát emberként kezelsz, talán újra emberré válik.

Eszembe jut egy régi zsidó bölcsesség. Ki a legnagyobb hős? Az, aki egy ellenséget baráttá változtat. Ennek az izraeli zsidó házaspárnak sikerült az ellenséget legalább vendéggé változtatni.”

Október 7-én Gázából az izraeli terület felé indított rakéták ezrei hullottak a Gázai övezet melletti településekre, valamint Tel-Avivra és Askelonra. A Hamász milicistáinak támadásai elérték az övezethez legközelebb eső izraeli telepeket, és a fegyveres terroristák foglyokat ejtettek, majd ott elbarikádozták magukat. Válaszul az izraeliek légitámadásokat indítottak és a Gázai övezetet bombázták. A halottak száma mindkét oldalon rohamosan emelkedett. 

Október 8-án a Szentatya közelségéről és imáiról biztosította az izraeli–palesztin háború áldozatait, és a támadások megszüntetésére, valamint a fegyverek letételére szólított fel. Október 11-én a túszok azonnali szabadon bocsátását követelte, és aggasztónak nevezte a Gázai övezet ellen indított teljes ostromot.

Forrás: Szőke Péter Facebook-oldala

Fotó: Channel 4 newy Youtube-csatornája

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria